A múlt héten csirketorta, ezen a héten rizstorta. Mintha kissé mániákus lennék. A basmati rizs mentett meg a köretek területén, mert a barnarizst ki nem állhatom. Olyan, mint egy rosszul szabott gumicukor. Amit szintén nem komálok. De a basmati, kérem szépen, az egy csoda. Főleg, ha sajt is van hozzá. Ma “róla” mesélek.

SAJTOS RIZSTORTA

-Hirdetés-

Ideillesztem az eredeti receptet is, mert Szép Csilla mindig teljesen kipróbált ételt mutat a kifoztuk.hu-n, szóval biztos a garancia.

Először alaposan kiáztattam a rizst. Kétszer is leöntöttem róla, majd feltettem főzni, körülbelül dupla mennyiségű vízben. A javaslat szerint vegetával jó elkészíteni, amit nem is kérdőjelezek meg, de nem volt itthon, így sóval és olivaolajjal főztem.

A tojást enyhén felvertem, hozzáadtam a tejfölt és a barnarizslisztet, a sót, és a borsot. A sajtot – nem gouda, csak egyszerű trapista volt -, elfeleztem. Az egyik felét lereszeltem, a másikat vékonyra szeleteltem.

A főtt rizst kicsit kihűtöttem és elkevertem a tejfölös-sajtos masszában.

Hogy a sajttorta név valóban hiteles legyen, körülbelül 15 percet kerestem a lakás minden elképzelhető pontján a nagy, kerek, csatos tortaformánkat. Nem lett meg. Egy bizonyos adrenalinszint felett a rizstorta nevet magamban rizstéglára változtattam, úgyhogy elővettem a jénai tálat, kikentem vajjal, és a mérlegre helyezve – hogy tudjak szénhidráttartalmat számolni -, megszórtam teljes kiőrlésű zsemlemorzsával. Beleöntöttem a masszát.

A tetejét befedtem a vékonyra szeletelt sajtlapocskákkal.

A sütemény miatt a sütő már meleg volt, harminc perc alatt sült meg benne. És valóban nehéz szavakat találni az ízére. Jó értelemben, persze!

ALJ NÉLKÜLI TÚRÓS

Ma a desszert is Szép Csilla csoda, az eredeti receptet itt találjátok. Egy legendás meggyes-túrós sütemény olyan változata, ami lassú felszívódású, tehát késői órákban megsütve sem kínozza az inzulinrezisztens jóembereket, mert utóvacsorára megkóstolható.

Először áttörtem a túrót. Bevallom, én akkor is mindig áttöröm, ha a receptben nem úgy van.

Azután szépen, sorban adagoltam hozzá minden összetevőt, amit az első oszlopban olvasni. A barnarizsdara, az nálam mindig szó szerint értendő. A barnarizsből kimérek a kávédarálóba és pulzálva, nem teljesen finomra őrlöm.

Egy fél adagot készítettem csak, ezért látni a képeken két tojást és kevesebb hozzávalót. A tetejére szánt tejfölt, barnariszlisztet és tojást elkevertem.

Vajjal kikenés helyett sütőpapírt használtam. Elegyengettem a “tésztát”, majd rákentem a tejfölös réteget.

Előmelegített sütőben, harminc perc alatt sült meg.

Alig van benne szénhidrát és mennyei finom.

Jó étvágyat kívánok! Találkozzunk jövő héten is a Cukormentes övezetben!

MEGOSZTÁS