Halasi áldozatok sírjainál
Kiskunhalas 2014-ben csatlakozott a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága által meghirdetett nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz, amelynek az volt a célja, hogy minél többen tekintsék fontosnak az elhunyt áldozatok emlékének ápolását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget.
Az előző évekhez képest...
Arany, Luther, Hild
Már olvasható a legújabb kiskunhalasi városvédő hírlevél Végső István szerkesztésében. Arany János (1817-1882) író születése 200. évfordulójának tiszteletére kiadott időszaki lap ismét sok érdekességgel szolgál. A városvédő lapban olvashatunk még Hild Józsefről, Szent Lászlóról,...
Szombati malmozás
A XI. Zenélő Szélmalom rendezvénynek is az volt a célja, ami az eddigieknek, hogy felhívja a figyelmet Kiskunhalas jelképére, örökségére, közkincsére: a Sáfrik szélmalomra. Már az 1860-as években állt itt szélmalom. 1901-ben Sáfrik József...
Csoóri Sándor Program Halason
Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten kívül, csak a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület nyert támogatást az idén megalakult a Csoóri Sándor Programtól, Táncház kategóriában. Az idén már 11 éve folyamatosan működő Havi Aprók Tánca magyar népi kultúrát népszerűsítő...
Művészet mindenkinek
Művészetek Napja címmel vehettek részt hagyományteremtő programon, augusztus 24-én, a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete szervezésében az érdeklődők. A program az "Együtt Egymásért a Mozgáskorlátozottakkal Kiskunhalason és Környékén" (EFOP-1.3.5-16-2016-00224) pályázat keretében valósult meg.
Művészek, festők, grafikusok...
Pénteken főhajtás az áldozatok előtt
Az első világháború kitörésének 103. évfordulóján, 2017. július 28-án megemlékezéssel adóznak az áldozatok emléke előtt a kiskunhalasi Hősök szobránál.
A Pásztortűz Egyesület szervezésében emlékműsor, ökumenikus áldás és koszorúzás lesz. Dr. Döme Ottó egyesületi elnök, tanár...
Mihály havi néptánc Kiskunhalason
„Mihály-nap után az üdő… Sűrűn tornyosul a felhő. Sírnak, rínak a bárányok: Panaszkodnak a bojtárnak." - szól a szeptemberi népdal. A dallal ellentétben szép őszi napon, szeptember 30-án gyülekeztek a kiskunhalasi városi könyvtárban az...
Egyletek, klubok az egykori Halason
Korcsolyázók, bércséplők, zenekedvelők címmel tartott előadást Végső István kiskunhalasi történész, a Honismereti Szövetség országos titkára szeptember 6-án, a Néprajzkutatók III. Makói Találkozóján. Az előadó igyekezett a világ, európai és magyarországi előzmények bemutatásával kontextusba helyezni...
Komplex turisztikai fejlesztés indul Kiskunhalason
Régen megálmodott beruházás megvalósulása kapott zöld utat Kiskunhalason: pozitív elbírálásban részesült a város gyógyhely fejlesztési pályázata Bük, Gyula, Mezőkövesd és Sopron mellett. A több mint 20 beérkezett pályázat közül csak ez az 5 kapott...
Hagyományőrző farsang vidámsággal
Hátrányos helyzetűek hagyományőrző farsangja címmel vehettek részt a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tagintézménye, óvodásai és diákjai, Kiskunhalason a Tiszti Klubban. 2018. január 31-én, délelőtt a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete szervezésében igazi farsangi hangulatot varázsoltak...