A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgász Egyesület május 12-én, az idén már második alkalommal hajtott végre haltelepítést a Vadkerti-tónál. Az éves haltelepítési tervnek megfelelően kerültek szép tőpontyok és tükörpontyok a vízbe.
A haltelepítésről az egyesület elnöke Borsos József elmondta, hogy az éves munkatervüknek megfelelően hajtották ezt végre, amely anyagi hátterét a saját bevételeik biztosították.

Most a haltelepítés során 20 mázsa ponty került a vízbe, mely 10 mázsa kétnyaras és 10 mázsa háromnyaras állományból állt össze. A halállomány kétnyaras pontyai Köröstarcsáról, a háromnyarasok pedig Szolnokról érkeztek. Megemlítette, hogy idén az első haltelepítés alkalmával, tavasszal 30 mázsa háromnyaras ponty érkezett Akasztóról a Vadkerti-tóba és terveznek még ősszel is egy további haltelepítést végrehajtani.

Az egyesület anyagi lehetőségeihez igazodva idén még szeretnének további 30 mázsa háromnyaras ponty és 2 mázsa süllő növendéket elhelyezni a vízben.

A Vadkerti-tó vizének állapotáról megemlítette, hogy megtörtént a vízösszetétel analízise, amely alapján az adatok szerint jelenleg kiválóak a paraméterek. A halállományt nagyon jónak nevezte, de beszélt arról is, hogy a közeljövőben egy halállomány felmérést hajtanak majd végre. A haltelepítések szempontjából az egyesület elsődlegesen pontyot helyez el a vízben, valamint folyamatosan odafigyelnek a süllő állomány bővítésére és ez mellett még szép keszeg állománnyal is rendelkeznek.

Az egyesület tervei között szerepel a tagsággal egyeztetve a horgászati idő valamilyen formában való korlátozása, a partszakasz pedig tiszta és rendezett körülmények között várja a Vadkerti-tóhoz látogatókat. A csónakkikötő felújítási munkálatai folyamatosan zajlanak, hogy korszerűbbek legyenek, mellyel kapcsolatban a horgásztársak türelmét kérte.

Megemlítette, hogy az egyesület életében a legközelebbi programjuk a május 18-án megrendezendő nyílt nevezésű – az egyesület tagjain kívül is érkezhetnek – horgászversenyük lesz, amelyre parti és csónakos kategóriában várják a jelentkezőket. A nyár folyamán az idei évben is tervezik az ifjúsági horgásztábort megrendezni. Mindezek mellett augusztus 20-án szeretnének egy „vadat és halat, s mi jó falat” elnevezésű gasztro programot szervezni az önkormányzattal közösen, amelyet tűzijáték is színesítene.
Fotógaléria:





