Varga Feri és Balássy Betty műsora, forralt bor, kézműves vásár mellett a Télapó is...
2025. december 6-án szombaton Akasztóra is megérkezett a Télapó. A gyermekeket és szüleiket a Faluházba várták 16 órára, ahol volt zenés mikulásváró, jótékonysági vásár és a Faluház előtt forralt borozás, sült kolbásszal.
16 órakor Csehi...
Kézműves sarok a Mikulás, és a piros szín jegyében
A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozói minden évben készülnek karácsonyi kézműves foglalkozásokkal a családok, gyermekek számára. Az idei évben, a pandémiás helyzet miatt, ez nem válhatott valóra személyesen. Szerencsére találtak rá megoldást, hogy...
Kigyúlt az első gyertya fénye Kecel város adventi koszorúján
Ahogy az már sok éve szokás, idén is egy kis ünnepség kíséretében gyújtották meg Kecel város adventi koszorúján az első gyertyát. A gyertyagyújtás előtt a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola keceli növendékei és felkészítő...
Kincsek a városban
2021 decemberében is megvalósult a Kincsvadászat Kiskőrös központjában. A kincsek megálmodói, az esemény főszervezői Sörös Krisztián, Sörös Tamás, Sörös László és Krisztián kedvese.
A kincsvadászatban – a tavalyi programmal ellentétben – most nem csomagokat, hanem...
Meggyújtották az öröm gyertyáját Soltvadkerten
Az öröm gyertyája lobbant lángra az adventi koszorún 2024. december 15-én, vasárnap a Hősök terén Soltvadkerten. A hagyományokhoz híven szavalat, igei üzenet, ünnepi köszöntő és zenei szolgálat emelte az esemény fényét.
Advent harmadik vasárnapján...
Gyertyagyújtás és ünnepi koncert a Tabdi Adventi Estén
„Az egység olyan szoros kötelék, mely összefogja az embereket és a közösséget.”
Ez az idézet állt egy szerencse süti üzenetén, amit a Tabdi Adventi perselybe dobtak. Ennél találóbb idézettel, nem is köszönhették meg a rendezők...
Ünnepi dallamok Kiskőrösön – „Karácsonyra hangolunk” koncert a SZÓ-LA-M AMI szervezésében
2024. december 11-én a kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola rendezésében egy meghitt karácsonyi koncertre került sor a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az esemény címe: „Karácsonyra hangolunk”, amely a közelgő ünnepi időszak hangulatát hivatott megteremteni.
A...
Nagylelkű fenyőfa felajánlás Gruber István és az Akker-Plus Kft. részéről
Karácsony közeledtével egyre többen érzik úgy, hogy ha tehetik, segítenek valamilyen formában. Egy embernek, rászoruló családnak vagy intézményeknek. Így tett idén a keceli Gruber István és családja, illetve az Akker-Plus Kft.
Gruber István az Akker-Plus...
Lappföld Kiskőrösre költözött
A mesék csodás világa létezik, méghozzá közelebb, mint gondolnád: Kiskőrös szívében egy picinyke lakásban, Szabó Éva birodalmában.
Egy esős, őszi napon látogattam el Évihez, amint beléptem a lakás ajtaján, megállt az idő. A hely...
Megnyitott az Adventi tér Kiskőrösön
Kiskőrösön a szokásoknak megfelelően idén is a karácsony előtti hétvégén nyitott meg az Adventi tér, amely most is három naposnak indult. Azonban a pénteki napot az esős időjárás miatt elhalasztották, így szombaton délután négy...














