Egy pedagógus hivatástudata nagymértékben függ személyiségétől. Fenyegeti őket a kiégés, azonban vannak, akikben a gyermekek iránti szeretet mindent legyőz. Ilyen a Wattay középiskola nyugdíjba vonuló pedagógusa Kovács Ilona is.
A mai napig lelkes, rátermett, és vagány tanárnő mesél pedagógus éveiről.
Hogyan és mikor kezdted pedagógiai pályafutásod?
-13 éve dolgoztam a bölcsődében, amikor 1993-ban megszűnt, az iskolában hiányzott egy szakoktató – az eredeti szakmám francia női szabó – így a váltás gyorsan megtörtént. Nagyon féltem először, de minden kezdet nehéz. Majd újabb 13 év következett, amikor megszűnt ez a szakma oktatása. Időközben elvégeztem a kereskedő – boltvezető és a kereskedelmi manager szakmákat. 2001-től vagyok osztályfőnök, ekkor kezdtem el tanítani az eladókat, igazándiból velem indult el ez a szakma.
Amikor az iskolába kerültem, felsőfokú gyógypedagógiai asszisztensként végeztem. Párhuzamosan a speciális iskolában is óraadó tanár voltam. Nagy a beleérző képességem, és szívemen viselem a gyermekek sorsát. Igyekeztem mindig figyelni rájuk. Az egyik büszkeségem, amikor a pályaorientációs tanításom után egy kislány szakmát és érettségit is szerzett.
Milyen szakmai tapasztalataid vannak?
-Számomra a legnagyobb siker, egyben a legjobb tapasztalatom is: az utolsó tanítási évemben az egyik tanulóm bejutott az Országos Kiváló Tanulók Versenyére a Szakma Sztár Fesztiválra és ötödik helyezést ért el. Ilyenre korábban nem volt példa, az iskola tanulói csak a megyeire jutottak el. (Szarvas Boglárkáról korábbi cikkünkben írtunk is https://vira.hu/2019/03/eletkepek-szarvas-bogi-szerint-a-jo-elado-sokat-mosolyog/) Az új szakmai vizsgakövetelmények miatt új tételeket kellett írni, ezért nagyon nehéz és hosszú volt mindkettőnknek a felkészülés.
Szerinted mitől lesz egy tanár, jó tanár?
-Hiszek a gyerekekben, számomra az a fontos, hogy mint ember elfogadjon. Sosem kezeltem gyerekként a tanítványaimat. Egyenrangúak és tudták, hogy hozzám mindig bizalommal fordulhatnak. A 26 év alatt egyetlen gyermeket buktattam meg év végén, mindig elértem valahogyan, hogy tanuljanak. Nem az volt a célom, hogy egyest kapjon, hanem az, hogy megtanulja. Mindig küzdöttek a jobb jegyért. Volt egy olyan tanulóm, akinek nem sikerült a vizsgája és át akart menni egy másik szakmára, nem bízott magában, nem akart elmenni a pótvizsgára. Én biztattam, bizonyítsa be, hogy azért is sikerülni fog és átmegy a vizsgán. Továbbra is ott voltam mellette és sikerült a pótvizsgája. Pár év múlva találkoztam vele, kiugrott az autóból és felnőttként is a nyakamba borult, jó érzés volt.
Mire emlékszel vissza szívesen?
-Szakmai sikernek Boglárka felkészítését és eredményét tartom, emellett volt egy kislány szülők nélkül… ahogyan betöltötte a 18. életévét, kapott egy kis lakást. Voltak támogatói, segítői korábban is. Egy jó barátommal úgy gondoltuk, mi is segítjük, amiben tudjuk. Őt felkaroltam, de mindenkinek abban segítek, amiben épp kell, ez lehet csak annyi, hogy meghallgatom. Vagy például… a kollégiummal szemben lakom. Amikor a gyerekek azt mondták éhesek, én pizzát sütöttem nekik.
Mit fogsz csinálni nyugdíjas éveidben?
-A gyerekek és a kollégák hiányoznak, de igaziból jól el vagyok. Nem vagyok otthonülő típus, szeretném hasznosan eltölteni az időmet. Örülök, hogy a családommal lehetek, hamarosan megszületik az unokám is.
Végül mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdik a pályát?
-Az oktatásban szinte minden évben változik valami. Az menjen pedagógusnak, aki tudja, hogy szívvel lélekkel fogja csinálni. Úgy szeresse a gyerekeket, mintha egy kicsit az övéi volnának. Nemrég egy kolléganőm azt mondta nekem, olyan az osztályod, amilyen te vagy. Értük kell élni.
B.M
