Az Evangélikus Pedagógiai Intézet saját alapítású kitüntetése az Arany Lélek díj, amelyet minden évben a tanulók és a szülők ajánlására az a munkatárs – pedagógus vagy bármely munkakörben dolgozó kolléga – kap meg, aki a legtöbbet tette a gyermekekért. Ebben a tanévben Hollós Ágnest, a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítóját díjazták. A kitüntetettet Majorosné Lasányi Ágnes igazgató köszöntötte a nyári evangélikus pedagógusakadémia alkalmával.
Az elismerés kapcsán beszélgettem Hollós Ágnes tanítóval, akit a 4.d osztályközössége jelölt erre az elismerő díjra.
Hogyan emlékszel vissza pedagógia munkád kezdetére, milyen út vezetett ez idáig?
30 évvel ezelőtt végeztem Baján a Tanítóképző Főiskolán. Azt gondolom, hogy sok kislány álma, hogy egyszer majd tanító néni lesz, így voltam ezzel én is. Mindig szerettem a gyerekeket, úgy éreztem, hogy ez a pálya igazán testhezálló lenne nekem. Az elmúlt három évtized azt igazolta, hogy jó döntést hoztam. Azt érzem, hogy abszolút jó helyen vagyok, nagyon szeretem, amit csinálok. Nem nevezném munkának, sokkal inkább hivatásnak ezt a feladatot, amit kaptam. Abból lehet érezni, hogy jó helyen vagyok, hogy az energiám még mindig határtalan. Kihívásnak élem meg a feladataimat, melyeknek újult erővel tudok nekivágni. Törekszem az innovációra, szeretek új dolgokat tanulni, hiszen az igények, a partnerek és a gyerekek is változnak. Mindig fontos volt számomra a szakmai megújulás. Rendelkezem két szakvizsgával, differenciáló szakpedagógus végzettséget szereztem 2008-ban a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán. A BME-n 2017-ben közoktatásvezetői szakvizsgát tettem.
Mely osztályokban, milyen tartárgyakat oktatsz jelenleg?
Alsós tanítóként 1-4. évfolyamon minden tantárgyat tanítok, ez idáig 6 osztályt vittem végig. A 4.d-től a 2022/2023. tanév végén elbúcsúztam, most szeptembertől újra elsős osztályom lesz.
A 4.d osztályközössége egyöntetűen jelölt téged az Arany Lélek díjra. Milyen érzéssel tölt el?
Nagyon hálás vagyok a szülői közösségnek, akik érdemesnek tartottak engem arra hogy felterjesszenek a díjra. Külön köszönöm Dr. Meggyesi Adél, Lantosné Dr. Mayer Zsuzsanna és Dr. Vas Edit munkáját, akik megírták a méltatást! Nagyszerű érzés, hogy ezzel szerették volna hálájukat kifejezni.
A pedagógiai munkát nagyon nehéz objektíven értékelni, nehéz hozzá mérőeszközt találni. A versenyeken elért eredmények szolgálhatnak mutatóként, de a felzárkóztatásban, a nevelésben nehezen mutatható ki a pedagógiai hozzáadott érték. Mikor a díjat megkaptam, az EPSZTI egyik munkatársa mondta – aki kutatással foglalkozik, – hogy a gyerekek szeretete, a szülők elismerése az egyik legrangosabb díj, (ezért is alapították az Arany Lélek díjat).
Tudtál a jelölésről, vagy váratlanul ért?
A jelölésről tudtam, mert az évzáró műsorunk zárásaként adták át a felterjesztést. Az elején egy gyönyörű vers volt, melyet fel is olvastak nekem.
Akkor azonban még nem tudhattam, hogy a nyári evangélikus pedagógusakadémia alkalmával én vehetem majd át ezt a díjat 2023-ban Bonyhádon.
Az első kérdésre adott válaszodban elhangzott, hogy milyen sok területen nyilvánul meg pedagógia munkád. Mindebben hogyan jelenik meg a gyermekközpontú nevelő-oktató munka?
Hiszek a kommunikációban, hiszek a partnerségben. Hiszek abban, hogyha mindkét fél a jobbat akarja, akkor ez kommunikációval, megfelelő hozzáállással működik, legalábbis az osztályaimmal kapcsolatban ez így volt. Sosem kell azt hinni, hogy egy Arany Lélek díjas tanító nénit mindenki szeret. Nem szerethet minden ember mindenkit, azonban azt a tiszteletet, amit én megadok a szülőknek, azt úgy gondolom, hogy viszont meg is kapom. Véleményem szerint a tiszteleten alapuló kapcsolatokban, amikor mindenki jobbat akar, akkor olyanná is válnak a dolgok. Ennek ellenére persze mindig akadtak problémák is, de ezeket is közösen próbáltuk megoldani. Mindig arra törekedtem, hogy a gyermekeknek is a tőlem telhető legtöbbet adjam.
Melyek a legkedvesebb emlékeid, amelyek pedagógiai munkádhoz kapcsolódnak?
Nagyon sok ilyen lélekemelő pillanatom van, de külön így egyet sem szeretnék kiemelni. Én inkább abban hiszek és arra figyelek, hogy akikkel most együtt dolgozok, azoknak mire van szüksége. Két fiatal lány édesanyjaként mondom, hogy emelem a kalapom a szülők előtt, hisz a lehető legnehezebb hivatás elég jó szülőnek lenni.
Honnan van az erő a munkádhoz, a mindennapokhoz?
Ha az ember a helyén van, ha azon az úton jár, ahová a Jóisten szánta, akkor minden könnyű, magától értetődő. Az erő innen van! Én azon az úton vagyok, ahol lennem kell! Semmi mást nem szeretnék dolgozni, csak tanítani! Mert ez számomra nem munka, hanem életfeladat. A hivatásom a hobbim is. A nehézségekre minden esetben megoldandó feladatokként gondolok, s így megerősítő élethelyzetekké válnak, hisz a Jóisten a nehézségek mellé mindig odaadja az erőt is, s pontosan annyi súlyt tesz rám, amennyit elbírok. De a problémák mellett sokkal több a szeretet, a jóság, a kedvesség, az előrevivő gondolat, a segítő ember mellettem, s az erő ebből is adódik! A családomra mindig számíthatok, ez is sok erőt ad.
Említetted, fontos számodra az innováció. Ha jól tudom Nemrég ERASMUS+ képzés keretében Rovinjban voltál. Mit adott neked ez a képzés?
Beszélgettünk már a gyermekközpontúságról. Ezt a képzést a budapesti Gyermekek Háza megálmodója és igazgatója: Kókayné Lányi Marietta és munkatársa: Szabóné Vajna Kinga tartotta. Ebben a méltányosságon alapuló, befogadó iskolai környezetben a megfelelő módszereket, munkaformákat, eszközöket hatalmas szakmai tapasztalattal, odafigyeléssel, körültekintéssel választják ki. Ebbe a munkába, gondolkodásmódjukba nyertünk bepillantást kollégáimmal együtt, az országhatáron innen, s határon túlról is. A képzés során megismerkedtünk a tanulók egyéni szükségleteihez igazított iskolai környezettel, az inkluzív nevelés-oktatás jellemzőivel, egyéni fejlesztési tervekkel, a differenciáló tanulásszervezési eljárásokkal, az árnyalt értékeléssel, az elfogadó légkörrel, a nevelési-oktatási folyamat résztvevőinek együttműködésével. Egyénre szabott feladatokkal szervezik a tanulói aktivitásra épülő tanulást, a személyre szabott tanulástámogatás módjait, eszközeit. Sokat olvastam már az elmúlt években ezekről, de megismerni azokat az embereket, akik nap mint nap, ezzel a lelkülettel, hozzáállással, elfogadással tanítanak fantasztikus volt. Példaként állnak előttem, sokat lehet tőlük tanulni! Nagyon örülök, hogy ott lehettem, hogy személyesen megismerhettem őket! Remélem sikerült valamit hazahoznom abból a lelkiségből, amit ott láttam az inklúzióból!
Hogy érzed, a szülők és a munkatársaid is partnerek voltak mindabban, amit eddig elértél?
Könnyű dolga van a pedagógusnak akkor, ha a munkatársai, kollégái, felettesei, a szülők hasonló értékrendet vallanak, hasonlóan gondolkodnak. Nekem az elmúlt 4 évben is volt szerencsém ezt megtapasztalni. Reményik Sándor: Lámpagyújtogató című versével köszöntek el tőlem, s azt gondolom könnyű akkor lámpát gyújtogatni, ha „lábam előtt mécses a Te igéd.” (Zsoltárok 119:105)
Reményik Sándor: Lámpagyújtogató
Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
„Lámpagyújtogató”-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.
Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.
Csak felnyújtott egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember főlehajtva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség fele.
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.
Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül-lámpagyújtogató lettem.
Mondják és hiszem is, hogy Ágnes is egy ilyen lámpagyújtogató.
Fotógaléria:
