A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi LC legutóbbi bajnoki mérkőzése elmaradt. A csapata március 7-én a Soltvadkerti TE együttesét fogadta volna hazai pályán, de a vendégek nem utaztak el a találkozóra. Az elmaradt találkozó körülményeiről a Kiskőrösi LC alelnökét Somlyai Pétert kérdeztem.

-Hirdetés-

Miért maradt el a Soltvadkerti TE elleni bajnoki mérkőzés?

A Kiskőrösi LC II. csapatának szombati megyei III. osztályú bajnoki találkozója után jelezte telefonon a Soltvadkerti TE labdarúgó szakosztályának elnöke Schmidt Zsolt, hogy Covid fertőzöttek miatt nem tudnak kiállni a mérkőzésre.

Somlyai Péter – Kiskőrösi LC alelnöke

Elmondta, hogy az egyik játékosuk igazoltan koronavírusos, illetve a csapatban több olyan labdarúgó van, akik kontakt személyként vehetők figyelembe és gyaníthatóan elkapták a fertőzést. A Soltvadkerti TE felvette a kapcsolatot a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetséggel, hogy mi a teendő ilyen esetben.

Elmaradt a Kiskőrösi LC-Soltvadkerti TE találkozó, így üres volt a pálya március 7-én.

A mostani járványhelyzetben több lehetőség is van az ilyen esetek kezelésére:
1.) A mérkőzés egyoldalú lemondása minden különösebb indoklás nélkül a járványra hivatkozva, de ezt csak a találkozó lejátszásának időpontja előtti két napon túli időszakra vonatkozik. Ez a szabály nem léphetett életbe nálunk, mert szombaton érkezett a jelzés.
2.) Eljönnek úgy a mérkőzésre, hogy akik koronavírusosok, illetve kontakt személynek számítanak, azok nem játszanak. De nem tudták volna garantálni, hogy közöttük van-e még fertőző személy.
3.) Nem jönnek el a mérkőzésre és akkor a Kiskőrösi LC kapja a 3 bajnoki pontot 3-0-val.
4.) Megegyezik a két csapat, hogy az elmaradt találkozót majd egy későbbi időpontban lejátsszuk.

Egyeztettem a klubunk elnökével Dulai Jánossal és Miskovicz Bálint edzővel a felvetett lehetőségekről. Mivel nagyon sűrű a versenynaptár és nem tudhatjuk, hogy a későbbiekben nálunk is lehet-e hasonló járványhelyzet a csapatnál, ezért nem vállaltuk a találkozó lejátszását egy későbbi időpontban. Mindezek mellett nálunk több labdarúgó sem tudott volna hét közben a csapat rendelkezésére állni vidéki tanulmányai, valamint munkahelyi elfoglaltságai miatt.

Döntésünket közöltük a soltvadkertiekkel is, akik tudomásul vették ezt, nem jöttek el a vasárnapi bajnoki találkozóra és jelezték a kialakult helyzetet a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetségnek is. A mérkőzés játékvezetőit is kiértesítették a történtekről és így ők sem utaztak el Kiskőrösre.

Milyen hivatalos döntés született a mérkőzéssel kapcsolatban?

A Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága minden héten ülésezik, amikor tárgyalják az aktuális ügyeket. A héten már meg is született a döntés az elmaradt mérkőzésünkkel kapcsolatban: „VB/35/2020-2021. (03.10.) számú határozat: A Versenybizottság a KISKŐRÖSI LC – SOLTVADKERTI TE 2021.03.07. napján elmaradt MEGYEI I. felnőtt bajnoki mérkőzés 3 bajnoki pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel a KISKŐRÖSI LC csapatának javára igazolja.”

Az elmaradt mérkőzésről, hogy tudtátok értesíteni a játékosokat?

A csapat játékosai a megszokott rend szerint vasárnap 13 órára jöttek a pályára. Mindenkivel közöltük, hogy nem lesz mérkőzés, viszont tartottunk egy jó hangulatú edzést, egymás közötti játékkal.

A csapaton belül mi a helyzet a járvánnyal?

Volt koronavírusos játékosunk Hajnal Gábor személyében, de olyan szerencsések voltunk, hogy nem fertőződött meg senki más. Az említett labdarúgó is még a tavaly novemberi leállást követően lett beteg, de kivárta a kötelező karantént és mostanra már teljesen meggyógyult. Azt meg kell említenem, hogy Hajnal Gábor sokáig érezte a betegség utóhatását és januárban még több hétig nem tudott teljes intenzitással készülni a csapattal. Természetesen folyamatosan mondjuk a játékosoknak, hogy amennyiben bármilyen koronavírusra utaló tünetet észlelnek, akkor a saját maguk és a csapattársaik érdekében ne jöjjenek edzésre vagy mérkőzésre.

A fiúk, hogyan készülnek az Akasztó ellen március 14-én lejátszandó szomszédvári rangadóra?

Én személy szerint nagyon örültem volna annak, ha mérkőzést játszunk a soltvadkertiek ellen, ugyanis a legutóbbi bajnoki találkozónkon 8-2-re nyertünk Kerekegyházán. A nagyarányú győzelmünk azt mutatja, hogy kijöttünk a hullámvölgyből és jól jött volna nekünk egy újabb találkozó az akasztói rangadó előtt. Tiszteletre méltó az akasztóiak eredménysora, hiszen három győzelemmel a hátuk mögött várnak bennünket hazai környezetben. Az ilyen szomszédvári rangadók soha sem a helyezésekről, a korábban elért eredményekről szólnak vagy az esélyekről, hanem fejben dőlnek el az adott napon.

Az ilyen mérkőzésekről már a találkozó előtt sokat beszélnek a szurkolók és sokszor hetekkel, hónapokkal később is témát szolgáltatnak. A Kerekegyházán aratott nagyarányú győzelmünket követően jó a hangulat az öltözőben, a játékosok szinte kivétel nélkül minden edzésen ott vannak és ebből a pozitív lökésből építkezve képesnek tartom arra a csapatot, hogy Akasztón is győzni tudjon.

MEGOSZTÁS