Őszig szinte az összes nagyrendezvény elmarad a térségben- felsoroljuk melyek azok

Az idei év első felében szinte az összes megszokott nagy rendezvény elmarad a térségünkben. Amikor március 11-én bejelentették a veszélyhelyzetet Magyarországon, onnantól szinte az összes márciusi és áprilisi rendezvényt törölték a szervezők. Így maradt el a Kiskőrösre tervezett kétnapos március 15-i ünnepség, amelyen fellépett volna az Ismerős Arcok zenekar is, az érdeklődésnek köszönhetően közel ezer jegyet vittek el a Sportcsarnokba tervezett eseményre, mely végül elmaradt. Április 4-5 napokra volt tervezve a Duna-Tisza Közi Agrárexpó, amelyet őszre halasztanak a szervezők. Április 13-án került volna megrendezésre a Demjén koncert Kiskőrösön a Sportcsarnokban, de mivel az előadó az egész tavaszi turnét lemondta, így ez most tavasszal nem került megrendezésre Kiskőrösön, helyette egy későbbi időpontban tartják meg a koncertet.

-Hirdetés-

Sajnos azonban nem csak a tavaszi, hanem már a nyári és őszi rendezvények elmaradásáról is hírt kaptunk a térség településeitől.

Elmarad az idei Petőfi Kulturális Fesztivál, amelyet általában április végén, május elején szerveznek meg Kiskőrösön. Az idei nyáron nem lesz megrendezve a tavalyi évben is óriási sikerrel megrendezett Kiskőrös Feszt sem. Kiskőrös egyik legnagyobb szabású májusi szabadtéri fesztiválja a Városalapítók Napja, Országos Rétesfesztivál az idei évben elmarad. A szintén április végére datált Petőfi túra is a meghirdetett áprilisi időpont helyett 2020. szeptember 19-én lesz megtartva. Új időpontban kerül megrendezésre a szintén az idei évben május 25-26-27 napokra tervezett VIII. Kiskőrösi Nemzetközi Dutra Találkozó is, amelyet a veszélyhelyzet miatt 2020. szeptember 25-26-27-én rendeznek meg.

Nem csak Kiskőrösön maradnak el rendezvények. Kecelen az idei évben nem rendezik meg a szokásos Meggyfesztivált, valamint a minden év szeptemberében megtartott Birkafőző versenyt sem tartják meg az idei évben.

A Soltvadkerti Sörfesztivál szervezését egyelőre felfüggesztették, nincs még döntés az idei rendezvény sorsáról. Hasonló a helyzet az RCS MEETUP (leánykori nevén BMW Fest) idei rendezvényről, a szervezők egy kis időt kértek még a végleges döntés meghozatalára az idei fesztivállal kapcsolatban, azaz, hogy megtudják-e tartani az idei rendezvényt.

 

MEGOSZTÁS
Írta: vira