Az első világháború kapcsán jelentős forrásanyag található a soltvadkerti evangélikus gyülekezet levéltárában. A Kruttschnitt Antal volt ebben az időben az evangélikus lelkész. Sok feljegyzés az ő tollából származik, míg a beérkező iratok archiválása is az ő rendszeretetét dicséri. Tekintsünk bele tehát az 1914-1918 közötti szomorú időszakba —
a soltvadkerti iratanyagon keresztül!

-Hirdetés-

A „Nagy Háború” idején a családfő nélkül kellett a nagy ünnepeket megtartani, ami valószínűleg könnyek között történt. Mit érezhetett az a gyerek, aki ezt a levelet írta:

„Édes jó Apám! Szeretettel értesítem, hogy virág vasárnapján tartjuk a konfirmáció ünnepet. Kérem, imádkozzon értem ott a távolban. Én pedig itthon imádkozom jó apámért. A jó Isten áldja meg jó apámat, hős katonáinkat, királyunkat és hazánkat! Kezét csókolja hű leánya, Erzsi.”

Kruttschnitt Antal lelkész adattárában sok névnél fordul elő a bejegyzés: „orosz fogoly”.
Így volt ez Schnürlein Henrik esetében is, akinél a következőt olvassuk:
„neje Frey Mária (Zsombostó). ĺrt nejének 1915. február 16-án a debreceni barakk-kórházból. Sebesüléséből szépen kigyógyult. 1915. augusztus 29-én hosszú levelet írt. Orosz fogságba került, írt, hogy nem kap levelet. Címét megadta.”

Ezután következik egy fonetikusan, magyar betűkkel lejegyzett orosz hadifogolytábori cím, melyre bizonyára maga a lelkész is írt.

A fogságból sokan írtak haza, ami gyakran a Vöröskereszt közreműködésével sikerült.
A nagy köteg magyar tábori levelezőlap között akad ekkor még néhány német, sőt, fonetikus – magyar helyesírás szerint leírt – sváb is. Ebből közlünk most egy rövid részletet:

„Gesriben den jár 1917 Januar 29

Lieber Fater unt Ksviszter, ich mache eich zu viszen, dasz ich kszunt bin, vasz ich fon eich auch hofet, unt ich tue auch zu viszen, dasz ich heite 10 karte erhalten hab…”

Tehát ilyen lehetett a régi vadkerti sváb nyelvjárás. Jellemző a zöngés d és g zöngétlenedése, azaz t illetve k lesz belőlük. Az “eu” kettős hangzót bizonyára nem “aj”-nak ejtette a levélíró, hanem “áj”-nak. Innen az “heute” (ma) szó hibás “heite” írásmódja.

Maga a részlet a következőt jelenti: “Kedves Apám és Testvéreim, tudatom veletek, hogy egészséges vagyok, amit tőletek is remélek, és azt is tudatom, hogy ma 10 (vagy tizedik) lapot kaptam (meg)…”

Amennyire lehetett, beszámoltak a bakák a hadieseményekről is. Az idézett levél egyenesen a lelkésznek íródott:

„Kelt levelem 1916. X. 16-án. Tisztelt Kedves Tisztelendő Úr, mély fájdalommal intézem ezen pár soraim. Tudatom, hogy már egy levelet küldtem, de még választ nem kaptam. Igen szépen kérem, ha lenne szíves a kedves tisztelendő úr egy pár sort csak írni a hazai életről. Tiszteltetem az egész házi népjét! Küzdünk és szenvedünk, de nem csüggedünk.
Itt van a Kis Molnár Józsi is, az öreg Kis Molnár unokája. 14-én volt nagy ütközetünk, sok halottunk lett, kihajtottuk a románt Magyarországból. Átléptük a határt. Hálás köszönettel fogadom a válaszlevelüket tisztelettel: Windeker Ádám.”

A tábori levelezőlapra vetett szöveg stílusa meglehetősen darabos. Nem tudni, hogy milyen körülmények között írhatta a katona. A románok 1916 augusztusában törtek be
Dél-Erdélybe, ami ekkor még a Magyar Királyság része volt. Szörnyű pusztítást végeztek a nem román lakosság körében. Minden mozdíthatót igyekeztek leszerelni és elvinni.
Az osztrák-magyar hadsereg csak német segítséggel tudta kiverni őket onnan. Tovább üldözve az ellenséget betörtek a Román Királyság területére is, és az év végére elfoglalták egész Romániát, akinek így fegyverszünetet kellett kötnie a Monarchiával.

Előfordult, hogy valakiről nem jött hosszú hónapokon keresztül semmi, és ilyenkor a rokonság minden követ igyekezett megmozgatni. A tudakozó levélben a következőt kellett megírni: a néven és az adatokon kívül a bevonulás idejét és helyét, a csapattestet és azt is, hogy az illető katona melyik fronton harcolt: az orosz, a szerb, az olasz vagy a román hadszíntéren. Ugyanis ennyi országgal álltunk közvetlenül hadban.

A háborúra vonatkozó levelezés nagyon gazdag. Több olyan irat is birtokunkban van, amelynek nem a lelkész a címzettje. A feladónál pedig ilyen szervek állnak, mint katonai hagyatéki szakelőadó, a Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatal vagy egyes tábori kórházak. Ezek valószínűleg úgy kerültek a dossziéba, hogy a családtagok behozták a lelkészhez, nem tudna-e az adott ügyben közbenjárni. És a lelkész segített, ahogy tudott.

Káposzta Lajos