Ünnepi műsorral várta Kiskőrös város nyugdíjas korú lakóit 2025. december 22-én, hétfő délután az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az „Idősek karácsonya” című eseményen köszöntők, versek és Peller Károly operettestje töltötte meg tartalommal az év utolsó napjait.

 

A karácsony sokak számára az otthon melegét, a család közelségét, a közös élmények erejét jelenti. Az idősebb generáció azonban gyakran egyedül, csendesebb körülmények között tölti az ünnepeket. Ezért is jelentősek azok a közösségi alkalmak, amelyek teret adnak az együttlétnek, a figyelemnek, az ünnepi pillanatok megosztásának. A kiskőrösi esemény méltó módon zárta az adventi időszakot és ráirányította a figyelmet arra, hogy az időskor tisztelete, az odafigyelés és a közös élmények nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontosak.

Az esemény moderátoraként, Kornóczi Natália köszöntötte a vendégeket, majd elsőként Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait. Beszédében felidézte az időskor értékeit, az életút méltóságát, valamint hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a város közössége együtt ünnepeljen az idősekkel.

Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait

Ezt követően Font Sándor országgyűlési képviselő szólt a jelenlévőkhöz. Köszönetet mondott a szervezőknek és a városvezetésnek az eseményért, valamint személyes élményeket osztott meg az idősebb generációval kapcsolatban. Ünnepi gondolatait egy Ady Endre-vers felidézésével zárta.

Font Sándor országgyűlési képviselő

A délután fő műsorszáma Peller Károly előadása volt. A Magyar Operettszínház neves művésze klasszikus operettslágerekkel és karácsonyi dalokkal készült. Előadásában elhangzott többek között a „Hétre ma várom a Nemzetinél”, a „Látta-e már Budapestet éjjel?” és az „Asszonykám, adj egy kis kimenőt” című sláger is, amelyek meghitt nosztalgiát idéztek a közönség körében.

Peller Károly a Magyar Operettszínház neves művésze klasszikus operettslágerekkel és karácsonyi dalokkal szórakoztatta a közönséget

A karácsonyi blokkban a „Karácsonyi cipők” című, saját szerzemény is helyet kapott, emellett egy Cliff Richard-dal átdolgozása, valamint a Neoton Família „Ha elmúlik karácsony” című száma is felcsendült. A műsort a „Délibábos Hortobágyon” és a „Hajmási Péter, Hajmási Pál” zárta. A közönség aktívan kapcsolódott az előadáshoz: több dalnál együtt énekeltek a fellépővel, és a produkció végén vastapssal fejezték ki elismerésüket.

Szeretetvendégség

A koncert után az intézmény dolgozói friss pogácsával, meleg teával és szaloncukorral kínálták meg a jelenlévőket. A közösségi tér bensőséges hangulata lehetőséget teremtett arra, hogy a város idős lakói ne csak nézőként, hanem egymás társaságát is élvezve, valódi ünnepi élményként éljék meg a délutánt.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS