A gólyatábor egyetemi életünk első nagy fejezete. Itt születnek azok a barátságok, amik éveken át kitartanak, itt hangzik el az első közös éneklés a tábortűznél, és itt kezdődik az a felejthetetlen utazás, amit egyetemnek hívunk. A Kunság-Szesz Zrt. évek óta aktív részese ennek az élménynek – idén is közel 30 gólyatáborban találkozhatunk a Mátyás márkával, országszerte, a legnagyobb egyetemeken.

Több mint támogatás – közösségépítés

A Kunság-Szesz Zrt. nem csak italgyártóként, hanem közösségépítő partnerként van jelen a nyári gólyatáborokban. Az együttműködések mögött évek óta tartó kapcsolat áll a hallgatói önkormányzatokkal és egyetemi szervezetekkel: Miskolci Egyetem, MATE, Pannon Egyetem, PTE, SZTE, BME, BGE, ELTE, Állatorvostudományi Egyetem – hogy csak a legismertebb partnereket említsük.

Az éves közös programok egyik fontos nyitánya a gólyatábor, ahol a Mátyás brand nem csak logóként jelenik meg, hanem aktív szereplőként: játékokkal, előadásokkal, vetélkedőkkel, kóstoltatással, ajándékcsomagokkal, és persze a hangulatot megalapozó welcome drinkkel.

„A gólyatáborokban olyan fiatalokat érünk el, akik most írják életük új fejezetét. Ilyenkor minden élmény erősebben rögzül – és mi szeretnénk, ha ezek között a Mátyás is ott lenne, mint a jó pillanatok egyik kísérője” – mondja Simon Gábor, a Kunság-Szesz Zrt. vezető tanácsadója.

Újdonságok 2025-ben

Az idei nyár egyik slágere a Mátyás Free – az alkoholmentes változat, ami tökéletes választás azoknak, akik a hangulatot szeretnék, de alkohol nélkül. Emellett a márka klasszikusai, a Mátyás Keserű Likőrök és a pálinkakülönlegességek is szerepet kapnak a kóstolásokon.

Egy pohárnyi nyár, egy korty közösség

A gólyatábor nem csak a szórakozásról szól: ez az első alkalom, amikor az új hallgatók megtapasztalják, mit jelent az egyetemi összetartás. A Kunság-Szesz Zrt. pedig örömmel tesz hozzá ehhez egy kis pluszt – hogy az indulás valóban emlékezetes legyen.

Fotók: Mátyás a 2025-ös gólyatáborokban – játékok, kóstolók, közösségi pillanatok

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)