A Kiskőrös 300 Emlékbizottság Várostörténeti Albizottsága és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár szervezésében került sor a tegnapi napon egy igazi adventi időszakhoz méltó emlékelőadásra, amely városunk díszpolgárának, egykori hosszú időn át szolgáló evangélikus lelkészének, Dr. Murányi Györgynek az életpályáját mutatta be. Az előadás keretében vendégünk volt a lelkész úr fia, Murányi László, akinek nemrégiben megjelent verseskötetét Turán Istvánné igazgató asszony mutatta be a nagyérdeműnek.
A fényképes vetítés során szánt szándékkal nem csupán a kiskőrösi évekre koncentráltunk, így a hallgatóságnak lehetősége volt megismerni a Soproni Evangélikus Líceum békéscsabai születésű teológushallgatóját, a soltvadkerti segédlelkészt, a kecskeméti hitoktató lelkészt, valamint a Gyón községben 1931-42 között szolgáló parókus lelkészt, akit ráadásul olyannyira foglalkoztatott az államélet, hogy 1941-ben a Kolozsvári Egyetemen jogi doktorátust szerzett.
Kiskőrösre, a nagy múltú és nagy lélekszámú evangélikus gyülekezetbe 1942 novemberében érkezett a presbitérium meghívására, egy hónapra rá csatlakozott hozzá az ekkor már segédlelkészként itt szolgáló Ponicsán Imre, az egyházközség másik emblematikus lelkipásztora. Működésük kezdete egyáltalán nem nevezhető kedvezőnek. A világháború frontja 1944-ben átvonult a községen, óriási próbatétel elé állítva a lakosokat. A vezetők és a kiskőrösiek közül többen eleget tettek a Szálasi Ferenc által elrendelt kiürítési parancsnak, Dr. Murányi György azonban felismeri, hogy a háború már rég elveszett, s minden vívódása ellenére úgy döntött, hogy családjával együtt a helyén marad, sőt mi több, lelket öntött az itt maradt lakosságba, megmentve a települést a szétszóródástól. Ennek az óriási és minden bizonnyal sorsfordító tettnek állít emléket az evangélikus templomtorony falán található fekete emléktábla, amelyet 2004-ben avatott fel az egyházközség.
A megpróbáltatások sajnos a háború után sem értek véget. Lelkésztársa és barátja, Ponicsán Imre tábori lelkészként a fronton az ausztriai Zwettl közelében szovjet fogságba esett. Sokáig az itthoniak semmit sem tudtak róla. Murányi lelkész úr kiszabadítása érdekében számos levelet írt először a püspöknek, majd magának a miniszterelnöknek, Dálnoki Miklós Bélának, de az egyházon keresztül juttatott el kérvényeket a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet tisztviselőihez is. Még a kiskőrösi baloldali pártok titkárait is felkereste, akik írásban nyilatkoztak arról, hogy Ponicsán Imre ellen semmiféle terhelő információ nem áll fenn. Ennek a többszöri levélváltásnak is szerepe lehetett abban, hogy nagy sokára, 1946 októberében végül lelkésztársa hazatérhetett családjához.
1948-ban megválasztották a Pesti Alsó Egyházmegye esperesévé, e címét azonban nem viselhette sokáig. Személyes barátságot ápolt Ordass Lajos mártírsorsú evangélikus püspökkel, illetve az ő általa képviselt nézeteket is magának vallotta, képviselte. Küzdött az evangélikus iskola államosítása ellen, sajnos hiába. Vezetésével 1948-49-ben felépült a gyülekezet ’Második Temploma’ az evangélikus imaház, amelyet 1950 folyamán kétszer is megpróbáltak államosítani. A második esetben a községi tanács ’kiutalta’ az épületet a Néphadsereg számára, tiszti klubnak. A döntés ellen Dr. Murányi György, és Ponicsán Imre több levélváltás és fellebbezés után személyesen is tiltakoztak a püspöknél, akinek végül sikerült meggyőznie Farkas Mihály honvédelmi minisztert a dolog lehetetlen mivoltáról. Farkas végül ’kegyet gyakorolva’ leiratban közölte, hogy „ne bántsák” az imaházat, így a kulcsok a tiszt uraktól visszakerültek az egyházhoz, a kereszt pedig ismét a homlokzatot díszíthette.
Mivel Murányi esperes úr nyíltan kritizálta a kommunista államot és az azt kiszolgáló egyházi vezetést, 1950-ben fegyelmi eljárást indítottak ellene, amelynek során 6 hónapig felfüggesztették állásából, majd annak fejében helyezték vissza, hogy minden magasabb egyházi tisztségről lemondott, s többé soha nem is léphetett magasabb pozícióba, nyugdíjazásáig lelkészként szolgálta a kiskőrösi híveket. Tette ezt becsülettel, ha kellett a templomban, vagy az imaházban, de ha kellett, akkor kerékpárral és motorral a tanyákra, szórványokba látogatva.
1973-ban szívbetegsége miatt több hetes kórházi kezelésre szorult, majd június 17-én megtartotta utolsó igehirdetését a templomban, ezek után nyugdíjba vonult. A halál idén 40 esztendeje, 1978. július 28-án érte az NSZK-beli Siegburgban. Hazaszállítása után a templomban ravatalozták fel, ahol az oltári szolgálatot társa, Ponicsán Imre végezte. Több ezres tömeg kísérte utolsó útjára a temetőbe, ahol a gyülekezet lelkészei, Nagybocskai Vilmos és Seben István szolgálata után Tóth-Szöllős Mihály esperes, valamint az evangélikus énekkar búcsúztatta.
Dr. Murányi György 32 éven keresztül szolgálta nemcsak az evangélikus gyülekezetet, de Kiskőröst magát is. Sokan emlékeznek még rá ma is, megbecsüléssel gondolva a lelkész úrra és életművére, amelynek a fent leírt sorok csupán egy kis szeletét hivatottak bemutatni. 1942-ben, beiktatásakor a következőket mondta a presbitérium jelenlétében: „[…] a közélet minden területén tevékenykedni kívánok, ahol a köznek használni lehet, […] az utam azonban mindig a templomon keresztül fog vezetni.” Halálának 40. évfordulójára emlékezve kijelenthetjük, hogy vállalását sikerrel teljesítette. Emlékezzünk rá tisztelettel, megérdemli!
Turán István
Fotógaléria:
