Új közlekedési elem kelti a feszültséget Kiskőrösön
A közelmúltban nagy felháborodást váltott ki az új, Dózsa György úti forgalomterelő eszköz. A közösségi médiában már többen jelezték: kárt okoztak a gépjárművekben az elválasztó "félgömbök". Egyáltalán miért vált szükségessé az új eszköz kihelyezése? Okozhatnak-e...
Kátyúzási kampány indult Kiskőrösön
Javában tartanak a belterületi utak kátyúzási munkálatai a városban. Az őszi útkarbantartási munkálatokkal várhatóan néhány héten belül végeznek a Kőröskom Nonprofit Kft. szakemberei, akik ma délelőtt a Batthyány és a Komáromi utca kereszteződésénél végeztek...
Óriási sikert aratott a II. Rendvédelmi nap Kiskőrösön
2018 után idén végre sikerült ismét megrendezni – önkormányzati támogatással- 2021. szeptember 25-én a II. Rendvédelmi napot a kiskőrösi Szabadidő Parkban, ahol a városunk és a környék rendvédelmi szervei engedtek bepillantást napi munkájukba.
Az eseményt...
A KRESZ Szafari verseny ezüstérmese a Bem iskola 4.b osztálya
A szafari szóról menő terepjárók, katonai mintás ruhák, és ha éltünk már pár évtizedet, Pampalini kalapja jutnak eszünkbe. Kecskeméten korántsem ilyen eseményre gyűltek össze a megye negyedik évfolyamos tanulói és felkészítő pedagógusaik. Ott a...
Óvatosságra intik az Izsáki úti kerékpáron közlekedőket
A legutóbbi testületi ülés óta két fontos beruházás is megvalósulni látszik a kiskőrösi 7-es körzetben, tájékoztatott Szedmák Tamás alpolgármester a szeptember 22-i képviselő-testületi ülésen. Ilyen beruházás a Széles út aszfaltozása, vagy éppen az Izsáki...
Font Sándor: közel egyszerre kezdődhet meg a vasúti beruházás és az elkerülő út kiépítése...
Folyamatban vannak azon tervek előkészületei, amelyek a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához kapcsolódóan fognak elkészülni. Ilyenek például a szintbeli átjárók, vagy éppen a P+R parkolók. A Soltvadkertet érintő beruházásokkal kapcsolatban egyeztetett a tervezőkkel Font Sándor, Bács-Kiskun...
A vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a 150 Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon
A MÁV-START értesíti tisztelt utasait, hogy
2021. szeptember 11-től és 2021. szeptember 12-ig,
2021. szeptember 18-tól és 2021. szeptember 19-ig,
és 2021. szeptember 25-től és 2021. szeptember 26-ig
Budapest-Keleti állomáson végzett pályakarbantartási...
ITT a szarvasbőgés! Az ősz beköszöntével az utakon is több veszély leselkedik a közlekedőkre
Kezdődik a szarvasbőgés, nem árt óvatosan közlekedni az utakon. A rendőrség fokozott szarvasveszélyre figyelmezeti az autósokat. Augusztus végétől november közepéig, a bőgési időszakban, különösen az erdős-ligetes szakaszokon számítani kell szarvasok megjelenésére, ezért az elkövetkező...
Szeptemberben módosított menetrend szerint közlekednek egyes vonatok a Budapest – Kelebia vonalon
Szeptemberben módosított menetrend szerint közlekednek egyes vonatok a 150 Budapest – Kunszentmiklós-Tass – Kelebia vasútvonalon pályakarbantartási munkák miatt.
Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy
2021. szeptember 4-től és 2021. szeptember 5-ig,
2021. szeptember 11-től és 2021. szeptember 12-ig,
2021. szeptember...
Újra járható az 52-es számú főút
Három személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött az 52-es számú főút 36-os kilométerénél 2021. augusztus 17-én 7 óra 13 perc körül. Az elsődleges információk alapján a baleset következtében egy személy megsérült - írja a...














