Ovi-zsaru program a Harangvirág Óvodában
Megkezdődött az Ovi-zsaru program a KEVI Harangvirág Óvodájában. A programban Bengőné Nagy Mária koordinálásával a nagycsoportos gyermekek vesznek részt és hat alkalommal kerül megerősítésre egy-egy téma.
Az első alkalommal március 3-án Kuti Erika r. őrnagy,...
Játssz velem, mert farsang van! – álarcosbál a Kiskőrösi EGYMI-ben
Évek óta hagyomány, hogy az EGYMI óvodásai és az autizmussal élő iskolások közösen farsangolnak. Éppúgy, mint a Luca-nap és a ballagás, közösségépítő, családos esemény. Ezen a napon a gyülekező megterített asztal mellett zajlik, ahol...
Gyermekek a fekete-fehér billentyűk bűvöletében
Az ütőshangszerek, majd a fekete-fehér billentyűk bűvöletében telt a február 25-i este a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola dísztermében Soltvadkerten, ahol az Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanszakos növendékei a Carmina Hungarica Orff zenekar közreműködésével...
Új intézményvezető az izsáki általános iskola élén
Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola korábbi intézményvezetője, Gera Árpád Zoltánné, 2020. január 31-én nyugállományba vonult. Utódja, a Kiskőrösi Tankerületi Központ által kiírt pályázat elnyerésével, Kapás Zoltánné, szaktanácsadó mesterpedagógus lett....
A Kiskőrösi Óvodák pedagógusai felvették a harcot a “kiégés” ellen
A pedagógusok szakmai fejlődésének kötelezettségét Magyarországon kormányrendelet írja elő. A pedagógusnak 7 évenként 120 óra (45 perces tanóra) továbbképzési kötelezettsége van.
Vlcskóné Csatlós Erzsébet, a Kiskőrösi Óvodák igazgatója számolt be február 19-i továbbképzésük fontosságáról:
A továbbképzés...
Térségünk legjobb helyesírói
A magyar nyelv ápolása, a szövegértés fejlesztése és a helyesírás alaposabb elmélyítése volt a célja a Kiskőrösi Tankerületi Központ által szervezett tanulmányi versenynek. A járási versenyek után 40 felső tagozatos diák, 14 településről vehetett...
Jó, ha tudják: a tehén nem lila és a burgonya nem fán terem
Újabb 100 iskola- és óvodakert jöhet létre az országban - egy pályázatnak köszönhetően újabb intézmények csatlakozhatnak az országos hálózathoz.
100 iskola-és óvodakert jöhet létre és újulhat meg az Országos Iskolakert-fejlesztési Program harmadik üteme keretében. Az...
KEVI-s diákok országos német nyelvi sikere
A Hebe Kft. német nyelvű országismereti online csapatversenyt hirdetett meg. A versenyben a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája 7 csapattal vett részt (6 alsós és 1 felsős).
A feladatok között voltak egyéniek és csoportosak...
Tankerületi mesemondó verseny farsangi hangulatban
A járási mesemondó verseny után, a Kiskőrösi Tankerületi Központ alsó tagozatos mesemondó versenyére is, az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolában került sor, 2020. február 14-én.
A négy járásból érkezett húsz mesemondót farsangi hangulat fogadta. Dr....
Tavaszvárás a Szűcsi óvodában
Kis híján elmaradt a farsangi mulatság a Kiskőrösi Óvodák Szűcsi Tagóvodájában. A folyamatos megbetegedéseknek köszönhetően február 14-én csak kevesebb létszámmal tudták megtartani télűző mulatságukat.
Különösen várt esemény a gyermekek életében a farsangi időszak, a mókázás,...














