Újabb pályázati lehetőség az OkosÓvoda programban
Újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda program keretében - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
A minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében idézte Schanda Tamást, aki azt mondta: a...
Új információs központ mutatja be a homokpuszták világát Bugacon
Új információs központ enged bepillantást a homokpuszták világába, a táj történetébe, változásaiba, a múltban itt élt emberek hétköznapjaiba Bugacon - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.
Kiss...
A drónok az infrastruktúra-fejlesztésben, a mezőgazdaságban vagy a szállítmányozásban is egyre inkább megjelennek
A drónok védelmi célú használata mellett egyre inkább megjelennek az olyan jelentős gazdasági potenciált magukban hordozó felhasználási területek is, mint az infrastruktúra-fejlesztés, a mezőgazdaság vagy a szállítmányozás - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai...
120 millió forintból újulhatott meg a Polgármesteri Hivatal Császártöltésen
Sajtóközlemény
Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, azaz a TOP-3.2.1-16 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Császártöltés Polgármesteri Hivatal energetikai felújítása” címmel (TOP-3.2.1-16-BK1-2021-00096). A projekt keretében 120,00 millió Ft vissza...
Támogatásból tudták fejleszteni a keceli gyermekkönyvtárat
A keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház gyermekkönyvtára új berendezésekkel gazdagodott, amelyek a kis olvasók biztonságát és kényelmét szolgálják. Az újdonságok a Márton-napi jótékonysági bálon befolyt összegből és a keceli Katolikus baba-mama klub támogatásából...
2020-ban kiváló védekezés és sok fejlesztés jellemezte Fülöpszállást
Év eleji visszatekintő interjú Gubacsi Gyulával, Fülöpszállás polgármesterével. A település első emberével áttekintettük a vírus elleni védekezést, a beruházásokat és a jövőbeni terveket is.
A koronavírusról szólt az egész 2020-as év. Hogyan néztek szembe a...
Tázlár önkormányzata 55 millió forintot fordíthat egy új, három hektáros ipari terület létesítésére
Kiskunfélegyháza, Tiszaalpár, Tiszakécske és Tázlár kap összesen 2,5 milliárd forint pályázati forrást a helyi gazdaság fejlesztésére. Mutatjuk, hogy milyen fejlesztés valósul meg ebből Tázláron.
Tázlár önkormányzata 55 millió forintot fordíthat egy új, három hektáros ipari...
Civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu program kiírásaira
A települési önkormányzatok és az egyházközségek mellett civil szervezetek is benyújthatják pályázataikat a Magyar falu program különböző kiírásaira - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Békés megyei Csabacsűdön, a helyi fejlesztések átadásán...
A demenciát korai fázisban kiszűrő szoftvert fejlesztenek magyar kutatók
A szellemi leépülés korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói.
Magyarországon csaknem 250 ezer ember szenved demencia szindrómában, amelynek kétharmad...