Az elmúlt szombat esti zenés-táncos rendezvényen megtelt a Tázlári Közösségi Színtér nagyterme. A szervezők nevében Hirsch Attila a vadásztársaság titkára köszöntötte a résztvevőket és az esemény támogatóit, majd a tavalyi bálhoz hasonló kitartásra buzdított.
Elmondta, hogy ez már a huszonnyolcadik alkalom, hogy összejönnek a vadászok és a földtulajdonosok, hogy egy zenés, vacsorával egybekötött estet töltsenek el együtt.
„A Tázlári Nimród Vadásztársaság jelenlegi 26 fős tagsága 1997-óta gazdálkodik Tázlár közigazgatási határain belül. A vadászterület vegyes vadas terület, amin megtalálható fácán, mezei nyúl, őz, dámszarvas és gímszarvas is. Sajnos az aranysakál és az aszály a vadgazdálkodást nehéz helyzetek elé állítja” – nyilatkozta Attila hírportálunk érdeklődésére.
Reményét fejezte ki, hogy a földtulajdonosok és a vadászok a báli szezon elmúltával, a hétköznapokban is megőrzik azt a szellemiséget, ami közös asztalhoz ülteti őket.
A rendezvényt ezúttal is közismert személyiségek tisztelték meg. Így a vadászokkal együtt szórakozott Bán Róbert László Tázlár község polgármestere és kedves felesége, valamint Tóth Csaba alpolgármester is, aki ezúttal többed magával a TFE elnökeként a felszolgálásban is segédkezett.
A vacsora elfogyasztása előtt a vendégsereg közösen, állva hallgatta meg a hivatalos vadászhimnuszt. Majd ezt követően, a vendégek olyan ínyencségeket kóstolhattak, mint például a tárkonyos szarvas raguleves, vaddisznó- és szarvas pörkölt.
A vacsora a vadász feleségek által sütött süteményekkel zárult.
A kitűnő hangulathoz finom borok és jó zene is dukált.
Nincs bál tombola nélkül, ahol értékes nyeremények találtak gazdára.
Fődíjként egy 100.000 Ft-os Decathlon vásárlási utalványt sorsoltak ki.
A tánc hajnalig tartott, a résztvevők úgy távoztak, hogy jövőre ismét találkoznak Tázláron, a huszonkilencedik vadászbálon!
Fotógaléria: