A lugas szőlőjét és a virágfákat metszve döbbenten néztem a bátor rügyeket. Hónapok óta csendben, elbújva, türelemmel – ha úgy nézzük karanténban – várták a napsugarakat. Az utóbbi napokban úgy tűnhetett számukra, megbolondult a világ, mert áprilisi, hajnali fagyok fojtogatták őket. De vártak türelemmel, míg lejárt a kijárási tilalmuk. Persze sohasem lesz teljesen biztonságos, jöhetnek még fagyok, de „ők” hosszú hónapok alatt sem veszítették el a bátorságukat, hogy elhozzák az új virágok és az új termések reményét.
Az elmúlt három hétben megtanultam kenyeret és kiflit sütni. Az első felett csak álltam, és egy pillanatra megéreztem az ősasszonyok boldogságát és büszkeségét, lankadatlan hitét abban, hogy fognak tudni gondoskodni a családjukról. „Kenyeret tenni a család asztalára…” Mindig volt bennem tisztelet e szó iránt, de most először pontosan meg is értettem a megtartó erejét.
A világ szomorú és rémült. A vezetők igyekeznek bölcsen dönteni, az emberek pedig követni a javaslatokat. Felmerül a kérdés mindannyiunkban: mikor és hogyan lesz vége.
Eszembe jut néhai főiskolai tanárom, a sokunk által mélyen tisztelt, Dr. Csizmazia György. A felsőoktatás szerves része az éjszakai tanulás, legalábbis nekem az volt. Így esett, hogy az egyik állatrendszertan gyakorlati órán elaludtam. Csizmazia tanár úr odalépett a padomhoz és megérintette a kezemet, amivel a fejemet támasztottam. Csak mosolygott és biccentett. Én pedig ott maradtam óra után elnézést kérni. Azt felelte, hogy „inkább ő kér elnézést, hogy felébresztett, hiszen tudja, micsoda erőfeszítést jelent a szakirány elvégzése.” Sosem felejtem el ezt a gesztust és az életfelfogást, amit képviselt. Éppen 20 éve, hogy januárban a Tiszát ciánszennyeződés, az élővilágát pedig súlyos veszteség érte. Mindenki siratta a folyót és az egész ökoszisztémáját, de Csizmazia tanár úr azt mondta: „Ti csak ne féltsétek a Tiszát, bízzatok benne! Hamarabb felépül, mint azt gondolnátok!” És igaza lett.
Így szeretnék bízni én is. Most bajban vagyunk, kucorgunk az otthonainkban, mint a rügyek kihajtás előtt. De a tanár úrral együtt hinni akarok a mondatokban: „Ti csak ne féltsétek a Földet, bízzatok benne! Hamarabb felépül, mint azt gondolnátok!” Csak tudjunk élni az új lehetőséggel, ha ajándékul kapjuk! Amikor lekerül a maszk az emberiségről, egy tisztább és bölcsebb arc bukkanjon elő mögüle!
Kutyifa Anikó
A képet Katona Imréné készítette.