A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület idén is meghirdette Nyári Ifjúsági Horgásztáborát, mely keretében két nyári turnusban várták a fiatalokat a programokra. A nyár első horgásztábora július 5-9-ig, a másodikat pedig augusztus 2-6-ig tartották a Vadkerti-tónál a közösségi kiülő előtti versenypálya szakaszon.

Kapcsolódó cikk
A Vadkerti-tónál táboroztak a fiatal horgászok
A Vadkerti-tónál táboroztak a fiatal horgászok
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Soltvadkert Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület idén is meghirdette Nyári Ifjúsági Horgásztáborát. A nyár első horgásztábora...

A második táborról az egyesület frissen megválasztott elnöke Ungvári Ferenc elmondta, hogy az óvodásoktól kezdődően 14 éves korig voltak most gyermekek, összesen 22-en. A tapasztalatok azt mutatták, hogy igény mutatkozik a legkisebbek számára is a horgásztábor iránt, de a koruknál és a horgász felkészültségükből adódóan a jövőben majd egy kezdő, valamint haladó csoportra tervezik szétosztani a táborozókat.

Balogh Kálmán táborvezető tartott előadásokat a horgászatról a gyermekeknek.
-Hirdetés-

A gyermekek több olyan előadást hallgathattak meg, amelyek a horgászatról, a készségek elkészítéséről, alkalmazásáról szóltak. Mindezek mellett a fiatalok megismerkedhettek a tó halállományával, élővilágával és olyan környezetvédelmi információkkal is gazdagodhattak, amelyeket a későbbiekben a mindennapokban is jól tudnak hasznosítani. Természetesen a napi horgászat sem maradhatott ki a programokból, melyek szakmai vezetője Balogh Kálmán táborvezető volt. A gyermekek megismerkedhettek a különféle szerelékekkel, csalikkal, horgokkal, zsinórokkal, botokkal, orsókkal. A hét során elsősorban a feeder botos horgászt került előtérbe, de a partközeli részeken az úszós készséget is alkalmazták.

A Horgásztábor Kupa végén minden gyermek aranyérmet kapott.
A tábort az utolsó napon egy horgászverseny zárta, melyen a Horgásztábor Kupa végeredménye a következő volt:

1. Müller Balázs – 2,17 kg (Soltvadkert)
2. Ungvári Adrienn – 1,61 kg (Kiskőrös)
3. Turán Gergő – 1,58 kg (Kiskőrös)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS