Megsérült a Csengőd mellett elgázolt nő
Csengőd külterületén, az 5307-es számú úton közlekedett 2019. június 6-án 16 óra 18 perckor egy 64 éves férfi egy Suzukival. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az 5306-os út kereszteződéséhez érve – a kihelyezett...
Mazda és Volkswagen ütközött
Kiskőrösön, a Kossuth utcán 2019. június 6-án 15 óra 30 perc körül egy 44 éves nő közlekedett egy Mazdával. A rendőrségi adatok alapján az út és a bevásárlóközpont kereszteződéséhez érve balra akart kanyarodni, ám...
A VAKÁCIÓ veszélyei, melyek a gyerekeket érinthetik
A térség minden általános iskolájába ellátogat a Kiskőrösi Rendőrkapitányságtól Kuti Erika c.r.őrnagy és a Család-és Gyermekjóléti Központ munkatársa Péczkáné Hegedűs Mária, hogy a gyerekeknek előadást tartsanak a rájuk leselkedő nyár folyamán előforduló lehetséges veszélyekről....
A Vadkerti-tónál is kávézhattak a rendőrökkel
POLICE COFFE néven a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által indított országos bűnmegelőzési programnak a nyár első hétvégéjén Bács-Kiskun megye újabb települései biztosítottak helyszínt.
2019. június 1-én délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának két szakelőadója, Váróczi-Bakos...
Police Coffee Kiskőrösön – Nem! Nem egy újabb kávézó nyílt
Police Coffee-Házhoz megyünk: nem mindennapi esemény volt az elmúlt nap Kiskőrösön.
Amennyiben nem családi programról van szó, valószínűleg nem sokan kávéznak együtt a rend őreivel. Egy fontos propaganda kapcsán azonban ennek adott helyet Kiskőrös 2019....
Árokba sodródott a Mazda
Az 5301-es számú úton Páhi felől Kiskőrös irányába közlekedett 2019. május 17-én 19 óra 26 órakor egy Mazda személyautóval egy 47 éves kecskeméti lakos. A rendőrségi adatok alapján az út 38.200-as méterénél, egy jobbra...
Indítványozták a soltszentimrei nő letartóztatását
Soltszentimrén, a Hunyadi utcában 2018. október 12-én 19 óra körül megjelent egy akkor 46 éves helyi nő, aki a gyanú szerint szóváltás követően egy magánál tartott késsel mellkason szúrta volt barátját. Az 52 éves...
Ügyészségen a tavaly tüzet okozó kiskőrösi férfi aktája
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott gondatlan közveszély okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 62 éves helybélivel szemben.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. április 4-én a délutáni órákban garázsának bejáratánál egy fémhordóban száraz...
Teljes útzár Kiskőrös mellett
2019. május 5-én 11 óra 15 perc körül baleset történt Kiskőrös külterületén az izsáki úton. Az érintett útszakaszon lezárták az utat.
Oldalára borult egy személyautó, a benne utazó személyt még vizsgálják a mentősök. A...
Országos döntőben a kiskőrösi diákok
2019. április 30-án tartották Kiskőrösön a Tesco áruház parkolójában a megyei Ki a mester két keréken? és a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőit. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csizovszki László rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, Kothencz...