Pék Henrietta óriás adventi kalendáriuma jótettre buzdítja a gyerekeket
A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatos gyerekeit reggelente egy óriási, kézzel készített, minden napra izgalmas feladatot rejtő adventi naptár várja.
Ezt a hatalmas csodát az iskola egyik kreativitással megáldott pedagógia asszisztense, Pék...
Ha ádvent, akkor Bécs – kultúrbarátok szemével
Legalábbis így gondolják a soltvadkerti és bócsai kultúrbarátok, akik szerint a honismereti munka mindig aktuális és bőven összeköthető a szórakozással. Mert lehet menni bécsi ádventre a „hogyan vásároljunk felesleges holmikat” szándékával és lehet úgy...
A Kiskőrösi Óvodák jótékonysági akciója
Második alkalommal tette le a voksát a jótékonykodás mellett a Kiskőrösi Óvodák Mohácsi Utcai Tagóvodája. Első körben téli kabátokat és kis csizmákat gyűjtöttek - ezek az adományok már szétosztásra is kerültek -, hiszen azt...
Meggyújtották az első adventi gyertyát Kiskőrös főterén
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is felállításra került Kiskőrös főterén a város adventi koszorúja, amelyet a Kőrös Körül Nők Egyesülete készített.
A „betlehemi házikó” is felállításra került a városközpontban a Kiskőrös Város Alapítványa közreműködésével.
A...
Advent első vasárnapja előtt
Van előttünk négy hét. Néha úgy tűnik, az év legkedvesebb időszaka. Néha pedig úgy, már a kezdetén a végét várjuk. Akárhogy is, holnap meggyújtjuk az első gyertyát a koszorún.
Ami lehet, hogy már nem...
Az együtt töltött idő az igazi karácsonyi ajándék
Advent közeledtével néhány éve hagyomány már Kecelen, hogy a Városi Könyvtár és Művelődési Ház munkatársai közös karácsonyfadíszítésre hívják a város apraját, nagyját. Idén erre november 28-án délután került sor.
A fenyőfát a Városgazdálkodási Csoport...
Mindjárt itt az advent! – 5 kreatív ötlet a leghangulatosabb kalendáriumokhoz
A karácsonyi várakozás időszaka, az advent számos csodát és mesés pillanatot rejt, ám a legfontosabb, hogy ne stresszeljük túl az ünnepi készülődést. Az adventi időszak elmaradhatatlan kelléke, a naptár sem kell, hogy drága legyen...
Hagyj el egy Mikuláscsomagot!
A nagy népszerűségnek örvendő, Ancsin Alex által életre hívott kezdeményezés lényege, hogy december 6-án hagyjunk el egy Mikuláscsomagot: játékot, könyvet, a parkban egy padon, buszon, vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az oviban,...
Egyre több a fáklyás felvonulás
Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás, amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Kiskőrösön egyre több oktatási intézmény veszi fel ezt a szokást.
A Kiskőrösi Óvodák...
„Szent Imre herceg, Magyarország éke” Kecel-Imrehegy zarándoklat a nemes alkalomból
Az imrehegyi emberek életében jeles nap november 5. Imre napja. A névnaphoz legközelebb eső vasárnapon szentmisével, körmenettel emlékeznek meg a településük és a templomuk névadójáról, az Árpád-házi királyfiról, Szent Imréről.
November 3-án Kecelről gyalogos zarándokok...