Április 26-án immár tizenötödik alkalommal rendezték meg az Izsáki Értéktárban is számon tartott Tészta Majálist. A rendezvény idén is a Vino Étterem véndiófás kerthelyiségében várta a látogatókat, ahol a főzőcsapatok hangulatosan előkészített helyszínen mutathatták be tudásukat. A főzéshez az alapanyagot – a különféle száraztésztákat – az Izsáki Házitészta Kft. biztosította.

A családokból, baráti társaságokból álló csapatok nemcsak az ételeikkel, hanem kreatív megjelenésükkel, dekorációikkal is hozzájárultak a jó hangulathoz. A főzőverseny mellett a helyi kézművesek és termelők is bemutathatták portékáikat, színesítve ezzel az egész napos programot.
A tésztaételek versenyében három kategóriában indulhattak a csapatok: hagyományos tésztaételek, édes tészták, valamint egyéb tésztás fogások versenyeztek.
A verseny ételeit háromtagú zsűri bírálta el: Juhászné Cseri Ilona (Izsáki Házitészta Kft.), Illés Gyula hagyományőrző mesterszakács, valamint Szél István, a Fehérasztal Lovagrend tagja.
A helyben készült különleges ételek rangsorolása ismét komoly kihívásnak bizonyult. Bár sok dicséret hangzott el, a zsűri általános tanácsa az volt, hogy a hagyományosan készülő tarhonyát és lebbencstésztát érdemes még jobban megpirítani.

Illés Gyula örömmel fogadta az Izsáki Házitészta meghívását, és elismerően nyilatkozott: kiváló minőségű, nagyon ízletes ételek készültek, a csapatok pedig édes, sós és hagyományos tésztás ételekkel egyaránt remekeltek.
Juhászné Cseri Ilona, aki évek óta állandó zsűritag, kiemelte, hogy érezhető a folyamatos fejlődés: sok igazán finom és jól elkészített étel született. Különösen a fiatalokat dicsérte, akik nemcsak ízletes túrós palacsintát készítettek, hanem szép tálalással is lenyűgözték a zsűrit. Idén nemcsak az ízek, hanem a megjelenés is kiemelkedett: a versenyzők öltözete, a tálalás módja és az asztaldíszek is nagy figyelmet kaptak.

Szél István, aki immár hatodik éve tér vissza zsűrizni, hangsúlyozta, számára fontos, hogy a tésztaételek ne csak köretként, hanem főfogásként jelenjenek meg, és a helyszínen készüljenek el. Kiemelte, hogy bár sok hagyományos étel is készült, idén különösen sok és ízletes különlegességgel találkoztak, köztük zöldségragukkal, lasagnával, sőt garnélarákos fogásokkal is.
Prikkel László, a Vino Étterem tulajdonosa és a Tészta Majális megalkotója elmondta, hogy az idei versenyen 11 főzőcsapat 19 étellel indult. Sajnos a reggeli rossz idő ellenére 4 messzebbi csapat kénytelen volt lemondai a részvételt, de a jelenlévők igazán kitettek magukért: sokan helyben készítették, nyújtották és sodorták tésztáikat.

„Nagyon örülök, hogy évről évre ennyien állnak a rendezvény mellé – mondta. – Külön köszönöm Böcz Mónikának, lányomnak Leának és fiamnak Lackónak és a kollégáimnak, az Izsáki Házitészta Kft.-nek, a Gedeon Birtoknak, a Sárfehér Néptánc Egyesületnek, valamint az óvónőknek, akik a gyerekprogramok lebonyolításában segítettek.”
A főzőverseny legjobbjai az Izsáki Házitészta Kft. ajándékcsomagját és a Vino Étterem által felajánlott díjakat vehették át. A Vándorfakanál díjat idén két csapat megosztva nyerte el, a Jancsi Ízbetyárok és a Pink Gines Csajok.

Versenyeredmények:
HAGYOMÁNYOS TÉSZTA KATEGÓRIA
- Szoknyás Ördögök
- Homoki Kutyák
- Bors Magic Team
ÉDES TÉSZTA KATEGÓRIA
- Pasta Banda – legfiatalabb csapat (10-14 évesek)
- Pink Gines Csajok
- Szoknyás Ördögök
EGYÉB TÉSZTA KATEGÓRIA
- Jancsi Ízbetyárok
- Izsáki Házi tészta
- Öcsi
A legkülönlegesebb tészta díjat pedig a Green Kitchen nyerte egy batátás cukkinis ragus spagettivel.
Amíg a felnőttek a bográcsok mellett sürögtek-forogtak, a gyerekek sem unatkoztak: az izsáki óvónők vezetésével kreatív foglalkozásokon vehettek részt. A napot a Sárfehér Néptánc Egyesület tagjainak vidám bemutatója tette teljessé, melyet évről évre mindig nagy szeretettel fogad a közönség.
Délután különösen nagy érdeklődés övezte idén is Antal János (Jancsi Ízbetyárok) hortobágyi slambucát. Ez a három összetevőből – szalonna, krumpli, száraztészta – álló pásztorétel nemcsak az ízével, hanem az elkészítésének módjával is különleges.
Napközben a Welcome zenekar és a Bitang Rock Band, este pedig a DJ Szórát Csaba és DJ Sinkó Árpi szolgáltatta a zenét a jó hangulathoz és tánchoz.
A Tészta Majális idén is bizonyította: az együtt töltött idő, a hagyományőrzés és a közös élmények olyan értékek, amelyekre érdemes építeni.
Fotógaléria:





