Nemzeti gyásznap és Anne Frank életéről szóló előadás Soltvadkerten
2021. október 6-án a nemzeti gyásznap alkalmából vértanúinkra emlékeztünk Soltvadkerten.
Beszédet mondott Nagy Melinda a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI történelem tanára. Verset mondott Martin Dóra és Martin Péter.
Ezt követően elhelyeztük az emlékezés...
Térségünkből is többen teljesítették az NN Ultrabalaton ultrafutóversenyt
Október 1-3. között rendezték meg az NN Ultrabalaton ultrafutóversenyt. A rendezvényt eredetileg májusban, a szokásos időpontban rendezték volna. Azonban a vírushelyzet miatt úgy, mint tavaly, idén is kénytelenek voltak a rendezők októberre halasztani.
Az Ultrabalaton...
A soltvadkerti Sztojka Zoltán lesz a Sűrű szövet – A tradíció című kerekasztal beszélgetés...
A csatkai búcsú ikonikus zarándoka, a közösségében "Kalapos Zoliként" is ismert soltvadkerti Sztojka Zoltán lesz október 7-én csütörtökön, 18 órakor a Sűrű szövet – A tradíció című kerekasztal beszélgetés egyik vendége a Ráth-villában, ami...
Az ivóvíz hálózat fertőtlenítését végzik a szakemberek Kiskőrös térségében
A Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy az elkövetkezendő napokban, hetekben az ivóvíz hálózat fertőtlenítését végzik a szakemberek Kiskőrös térségében.
" Tisztelt Felhasználók!
A Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. értesíti Tisztelt Felhasználóit,...
Időszakos vízhiánnyal és nyomáscsökkenéssel kell majd számolni Soltvadkerten
A Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. sajtóközleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy az elkövetkezendő napokban, hetekben az ivóvíz hálózat fertőtlenítését végzik a szakemberek Soltvadkerten.
"Tisztelt felhasználók!
A Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. értesíti Tisztelt Felhasználóit, hogy
október 13-tól...
Döntetlen a Kiskőrös és a Soltvadkert megye III-as rangadóján
A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság hetedik fordulójában szomszédvári ragadóra került sor. Az október 2-án lejátszott mérkőzésen a Kiskőrösi LC II. csapata a Vadkert FC-Soltvadkerti TE gárdáját látta vendégül. Az élcsapatok találkozója négy gólt...
Kigyulladt két épület Soltvadkert külterületén
Teljes terjedelmében égett egy körülbelül 90 négyzetméteres melléképület Soltvadkert külterületén, Kútágasdűlő tanya térségében. A vele egybeépített főépület tetőszerkezete is égett.
A kiskőrösi és a kiskunhalasi hivatásos, valamint a soltvadkerti önkormányzati tűzoltók négy vízsugárral oltották el...
A nemzet tehetségeiért díjban részesült Dudásné Kovács Erika
A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egyik tanárnője kiemelkedő kitüntetésben részesült szeptember elején.
A bonis bona discere, azaz jótól jót tanulni – tartja a latin közmondás. Ennek szellemében vehette át...
Gyerekzsivajtól volt hangos a Nyugalom Szigete Soltvadkerten
Mátrai Zsolt és felesége ókori és középkori játékokkal érkezett Győrből, akik Lovagi Arénává alakították a Nyugalom Szigetét a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál alatt.
Volt itt állatverseny, varázsketrec, óriás pecabot, zsinórkatapult, logikai és készségfejlesztő fajátékok, melyek minden...
Együtt egy szebb jövőért – zenés táncdélután Soltvadkerten
Szeptember 24-én délután az EFOP-1.5.3-16-2017-00102 Együtt egy szebb jövőért pályázati programnak köszönhetően táncdélutánt szerveztek az Egyesített Szociális Intézményben.
Zene bárhol, bármilyen körülmények között születhet, és ahol életre hívják, ott valamit megmozgat az emberekben. Az örömszerzés...














