Több mint kétszáz településen irtják a szúnyogokat a héten
A múlt héten mind a 178 településen és Budapest 7 kerületében sikerült a tervezett kezeléseket elvégezni, így több mint 45 ezer hektáron permetezték a vérszívókat. Ezen a héten összesen 35 ezer hektáron lépnek fel...
Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program
A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály.
A pénzügyminiszter elmondta, a programban új elemként jelenik...
Ma van a Nemzeti Összetartozás Napja
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap, melyet május 31-én szavazott meg, majd iktatott törvénybe az Országgyűlés.
Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá...
Tömegesen jelentek meg a pásztormadarak az országban
1995 óta nem jelent meg ilyen nagy számban a pásztormadár hazánkban. A Közép-Ázsia és Dél-Kelet-Európa sztyeppéin fészkelő madarak évről évre megjelennek hazánkban májusban, tavaszi vonulásuk során. Időnként még fészkelnek is nálunk.
A seregélyek rokonságába tartozó,...
Itt az új 50 forintos pénzérme
A Családok éve tiszteletére új 50 forintos forgalmi érme-emlékváltozatot, valamint 10 000 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank 2018. május 25-én. A különleges forgalmi pénz...
Emelkedik a gázolaj ára
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
Az emeléssel a gázolaj átlagára 410 forintra nő, a benziné 398 forint marad.
Az üzemanyagok...
Az állattartáshoz intelligencia is szükséges
Magyarország utcáit nagyjából 200-250 ezer gazdátlan kutya rója, a kóbor macskák száma pedig ennek többszöröse lehet. Az elszomorító adatok legfőbb oka, hogy a hazai állattartási kultúra még igencsak gyerekcipőben jár, Magyarországon sokan nem gondoskodnak...
Újraindult a Bringázz a munkába! kampány
A Magyar Kerékpárosklub által 2007-ben elindított, alkalmanként országosan több ezer embert megmozgató Bringázz a munkába! kampány négy év szünet után hétfőn újraindult. A szervezők célja megmutatni, hogy bringával könnyen, gyorsan és szabadon lehet akár...
Zivatarok, felhőszakadás és nyári meleg várható a héten
A következő napokban is többször várhatóak záporok, zivatarok, de ugyanakkor sok lesz a napsütés is, ezáltal egyre melegszik az idő. Május utolsó napjaiban 32 Celsius-fok is lehet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése.
Hétfőn többnyire...
Több, mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták 2017-ben
Több, mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben, akiknek jórésze gyermekotthonból szökött meg - mondta el az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A szakértő szerint...