Hagyományőrző Aratóünnepet rendeztek Csengődön: búzaföld önkormányzati kezelésben
Első alkalommal rendezték meg Csengődön június 29-én a Csengődi Aratóünnep és Hagyományőrző Napot. Az egész napos program központi helyszíne a helyi művelődési ház és annak környéke volt.
A nap 9 órakor ünnepi szentmisével kezdődött a...
A szülők is meglepték ballagó gyermekeiket
Megható és derűs pillanatok között köszönt el húsz nyolcadikos diák szombat délelőtt a csengődi általános iskolától. A végzős tanulóktól személyre szóló búcsút vett tanáraik és iskolatársaik nevében az iskola igazgatója, Németh István.
A hetedikesek...
A soltszentimrei és a csengődi diákok Erdélyben jártak
A soltszentimrei és a csengődi diákok Erdélyben jártak együtt a Határtalanul program keretében ez év május 1-5 között.
A két iskola együttműködésében az előkészítő órán Csengődön ismerkedtek meg a program részleteivel, Erdély történelmével, földrajzával, majd...
Megsérült a Csengőd mellett elgázolt nő
Csengőd külterületén, az 5307-es számú úton közlekedett 2019. június 6-án 16 óra 18 perckor egy 64 éves férfi egy Suzukival. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az 5306-os út kereszteződéséhez érve – a kihelyezett...
Összefogással újul meg a csengődi tájház
A csengődiek fontosnak tartják megőrizni a település tárgyi értékeit, melyet az évekkel ezelőtt kialakított helytörténeti emlékházban tártak az érdeklődők elé.
Az iskolaudvarban kialakított emlékház állapota azonban már nem alkalmas a benne felhalmozott értékek szakszerű...
Félévet zártak a Csengődi Cukik
Félévzáró összejövetelt tartottak a napokban a csengődi cukorbeteg klub tagjai.
A Csengődi Cukik Baráti Köre cukorbetegeket és pártoló tagokat tömörítő szervezet, amelynek vezetője, Tóth Mónika és koordinátora, Csatai Gyuláné köszöntötte az egybegyűlteket.
A közösség dr....
Sportos gyermeknap Csengődön
Nagy szerepet kapott a mozgás az idei csengődi gyermeknapon: a megszokott gyermekprogramok mellett sportpark avatóra is sor került, és futóversenyen indulhattak, tornázhattak is a résztvevő kicsik és nagyok.
Ez alkalommal avatták fel azt a sportparkot,...
Újjáéledt a baba-mama klub Csengődön
Május hónapban ünnepeljük az édesanyákat és a gyermekeket is. Ezekben a hetekben egy négy alkalomból álló programsorozattal szólítják meg a kismamákat és a kisgyermekes szülőket a csengődi művelődési ház munkatársai.
Május első hetében – mely...
Kompetenciás hét – avagy hogyan is működik a csengődi óvoda a hétköznapokban?
Népi gyermekjátékok, ovi-angol, nyílt kompetenciás foglalkozások és műsorok – 2019. május 13-17. között kompetenciás hetet szervezett a Csengődi Napközi Otthonos Óvoda, ahol a szülők betekintést nyerhettek az óvodai élet mindennapjaiba.
A Csengődi Napközi Otthonos...
Csengődön több programot szerveztek a madarak és fák napjához kapcsolódva
Péntek délelőtt az óvodás és iskolás gyerekek madárbemutatón és -gyűrűzésen, valamint a témához kapcsolódó előadásokon vehettek részt a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa, Nyúl Mihály és Kósa Gyula önkéntes madárvédő közreműködésével.
A délután folyamán természetfotó-kiállítás nyílt,...