1992 nyarán egy rövid írás jelent meg ezzel a címmel a kis KŐRÖSI lap hasábjain, szürke keretbe foglalva. A kérdés teljesen jogosan hatott, hiszen ekkor még nem létezett a kopjafa, s igaz, egy korábbi képviselő-testületi döntés értelmében a város vállalta egy 56-os emlékmű felállítását, azokban az években a költségvetés összeállítása is komoly kihívást jelentett, nemhogy egy ilyen tétel finanszírozása.

 
Turán István helytörténész írása. 
 
A dilemma azonban jelentős és fontos volt. Két évvel vagyunk a rendszerváltás után, a korábban legfeljebb „sajnálatos októberi események”-nek aposztrofált október 23-át az országgyűlés nemzeti ünneppé nyilvánította, az új Magyar Köztársaságot pedig ’56 álmának beteljesedéseként élhette meg a kor embere. Ráadásul 1956 ekkor még élő emlékezet, míg ma már egyre inkább történelem.
 
Az emlékmű felállítása mindenképp szükségesnek látszott, és nem csak a „jóérzés” mondta ezt, a korábbi évek családias hangulatú koszorúzása, vagy a gyertyagyújtás a Petőfi szobornál, de az ünnepi ülés a díszteremben sem tudott megnyugtató választ adni arra a kérdésre, amely ott volt a fiatalabb és idősebb generációk nyelvén is: Hol ünnepeljünk? Hol lobbanjon fel a láng szívünkben és hol rójuk le kegyeletünket az áldozatokért?
 
Az országban ekkor már javában állítják a kopjafákat, amelyek nagyon hamar a forradalmi emlékezés szimbólumaivá váltak, itt Kiskőrösön a „szűnni nem akaró pénzszűke miatt” a kivitelezési lehetőség sokáig fel sem merülhetett. Hasonló volt a helyzet a második világháborús emlékmű esetében is. 1992 nyarán azonban a következőkről adott tájékoztatást Sinkovicz László lapszerkesztő:
 
„A napokban megkeresett a város egyik közismert értelmiségi családjának mindenki által tisztelt tagja, aki behatárolt anyagi lehetőségei ellenére is 10 ezer forintot ajánlana fel az emlékmű elkészítésére. Bizonyára nem hivalkodni akar elhatározásával, mert nevének közléséhez sem járult hozzá. Jó okom van arra gondolni, hogy talán abban bízik, mások is követik példáját. Tiszteletre méltó szándékát közzétéve reménykedjünk – így lesz!”
 
Ma már talán nem haragudna rám, ha leírom az említett adományozó nevét, aki id. Szilágyi Sándor tanár úr volt.
A felhívásnak meglett az eredménye. A közadakozás, amely tulajdonképpen végigkísérte Kiskőrös modern kori történelmét (Petőfi szobraink, világháborús emlékműveink) ismét legitim és hatásos eszköznek bizonyult. A városban működő civil szervezetek és az önkormányzat is a kezdeményezés mellé álltak. Igaz, utóbbi írásban is rögzítette, hogy a szűkös anyagi lehetőségek miatt csak a helyszín biztosítását tudja vállalni a Petőfi tér Árpád utca felé eső részén.
Hála Istennek az adakozás szépen haladt. Itt van előttem az a „kockás papír” amelyre Szilágyi tanár úr felvezette az adományozók neveit, megható látni, hogy milyen sokan voltak! Magánszemélyek, orvosok, értelmiségiek, egyháziak, vállalkozók, politikai pártok (ideológiától függetlenül!), és nem utolsó sorban elszármazott kiskőrösiek.
Emellett pedig akadt egy kiváló népi iparművészünk, Leitert András Erdőtelekről, aki 1993 májusában „előadva, hogy mint Kiskőrösi lakos, ezen kopjafa felállításában örömmel részt vesz, a város érdekében munkájával hozzájárul városunk szépítéséhez, gazdagításához.” Így a kopjafa elkészítését jelentős kedvezménnyel vállalta.
 
Leitert András népi iparművész készíti a kopjafát 1993 augusztusában
 
Még azt is belevette a szerződésbe, hogy amennyiben az adakozásból nagyobb összeg folyna be, úgy ő a fennmaradó részt megtartani nem kívánja, azt a Kiskőrös Városért Alapítvány (amely a gyűjtés lebonyolítását végezte) fordítsa a Kiskőrösi Állami Zeneiskola keretén belül működő Orff Zenekar és a Fúvószenekar támogatására.
A szerződés megkötését követően a művész munkához látott, majd később közzétette leírását is, amelyben a kopjafán található motívumok szimbolikáját meséli el.
 
Az 56-os kopjafa az 1990-es években (Izsák László felvétele)
 

Talán nem baj, ha felidézzük, hiszen ma sokan nem tudják miért is így faragta ki őket:

 
Anyaga tölgyfa, méretei 27 x 27 cm 3 m magas.
Az oszlop három részre tagolható.
A felső 1/3-ad rész mind a négy oldala egyforma. Legfelül a csúcson sematikus ősi jurta. A nagycsalád lakhelye. Alatta farkasfogas faragás az erőt jelképezi. Ezt követi az ősi virágminta – tulipán. Alatta szimbolikus rács a sok bebörtönzött, megkínzott, kivégzett hős emlékére. Az éleken négy-négy bevágás – nyitott száj – a jajt, a fájdalmat jelképezi.
A középső 1/3-ad rész. Itt mind a négy oldal az 56-os forradalomra emlékeztet. Mozgalmasak, gondolatébresztőnek szántam. A fő oldal (nyugati) két nagy oszlop, egyiken nagybetűvel A HAZÁÉRT, a másikon nagy számok 1956. Ez az emlékmű fő mondanivalója.
Alatta a lyukas zászló domborműve. Ez az 56-os forradalmunk világszerte ismert és elismert jelképe. Alatta három tulipán a vértanúkért, a meghurcoltakért és a külföldön élő 56-osokért.
Jobbra az északi oldal ábrái. Felül koronás magyar címer – államiságunk jelképe. Alatta stilizált nyíl, a koronás címerre mutat, a nyíl ágai között 1956. E hazáért robbant ki a forradalom.
Tovább jobbra a keleti oldal. A tér felső részén félkörben a hazáért, alatta 1956. A tér alsó részén cserépköcsög, és ebből felfelé kúszó inda, virágokkal. Az élni akarást, a legyőzhetetlen népi erőt szimbolizálja.
Tovább jobbra a déli oldal. Felül két kis kopjafa. Egyiket a leány, másikat a fiú harcosok, forradalmárok, vértanúk emlékére faragtam. Alatta kereszt. A vízszintes száron a hazáért, a függőleges száron 1956. A keresztre feszített forradalmat jelképezi.
Az alsó 1/3-ad részen a fő oldalon nevem és a dátum szerepel. A másik három oldalon erősítő lemezek vannak.
Hazám iránti szeretet, Nagy Imre és a hősök iránti tisztelet késztetett az alkotásra – fogalmazott Leitert András. 
 
A kopjafa avatóünnepségére 1993. október 23-án került sor. A Városháza dísztermében Barkóczi Ferenc polgármester mondott beszédet, majd a kitüntetések átadása következett. A kopjafánál az avatóbeszédet Gyöngyösi János gimnáziumi tanár tartotta, aki annak idején részt vett a helyi 56-os megmozdulásban, ami miatt később Kecskemétre kellett költöznie. Beszédében felidézte a kiskőrösi eseményeket, majd kiemelte:
 
„Úgy gondolom, hogy a város vezetői helyesen döntöttek, amikor ezt a kopjafát a város e pontjára állították. A város polgárait és a gimnázium diákjait emlékezteti arra, hogy a forradalom itt Kiskőrösön ebből az iskolából indult el.”
 
2006-ban a forradalom kitörésének 50. évfordulóján Suba György kiskőrösi 56-os magánadományából a kopjafa elé egy Kossuth címer került.
 
Ez tehát az emlékmű rövid története. A címben szereplő kérdés, miszerint „Mit koszorúzunk október 23-án?” azonban más szempontból ma is aktuális, hiszen majd’ harminc év elteltével sok fentebb bemutatott pillanat feledésbe merült. Remélem, ezzel a rövid írással nemcsak az ismereteink bővülnek, de a „történelem” helyett ismét az „emlékezet” kerül előtérbe.
 
 
 
Forrás: https://www.facebook.com/kiskorosmultjabol
 
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS