Mesesorozatunkban a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 1.b-s tanulói által választott főszereplőkkel íródnak a történetek. Legyen ez a közös kaland egy kihívás! Bizonyítsuk be együtt, hogy vannak olvasó, alfa generációs gyerekek városunkban. A hetedik mese Imreh-Veress Bálint kedvéért Hómancsról, a fehér labradorról szól. A Hómancs és a hegy című mese csodaszép illusztrációját Bálint készítette.
Hómancs és a hegy
A legtöbb kutyának az a vágya, hogy naphosszat heverésszen, megugassa az idegeneket és a gazdája játsszon vele. Hómancs egészen más volt. Arról álmodozott, hogy megmássza a falujuk melletti hatalmas, hófödte hegyet. Ami olyan hófehérnek látszott, mint a bundája. Éjjelente Hómancs a Holdat ugatta. Néhány vakkantás erejéig a hegytetőt is köszöntötte. Amikor lehunyta a szemét, mindig a hegyről álmodott, de soha nem tudta elérni a tetejét.
Egy tavaszi reggelen leült az istálló ajtajába, hogy az állatokkal beszélgessen.
– Nézzetek oda – mutatott a hegycsúcs felé, amit szürkés felhők takartak el. – Ilyen szépet még nem láttatok!
A barátai szerették Hómancsot. De akárhogy nézték, nem látták olyan gyönyörűnek a hegyet, mint a kutya. A tyúkok szerint túl magas volt. A kacsák szerint túl hideg. A malacok szerint nem lehet odafent dagonyázni.
– Nos – nyihogott Létra, a barnaszűrő, fehérfoltos ló –, ha fel akarsz jutni a hegytetőre, szükséged lesz arra, hogy kitartóan tudj futni. Én kölcsönadom neked a kitartásom.
– Odafent ám csak mindenféle zuzmókat lehet enni – mekegte tudálékosan Mokka, a kecske. – Kölcsönadom neked a képességet, hogyan kell legelni.
Mirr-murr, a szürke-fehér foltos macska felugrott a kerítés tetejére.
– Én ugyan el nem tudom képzelni, mi szépet találsz ebben a hegyben, de ha útnak indulsz, kölcsönadom a rugalmasságom. Anélkül semmire sem mennél odafent.
Hómancs hálás szemmel nézett a barátaira. Milyen nagylelkűek és kedvesek. Biztos mindegyiküknek van saját álma, mégis kölcsönadják a legjobb tulajdonságaikat. Kényelmesen elnyújtózkodott a háza előtti régi, rojtos szőnyegen. A gazdája kihozta a reggelijét.
– Megint a hegyről álmodozol – jegyezte meg kedvesen a kisfiú, és megsimogatta a kutya fejét. – Bárcsak egyszer valóban elérhetnénk együtt a tetejét! Micsoda izgalmas kaland lenne!
Aznap éjjel Hómancs újra a hegyről álmodott. Létra kitartásával, Mokka képességével, Mirr-Murr rugalmasságával és a kis gazdájával együtt végre, elérte a hegytetőt. Szebb volt, mint valaha gondolta. Úgy érezte, megérkezett. A helyre, ahová mindig tartozott.
A képeket Bálint édesanyja készítette.
