Rácz-Vincze Melinda Kiskőrösről származó kézilabdázó, aki legnagyobb sikereit a Dunaferr SE együttesével érte el. Többszörös ifjúsági, junior és felnőtt válogatott, 2012-ben tagja volt a szerbiai női Európa Bajnokságon bronzérmet szerző Magyar csapatnak.

Jelenleg kislánya köti le a mindennapjait és nemsokára megszületik második gyermekük is. A korábbi kiváló kézilabdással beszélgettem sikerekről, mindennapokról, emlékezetes pillanatokról.

Kezdetek… hogyan kerültél bele a kézilabda körforgásába?

-Hirdetés-

-A Vasvári Pál Általános Iskolába jártam, ott Polgár Tibor testnevelési tanárnál atlétikáztam. Aztán nagyon sok társam elment hat osztályosba és én meg egyedül nem szerettem volna versenyezni, így mondtam neki, hogy inkább kézilabdáznék. Ő beszélt anno Andrási Béláékkal, ahová lemehettem edzésekre. Hát valahogy így indult nekem a kézilabda pályafutásom.

Pályafutásodról mesélnél?

-1999 és 2001 között játszottam Kiskőrösön, majd 17 éves koromtól egészen 25 éves koromig a Dunaújvárosban. Sajnos a 2008-as válság a mi egyesületünket sem kerülte el. Emlékszem rá, még sokáig kitartottunk… Ezek után 2009-ben elkerültem Székesfehérvárra, ahol két évet és négy hónapot töltöttem. Játszottunk az EHF kupában, majd Érdre kerültem, ahol két évet voltam. Aztán visszatértem Dunaújvárosba, ahol 2016-ban megnyertük az EHF kupát -nagyon nagy siker volt, a sok-sok kemény munka gyümölcse beérett. 2017-ben hagytam abba.

Dunaújváros 2013 (Fotó: kohaszkezi.hu)

Legnagyobb sikereidet a Dunaferrel érted el. Ezekről mesélnél?

-Igen, kétség kívül a legnagyobb sikereim helyszíne Dunaújváros volt. Akkoriban ott egy mondhatni sztárcsapat működött. Nekem már az is nagy eredmény volt, hogy abban az együttesben szerepelhettem. Magyar bajnokságot, magyar kupát nyertünk, de a Bajnokok Ligájában is nagyon szép eredményeket értünk el. Például mikor 2005-ben a legjobb négy közé bejutottunk, az volt az első Bajnokok Ligája szezonom és igazán nagy nevekkel játszhattam együtt, mint például: Pigniczki Krisztina, Pálinger Katalin, Radulovics Bojana, Németh Helga, Ferling Bernadett.

Többször is megadatott neked, hogy válogatott is lehettél.

-Igen. 2001-ben az ifjúsági válogatottba kerültem be. Azzal a csapattal 2001-ben Törökországban bronzérmet szereztünk az Európa Bajnokságon, majd rá egy évre a junior válogatottal Helsinkiben ezüstérmet nyertünk. 2003-ban pedig szintén a junior válogatottban szerepelhettem, amikor is Macedóniában a junior női kézilabda világbajnokságon ezüstérmesek lettünk.

2008-ban ugyan a Pekingi olimpiai utazó keretben nem voltam ott. Kicsit sajnálom is, hogy oda nem sikerült kijutnom, de előtte az olimpiai válogatottal együtt készülhettem Tatán. Viszont így is egy nagy lehetőség volt ez számomra.

A Tatai edzőtáborban a Pekingi olimpia előtt. Rácz-Vincze Melinda, Tomori Zsuzsanna, Pergel István, Ferling Bernadett, Hornyák Ágnes

A felnőtt nagy válogatottban többször is szerepeltem felkészülési mérkőzéseken és tornákon. Ezen kívül a 2010-es Dán és Norvég közös rendezésű női kézilabda Európa bajnokságon voltam a nemzeti válogatottban.
Legnagyobb sikerként a 2012-es Szerbiai EB-ét említeném meg, ha a válogatottságot nézzük. Akkor ott a harmadik helyet szereztük meg Karl Erik Böhn szövetségi kapitány irányítása alatt. A 2013-as női világbajnokságon is játszottam még.

Emlékezetes pillanatok?

-A legemlékezetesebb mérkőzés számomra a 2005-ös Viborg – Dunaferr Bajnokok Ligája, negyeddöntős párharc. Itthon eggyel nyertünk, kint eggyel kikaptunk, így jöhettek a hetesek. Mi mind az ötöt belőttük és így bejutottunk a legjobb négy közé a BL-ben. Az a Viborgi meccs felejthetetlen számomra… hozzá tudtam tenni a mérkőzéshez, ami helyzetem volt, ki tudtam használni. Akkor Kiss Szilárd és Mátéfi Eszter páros vezette a csapatot.

Továbbá kiemelném még azt, amikor visszakerültem Dunaújvárosba. Utána például döntetlent játszottunk a Győrrel, vagy hazai pályán le tudtuk győzni a Fradit. Az akkori stabil harmadik Érddel is nagy csatákat vívtunk, és meg tudtuk őket szorongatni.

Amit még itt megemlítenék, az a 2016-os EHF kupagyőzelmünk a Dunaújvárossal, amikor is a német Metzingent legyőzve magabiztosan hazai pályán megnyertük az EHF kupát. Akkor Zdravko Zovko volt a vezetőedzőnk. Ez is egy nagyon emlékezetes és felejthetetlen győzelem számomra még a mai napig is.

A 2016-os EHF Kupa győzelem utáni boldogság

Milyen játékosnak tartottad magad a pályán?

-Soha nem tartottam magam klasszisnak, nálam nagyobb részben szerepelt a kitartás, szorgalom, akarat, tehetség. Soha nem adtam fel. Mindig küzdöttem, hajtottam, hogy megnyerjünk egy meccset. A vízhordó hangya szorgalmasságát mondanám magamra. Úgy gondolom, sok összetevője van annak, hogy egy kézilabda csapat működjön, persze kellenek sztárok és kellenek ilyen kis vízhordók is. Én ezek közé tartoztam inkább, akire mindig lehetett számítani. A hibáimon mindig igyekeztem túltenni magam.

Példaképed van?

-Mindenkire felnéztem, mindenkit tiszteltem, mindig próbáltam elcsipegetni valamit a többiektől. Úgy vagyok vele, a jótól nem szégyen tanulni. Az én fejlődésemet segíthette mindig, ha valakitől elleshettem ezt-azt. Mindenkiben volt valami, ami jó lett volna, ha bennem is meglett volna. Abban az időben is, és most is nagyon sok kiváló játékos van és nem tudnék kiemelni belőlük egyet sem.

2013 Október a Provident Kupán

Kiskőrösi származású vagy. Milyen gyakran jársz haza? Mennyire követed a Kiskőrösi sportéletet?

-Most már egyre kevésbé, mivel a kislányommal vagyok itthon, hamarosan megszületik a második kisbabánk. Arra viszont emlékszem, hogy egyszer meghívtak Kiskőrösre 2013-ban Czérna Jánosnak köszönhetően, amikor a női csapat megye egyes bajnokságot nyert. Akkor ott együtt ünnepelhettem a lányokkal. Jó volt egy picit visszatérni oda, ahol én a kezdetekben játszottam. Annyira nem követem már az NB1-et sem, néha-néha azért megnézek egy-két meccset. De nem szakadtam el a kézilabdától teljesen, edzéseket tartottam gyerekeknek, edzősködtem a BVSC kézilabda egyesületnél az U14-es és a serdülőcsapatnál. Onnan viszont eljöttem, mert megszületett a kislányom. Mostanában is volt, hogy tartottam gyerekeknek edzést Budajenőn. Nagyon ritkán járok haza,jJelenleg Budakeszin élünk, ahol nagyon szeretünk lakni.

Jövőbeni tervek?

-Bízom benne, hogy a második gyermekünk megszületése után is lesz majd lehetőségem gyerek mellett utánpótlásban dolgozni. De most számomra nem ez az elsődleges, hanem a gyermekünk születése és a kislányunk. Legnagyobb kihívás most az életemben az ő felnevelésük lesz!

-Beniczki Dávid-
Kiemelt kép: Szeretlek Magyar Csapat FB oldal

MEGOSZTÁS