Útlezárás Kiskőrösön
Május 18-19-20-21- én a Petőfi téren valamint a Pozsonyi utca elején kerül megrendezésre a „Városalapítók napja, Országos Rétes és Gasztronómiai Fesztivál 2018” rendezvénysorozat.
A rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében május 17-én este 18 órai kezdettel a...
Még a kerítés is muzsikál
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola a kerítés felújításával méltó külsőt kapott. Az átadásra május 15-én került sor ünnepélyes keretek között. Vágó Ferencné tankerületi igazgató asszony elmondta, hogy az első kerítés...
Ingyenes és még egészséges is!
A görkorcsolyázás nagyszerű időtöltés, jó móka, és mindemellett még egészséges is, ebben alighanem mindenki egyetért. Ráadásul Kiskőrösön Vári Gábor (Gabi bácsi) kezdeményezésével heti három alkalommal (hétfő, szerda, csütörtök) ingyenesen űzhetik ezt a sportot kicsik-nagyok,...
II. Robertó-Horgászpark Horgászverseny
A kiskőrösi Robertó-Horgászparkban május 12-én rendezték annak a 10 fordulós küzdelemsorozatnak a második fordulóját, amely végén a legjobb egy vándorkupát nyerhet. A szép időben megrendezett versenyen 20 horgász mérte össze tudását, ügyességét.
A nap folyamán...
Feltétel nélküli szeretet
A lelki egészség a családban előadássorozat következő alkalmának témája az anyák és gyermekek kapcsolata. Török Zsuzsa klinikai szakpszichológus előadása május 15-én volt a kiskőrösi Egészségfejlesztési irodában.
A babával együtt egy anya is születik, a...
Életmóddal a hormonjainkért
Dr. Demény János háziorvos, belgyógyász, az Eleki Életmódközpont munkatársa a hormonális rendszer témakörében a pajzsmirigy működéséről tájékoztatta az érdeklődőket a Zsinagógában, a Táplálkozással az egészségért klub keretében 2018. május 14-én.
Hormonjaink belső óraként funkcionálnak. Éjszakai...
Együttműködési megállapodást kötött a Kiskőrös LC az Újpest FC-vel
A Kiskőrös LC labdarúgó csapatának hosszútávú tervei között szerepelt, hogy az egyik magyar élvonalban szereplő klubbal olyan megállapodást kössenek, amely mindként egyesületnek a hasznára válhat. A kiskőrösiek az Újpest FC-vel vették fel a kapcsolatot,...
Ahol minden élet számít
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatot hirdetett. A pályázat célja az volt, hogy az óvodások és iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be, hogyan látják a tűzoltók izgalmas és veszélyes világát, ezzel tisztelve meg a...
Fölényes Tabdi győzelem a Csengőd ellen
A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban nagy hagyományokra nyúlik vissza a Tabdi és a Csengőd csapatainak mérkőzése. A két kistelepülés rangadójára a 25. fordulóban került sor.
Tabdi KSE-Csengőd SE 5-1 (3-1)
Tabdi KSE: Czerman – Kakulya,...
Vereséggel zárták a szezont a kiskőrösi kézisek
Az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata már hetekkel ezelőtt kiharcolta a bennmaradást ebben az osztályban. A versenykiírás szerint az első nyolc helyen végzett csapat küzdhet majd jövőre is az NB II-ben.
Az...