Harminc évvel ezelőtti nemzeti ünnepről is megemlékeztek Izsákon

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulójára történő megemlékezés Izsákon összekapcsolódott az 1989-es magyar rendszerváltás akkori történéseire való visszatekintéssel is. 2019. március 15-én a Művelődési Házban megtartott városi ünnepségen Bérczes Lajos képviselő, az Önkormányzat Közművelődési- Oktatási és Sport Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. A  Himnusz hangjai után, Mondok József polgármester mondott ünnepi beszédet. Ebben kiemelte:

Dicső forradalmunk és szabadságharcunk jól példázza, hogy nemzeti megmaradás csak összefogással lehetséges. Azt is megmutatja, hogy néha még a személyes érdekek félre tétele árán is így kell cselekedni. Igen fontos üzenet ez akkor, amikor látjuk, hogy a mai politikai életben a széthúzás, az áskálódás látszik eluralkodni. Összefogás a záloga a helyi ügyek előre haladásának is. Jó szívvel mondhatom, hogy Izsákon ez megvan, és mindennek eredménye megmutatkozik azokban a fejlesztésekben, amelyek megvalósultak, és amelyek a megvalósítás előtt állnak, valamennyiünk javát szolgálva.”
-Hirdetés-

Idén van az 1989-es magyar rendszerváltás harmincadik évfordulója. Akkor zajlott a rendszerváltás, melynek eredményeként egy békés átmenettel léphettünk a nemzeti függetlenség útjára. Ennek helyi megvalósításában, véghezvitelében többen szereztek elévülhetetlen érdemeket. Közülük két főnek: Újszászi Sándornak, az egykori helyi MDF elnökének, és Kemény Gábor egykori MDF-es aktivistának (aki az 1989. március 15-ei beszédet mondta). Mondok József egy-egy emléklappal köszönte meg elévülhetetlen érdemeiket. Kemény Gábor örömmel idézte fel emlékeit. Az akkori ünnepségen tömve volt a Művelődési Ház előtti tér reményteli várakozással teli ünneplőkkel. Sajnálattal említette, hogy az akkori remények a mai napig nem teljesültek be.

Az ünnepi műsor Virág László cserkész csapatparancsok versmondásával vette kezdetét. Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hatodik osztályos tanulói, valamint az iskola énekkara  a forradalom és szabadságharc történéseit elevenítette fel. A színre vitt jeleneteket a jelenlévők elismerő tapsa követte. Mondok József polgármester, a gyerekek felkészítésében résztvevő pedagógusok közreműködését egy-egy virágcsokorral köszönte meg.

Katczenbachné Csengődi Edit, Földvári Józsefné, Földinszki Janka, Supka Magdolna és Mondok József

A műsort követően, a helyi szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés és a tiszteletadás koszorúit a Kossuth téren lévő 1848-AS EMLÉKMŰNÉL.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS