Március 15-én este azon gondolkodtam éppen, miből fogok holnap egyest kapni, miből nem csináltam házit, miből írunk dolgozatot – végül is hétfő lesz -, amikor az osztálycsoport veszettül el kezdett pörögni az “intelligens” kommentektől:

-Hirdetés-

-“Mi van, nincs suli holnap?”
-“Mivaaan”
-“Ezazzzz”
-“Akkor hogy lesz?”
-“Most akkor ez karantén?”
-“NINCS HOLNAP SULI??????”

Iskola az van, tanítás is. Kicsit megijedtem, hogy mi lesz, hogy lesz, de tudtam, hogy másnap minden kiderül.

Igen, úgy volt, ahogy sejtettem. A KRÉTA alapból lassabb, mint csiga a jégen, pláne, ha mindenki rajta lóg. Így 1 hét azzal ment el, hogy mindenki pótol, és elküldi 100 tanárnak 100 helyen az anyagot, amit a drága rendszer sokszor nem engedett megnyitni, nemhogy elküldeni. A rendszer már jól működik, de az e-mail, facebook, messenger, viber, teams, onedrive, és még kinek mi, megmaradt. Én egy kis noteszba írom, mit kell csinálni, de sokszor eltévedek a sorok közt.

Furcsa az itthon maradás. Jó idő van, ezer ágra süt a nap, olyan nyári feeling van, de mi itthon tanulunk, ahelyett, hogy az iskolában lennénk, vagy a barátokkal lógnánk. Nálunk reggeli korán kelés van, bár később, mint iskola időben. Kimaradnak azok a szokások, mint amikor iskolába megyünk – a reggeli fájdalmas felkelés, “meg akarok halni” érzés, a ruhásszekrény előtt álldogálás, mit vegyek fel stb.

Kevesebb a mozgás is, ezt a telefonomon lévő alkalmazáson szoktam figyelni. Iskolaidőben telefonnal átlagosan 3-4 ezer lépést teszek meg, távoktatás idején 4-5 száz. Nincsenek délutáni programok, így az edzések is elmaradnak. Anya hetente pár alkalommal megkínoz bennünket a testnevelés órákkal, mert keményebbek, mint az iskolában. Múlt héten például belefért egy 20km-es gyaloglás kettesben, ami nagyon jól sikerült, mert jól éreztük magunkat, de amikor hazaértünk, akkor megrendeztük a saját temetésünket.

Mondhatnám, hogy több lehetőségünk van így úgynevezett „én időre”, de valamiért sokkal több beadandót, és házi feladatot adnak fel a tanárok, mint általában. A készségtantárgyak hirtelen nagyon fontosak lettek, üldöznek bennünket interneten keresztül az ezeket tanító tanárok és tanárnők. Persze ez nem biztos, hogy így van, de most itthon minden olyan soknak tűnik… egyedül!

Mi hárman vagyunk testvérek, így megvan a sorban állás a gépnél. Amit a telefon nem nyit meg, azt gépen kell megnyitni, így hárman osztozunk az eszközön.

Nehezebb az anyagokat megérteni. Néhány tanár aranyosan oda írja, mit kell csinálni, magyarázattal, legtöbben elvárják, hogy a tankönyv segítségével értsük meg az anyagot. Persze. Én meg kérdezek össze-vissza mindenkit, meg az internet a barátom, ahol viccesek a keresési előzmények, mert eddig zenékkel, filmekkel, hírességekkel volt tele, most meg a jogállamiság jellemzőit, vagy éppen a másodfokú függvényeket mutatja.

Hogyan látom anyát most, hogy itthon a három gyerek, és a kisebbek nem tudják egyedül megoldani? Néha fáradtnak, néha fel van pörögve, néha türelmes, türelmetlen, néha meg mintha meg lenne veszve, hogy tanulás van. Rám csak néha kérdez, hogy haladok? Mert tudja, hogy nagy részét megoldom egyedül, meg szerintem örül is, hogy nem kérdezem.

Nálunk a családban mindenki angolt tanul, csak én németet. Valamikor az első héten anya oda jött hozzám, és gondolta olvas egy kis németet, de egy új, az emberiség által még ismeretlen nyelven szólalt meg. Tehát anya velem kapcsolatosan, csak attól tart, hogy beleépülök a szobám falába, így néhanapján száműzi az udvarra vámpír bőrű lányát.

De testvéreim feladatait ő intézi, most ő a tanárnő, segít, magyaráz, ellenőriz. Mellette persze mos, főz, takarít, és mint sokan mások, a kert megszállottja lett. Élünk, halunk, akkor is tanulunk. Ez szerintem titkon belül a jelmondata. Mi lenne, ha még dolgozna is?

Thor, Vasember, Pókember, Superman, és Arnold Schwarzenegger is elbújhat az anyukák mögött, mert itt ők a Terminátorok, az alfa nőstények, ők uralják a házat.

F.N.N