A Kőrisfa utca Budai Nagy Antal felőli szakasza pár hétre lezárásra került a forgalom elől építkezés miatt, így ideiglenesen zsákutcává vált. Ennek oka, hogy az új óvoda építése során derült fény arra, hogy az utca nem az eredetileg kijelölt helyen, a közigazgatási jogi határán belül húzódott. Így az belelógott az újonnan épülő óvoda telkébe. Ezt helyreállítva, új nyomvonalat kapott a Kőrisfa utca ezen szakasza. A munkálatok a napokban befejeződni látszanak, legalábbis ami a közlekedés fennakadását illeti.

Kapcsolódó cikk
A Kőrisfa utca november végéig zsákutca lett
A Kőrisfa utca november végéig zsákutca lett
Teljes útzárral járó munkálatokat végeznek Kiskőrösön, a Kőrisfa utcában, az újonnan épülő óvoda mellett. A környékben élőknek, és az arra...

Elérkeztünk végre ehhez a pillanathoz, mondta Schäffer Tamás, a Kőröskom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a helyszínen, ma reggel. December 16-án, szerdán felvonultak a munkagépek, amelyek aszfaltozzák a Kőrisfa utca Budai Nagy Antal utca felőli érintett új szakaszt.
Elmondta, hogy az óvoda építési ütemtervnek megfelelően zajlanak a munkálatok. Annyiban húzódott el az utca megnyitása, hogy mi már ezt, a saját belső ütemezésünk szerint november végére terveztük, tette hozzá Schäffer Tamás.

Kőrisfa utca aszfaltozása

December 16-án és 17-én történik meg az utca aszfalttal való burkolása, így már 18-án, pénteken hivatalosan meg lesz nyitva a forgalom előtt a Kőrisfa utca új szakasza.

-Hirdetés-

A munkálatok itt még nem fejeződnek be, mondta Schäffer Tamás. De ezek az építkezési munkálatok már a forgalom zavarása nélkül folytatódnak majd tovább.
Ezek a járda, a padka és a parkolók építésének befejezése lesz.

Az útépítési munkálatok kapcsán a Kőröskom Nonprofit Kft. az építési vállalkozó, viszont az aszfaltozási munkálatok speciális gépeket és munkafolyamatot igényelnek. Ilyennel a Soltút Kft. rendelkezik, így ők alvállalkozóként segítik az új útszakasz elkészültét.

A Soltút Kft. alvállalkozókén végzi az aszfaltburkolást

A parkolók kiépítése az előkészítési munkálatok során már megtörtént, ennek a záró műveletei vannak már csak hátra. Az egyik oldalon a Kőrisfa utcával párhuzamos, míg a másik oldalon merőleges új parkolóállások kerültek kialakításra.

Mivel az út nyomvonala megváltozott, ennek következtében az új útszakaszt az itt található társasházak már meglévő parkolóiba kellett beleépítenünk, de az így „elveszett” parkolóhelyek pótlása is megtörtént az új helyek kialakításával, tette hozzá a Kőröskom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.  
A meglévő, megmaradó parkolókat, a szintben is változó új úthoz kell majd helyreigazítsuk.  

MEGOSZTÁS