Írta: vira

A lugas szőlőjét és a virágfákat metszve döbbenten néztem a bátor rügyeket. Hónapok óta csendben, elbújva, türelemmel – ha úgy nézzük karanténban – várták a napsugarakat. Az utóbbi napokban úgy tűnhetett számukra, megbolondult a világ, mert áprilisi, hajnali fagyok fojtogatták őket. De vártak türelemmel, míg lejárt a kijárási tilalmuk. Persze sohasem lesz teljesen biztonságos, jöhetnek még fagyok, de „ők” hosszú hónapok alatt sem veszítették el a bátorságukat, hogy elhozzák az új virágok és az új termések reményét.

-Hirdetés-

Az elmúlt három hétben megtanultam kenyeret és kiflit sütni. Az első felett csak álltam, és egy pillanatra megéreztem az ősasszonyok boldogságát és büszkeségét, lankadatlan hitét abban, hogy fognak tudni gondoskodni a családjukról. „Kenyeret tenni a család asztalára…” Mindig volt bennem tisztelet e szó iránt, de most először pontosan meg is értettem a megtartó erejét.

A világ szomorú és rémült. A vezetők igyekeznek bölcsen dönteni, az emberek pedig követni a javaslatokat. Felmerül a kérdés mindannyiunkban: mikor és hogyan lesz vége.

Eszembe jut néhai főiskolai tanárom, a sokunk által mélyen tisztelt, Dr. Csizmazia György. A felsőoktatás szerves része az éjszakai tanulás, legalábbis nekem az volt. Így esett, hogy az egyik állatrendszertan gyakorlati órán elaludtam. Csizmazia tanár úr odalépett a padomhoz és megérintette a kezemet, amivel a fejemet támasztottam. Csak mosolygott és biccentett. Én pedig ott maradtam óra után elnézést kérni. Azt felelte, hogy „inkább ő kér elnézést, hogy felébresztett, hiszen tudja, micsoda erőfeszítést jelent a szakirány elvégzése.” Sosem felejtem el ezt a gesztust és az életfelfogást, amit képviselt. Éppen 20 éve, hogy januárban a Tiszát ciánszennyeződés, az élővilágát pedig súlyos veszteség érte. Mindenki siratta a folyót és az egész ökoszisztémáját, de Csizmazia tanár úr azt mondta: „Ti csak ne féltsétek a Tiszát, bízzatok benne! Hamarabb felépül, mint azt gondolnátok!” És igaza lett.

Így szeretnék bízni én is. Most bajban vagyunk, kucorgunk az otthonainkban, mint a rügyek kihajtás előtt. De a tanár úrral együtt hinni akarok a mondatokban: „Ti csak ne féltsétek a Földet, bízzatok benne! Hamarabb felépül, mint azt gondolnátok!” Csak tudjunk élni az új lehetőséggel, ha ajándékul kapjuk! Amikor lekerül a maszk az emberiségről, egy tisztább és bölcsebb arc bukkanjon elő mögüle!

Kutyifa Anikó

A képet Katona Imréné készítette.

MEGOSZTÁS