Amikor több, mint fél éve kiderült az inzulinrezisztenciám, az első gondolatom a kenyér volt. Pedig nem sokat ettem korábban. Én is megdöbbentem rajta. Azóta sokféle receptet kipróbáltam már. Kiderült, hogy nem olyan ijesztő a helyzet.

-Hirdetés-

A hétvégén sütött kenyér alapanyaga a zabpehely. Érdemes kimérni, mielőtt felelőtlenül azt gondoljuk, hogy bármelyik étkezésre jó. De ha lassúként működik, akkor főnyeremény.

Zabpelyhes kenyér

Háromféle liszt keveréke az alapja. Spórolás céljából én a zabpehelylisztet kávédarálóval darálom meg, ezért azt külön nem muszáj hozzá venni. Az alaprecept szerinti 25 gramm zabpelyhet is picit megforgattam a kávédarálóban, de ez nem feltétlenül fontos. A sóval összevegyített lisztekbe kis mélyedést formáztam és abba morzsoltam az élesztőt.

Aztán a kimért tejfölt “feloldottam” a vízben, majd langyosra melegítettem és ráöntöttem az élesztőre.

Könnyen gyúrható tésztát kaptam, amit 30 percet kelt.

Újabb átgyúrás után megint 30 perc pihenő, majd egy videóban talált módszerrel veknire hajtogattam és sütőpapírral bélelt, jénaiba tettem. Még harminc perc pihenő. Ekkor már nem mozdult nagyon – bevallom -, előző kettő kelesztésnél szépen emelkedett. A tetejét kicsit lespricceltem vízzel és bevagdostam.

A jénait lefedtem, ezért nem kellett a sütő aljába vizet tenni. Körülbelül 50 perc alatt sült meg.

A héja ropogós lett, a belseje sokkal jobban hasonlít a régi, bolti kenyér érzetre, mint a múltkor ajánlott, gyúrás nélküli kenyéré.

Ötperces bögrés túrós

Ha valaki nem tartja fontosnak szitán áttörni a túrót, akkor tényleg körülbelül 5 percbe telik összeállítani ezt a mennyei süteményt. Én áttörtem. Aztán szép sorban adagoltam hozzá minden összetevőt. Az eredeti receptben annyi volt írva, hogy 90 gramm liszt, de én egyrészt gluténmentesre szerettem volna, másrészt kevés számolandó szénhidráttartalmúra. Ezért választottam az 50 gramm barnarizslisztet és a 40 gramm mandulalisztet.

Robotgéppel kevertem össze, majd sütőpapírral kibélelt kistepsibe terveztem önteni, amikor láttam, hogy egy tepsi kevés lesz. Így két adagban sütöttem ki. Aki szeretné kipróbálni, mindenképpen nagytepsit válasszon. Körülbelül 20-25 perc alatt sült meg. És mennyei lett.

Mivel két tepsiben osztottam el és mindkettőt 16 darabra vágtam, tulajdonképpen egy szeletben 1 gramm szénhidráttartalom van. Ideális desszert volt a vasárnapi menühöz.

Jó étvágyat kívánok! Találkozzunk jövő héten is a Cukormentes övezetben!

MEGOSZTÁS