Az utolsó hetek, pláne az utolsó napok a vakáció előtt olyanok, mintha nem iskolában lenne az ember lánya, hanem egy tál, adrenalinnal felturbózott zsizsiket igyekezne egy helyre terelni. Hasztalan próbálkozás.
Még véletlenül se higgye a kedves Olvasó, hogy ez csak a gyerekek állapota! Az elmúlt héten konkrétan rossz helyre mentem be helyettesíteni. Nem jöttem rá, hogy ezek a nyolcadikosok, nem azok a nyolcadikosok. Persze azokhoz is küldtek pedagógust, de igen jót nevettünk a kollégákkal a szerencsétlenkedésemen. Az én agysejteim földkörüli útra mentek. Legalább ők menjenek, ped2-vel én maximum tönkre mehetek, nemhogy a tengeren túlra.
Ez nem panasz! Csak ténymegállapítás. Ami azonban a vakáció utolsó heteiben, napjaiban feledhetetlen, az a gyerekek közötti kapcsolat. Főként a ballagtatóké és a ballagóké. Megmagyarázhatatlan szövetség alakul ki közöttük.
A próbák szünetében amolyan “mini-woodstock” stílusban üldögélnek az udvaron, videókat mutogatva egymásnak, beszélgetve, nagyokat nevetve. Mellőzve azokat a brutális, kegyetlen beszólásokat, amikkel évközben tizedelik egymás önbecsülését. Az udvar színpaddá változik. A diákok rögtönzött karaoke show-val szórakoztatják a szünetben szaladgáló társaikat.
Ilyenkor kedvesek és jófejek egymással. Bónuszként egyébként velünk is. Talán ez egy kölcsönösen pozitív megerősítés, mert ilyentájt bennünket sem hajtanak a tanmenet dementorai. Vagy azért, mert már úgyis mindegy, vagy azért, mert sikerült mindent befejezni. Nekem, amúgy, idén először, igen. Végül is csak 22 éve vagyok pedagógus. Itt volt az ideje.
A vakáció közeledte mindent átváltoztat a sulikban. Tudom, nem lehet ezt a felelőtlenebb hangulatot megteremteni év közben, amikor a gyerekek folyton azt hallják tőlünk, hogy “de muszáj megírnunk, mert minden hónapban kell a jegy, és a jövőtök ezen múlik, stb…stb…”. Tudom, mert én is ezt hajtogatom. És persze ez igaz.
Mégis, ahogy néztem a hetedikeseket és a nyolcadikosokat, arra gondoltam, bárcsak konzerválhatnánk ezeket a nevetéseket, a táncpróba közbeni mosolyogva egymás lábára lépéseket, suta mikrofonba verseléseket.
Mert ezek emlékei – azt hiszem – fontosabbak a témazáróknál. Sokkal fontosabbak.
Nem lehet konzerválni. De írok róluk. Hogy mint egy lámpásba rejtett szentjánosbogár, megmaradjanak. A vakáció kapujának titkaiként.
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/sharonroy17
