Szombaton folytatódott a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál minden korosztályt megmozgató programokkal. Többek között koncertekre, helyi hagyományőrző csoportok fellépésére, látványos szüreti felvonulásra és főzőversenyre is sor került szeptember 20-án. 

Reggel kilenc órakor indult a főzőverseny, melyen idén 20 csapat indult el finomabbnál-finomabb ételek elkészítésével az Orczy utcában. A főzéshez a jó hangulatot Kothencz Lajos biztosította. A főzőverseny helyezettjei értékes nyereményekkel lettek gazdagabbak. Az elkészült ételeket háromtagú zsűri bírálta el. Tagjai voltak: Király Annamária, Török Attila, a zsűri elnöke Balogh Zsolt volt.

Odapörköltünk csapata

Különdíjban részesült a Gra-Plast csapata, akik sóletet készítettek. Junior különdíjat kapott az Odapörköltünk, illetve a Bográcsolók csapata. A főzőverseny első helyezettje a Szeki Meglepi csapata lett, akik kakaspörköltjükkel és mellé túrós csuszájukkal érdemelték ki az zsűritől az első helyet. Második lett az Aktív Nyugdíjas Klub marhalábszár pörkölttel. Harmadik helyet a Csapassuk csapata szerezte meg birkapörkölttel.

A Szeki Meglepi csapata nyerte a főzőversenyt idén
A szombati nap házigazdája Gszelmann Barbara és Városi Ferenc volt, akik bemutatták és felvezették a programokat a nézőknek.
Városi Ferenc és Gszelmann Barbara, a szombati nap házigazdái

Délután kettő óra magasságában indult el a szüreti felvonulás az Öreg-tó vendéglőtől. A városközpontba érve a népes tömeg megcsodálhatta a hosszú menetet, melyen felvonultak szüretelő kombájnok, különböző traktorok, lovasok, fogatosok, valamint a helyi sportegyesületek, babakocsisok, gördeszkások, rolleresek és még sokan mások. A menetet Tóth János és a Nosztalgia zenekar kísérte nótaszóval. A városközpontban a kisbíró szerepében Madácsi Dániel mondta el beszédét.

Csettegők is felvonultak szép számmal

16 órától a nagyszínpadon folytatódtak a programok. A sort a Soltvadkerti Óvodák gyermekeinek néptáncműsora kezdte meg. Elsőként a lurkók csoport lépett színpadra Nokta Gábor vezetésével, akik különböző szokásokba kalauzolták el a nézőket és több tájegység táncait is előadták.

Nokta Gábor vezetésével felléptek a néptáncos ovisok is

Ezt a programot követte a Krämer Fülöp Borlovagrend tagavatási ünnepsége, mely idén rendhagyó volt. Többek között a Soltvadkertre már mondhatni hazajáró 4S Street zenekar tagjait és két segítőjüket -név szerint: Alin Nicuta, Fülöp Lóránt, Pál Andor, Szabó László, Balázs Bence, Fülöp Dávid és Benő Szilveszter avatták tiszteletbeli tagokká ünnepélyes keretek között, valamint egy soltvadkerti lakost, Dr. Pozsgai Boglárkát

Dr. Pozsgai Boglárka volt az egyik, akit borlovaggá avattak a fesztiválon
Az új tagoknak elméleti és gyakorlati próbatételeken is át kellett menni az avatási ünnepségen, majd letették esküjüket.
Tiszteletbeli borlovagok lettek a 4S Street zenekar tagjai

A borlovagrendi avatás után közel egy órás néptáncgála kezdődött a nagyszínpadon, melyen fellépett a Sarmasági Illegetők erdélyi és mezőségi táncokkal.

Felléptek a Sarmasági Illegetők

A Terne Lulugya Táncegyüttes autentikus cigány táncokat mutatott be.

Terne Lulugya Táncegyüttes autentikus cigány táncokat mutatott be

17 órakor a Gyöngyház Kulturális Központ színháztermében egy könyvbemutatóra került sor. Soós Gábor – Elhagyott zárójelek című verses kötetét mutatták be.
Soós Gábor anyai ágon kötődik Soltvadkerthez. Zenész, zeneszerző, költő, aki az Anima Group formációval már többször is járt a térségünkben. A szerző mellett a könyv illusztrátora, Novák Netti Vivien is ott volt az izgalmas beszélgetésen, melyen Vajda Éva előadóművész volt partnerük.

Közben a nagyszínpadon is folytatódtak a programok, ahol 18 óra körül fellépett a Kútágas 77 Citerazenekar dalcsokrokkal.
Kútágas 77 Citerazenekar

Őket követte a Kádár Family Band népszerű feldolgozásokkal, mulatós zenékkel fűszerezett koncertjük, mely megalapozta az esti nagykoncertet.

A Kádár Family Band is színpadra lépett

Este nyolc órakor vette kezdetét a nap legjobban várt programeleme, a 4S Street zenekar fellépése. A zenekar 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson, és pop-rock együttesnek számítanak. A zenekar frontembere Alin Nicuta. Albumaik többször arany és platina lemez minősítést kaptak már, valamint számos díjban részesültek. Soltvadkert különleges helyet foglal el a szívükben, ugyanis többször is vendégeskedtek már a településen, de most először adtak nagykoncertet.

A Mesélek a bornak című szám alatt a telefonok lámpája úgy világított a magasban, mintha a csillagos ég lett volna

A másfél órás előadás során felcsendültek az együttes ismert számai is. A legismertebb és sok-sok rendezvényen is előadott dal, a „Mesélek a bornak” című számuk, melyet a közönség együtt énekelt Alin Nicuta énekessel. De emellett a „Tíz éven át”, az „Üzenet a távolból” , és az „Utazunk máskor” című dalok is felcsendültek a közönség nagy örömére.

A 4S Street koncertjére nagyon sokan voltak kíváncsiak

A koncert után az A’ La Carte Showband szórakoztatta a közönséget egészen hajnali egy óráig, akik számos esküvőn, vagy éppen céges partyn zenéltek már. Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is keresettek.

A főszervező Soltvadkert Város Önkormányzata, és a Gyöngyház Kulturális Központ szeretné mindenkinek megköszönni, hogy jelenlétükkel megtisztelték az eseményt, valamint minden támogatónak és segítőnek a munkáját, akik valamilyen formában hozzájárultak az idei Soltvadkerti Szüreti Fesztivál sikeres lebonyolításához.

Kapcsolódó cikk
Kezdetét vette az idei Soltvadkerti Szüreti Fesztivál – képes beszámoló a pénteki napról
Kezdetét vette az idei Soltvadkerti Szüreti Fesztivál – képes beszámoló a pénteki napról
2025. szeptember 19-én, pénteken délután 17 órakor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál. A pénteki nap folyamán volt...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (406 db kép)
MEGOSZTÁS