Kiskőrös Város Képviselő-testülete „Kiskőrös Város kultúrájáért” díjat adományozott a Kiskőrösi Evangélikus Fúvószenekar részére, melyet 2021. október 23-án, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emlékünnepén Domonyi László polgármester adott át ünnepélyes keretek közt, a Városháza dísztermében. A díjat Kecskeméti Pál, a zenekar vezetője vette át.

A Kiskőrösi Evangélikus Fúvószenekar éppen húsz esztendeje, 1991-től működik a Kiskőrösi Evangélikus Egyház igazgató lelkészének, Kecskeméti Pál vezetésével. Történetük akkor kezdődött, amikor az evangélikus Albert Pál és református vallású felesége megajándékozták a kiskőrösi evangélikus gyülekezetet két hangszerrel, egy tenor és egy bariton kürttel.

-Hirdetés-

Németországban nagy hagyománya van az egyházi fúvós zenének. A Kiskőrösi Evangélikus Egyház németországi testvérgyülekezetei kottákat és szakmai tanácsokat hoztak ajándékba, ha Kiskőrösre látogattak.
Ezt követően Kiskőrösön is bevezették a váltakozó éneklést az istentiszteleteken. Egy verset az orgona kísért, egyet a fúvószenekar.

1991-től 1999-ig alkalmi zenekarként, csak ritkán szerepeltek. Azok a fiatalok, akik abban a zenekarban játszottak, már felnőttek, így a hétvégi próbák és fellépések megszervezése egyre nehezebb lett.

2005-ben újjáalakult a fúvószenekar. Azóta minden karácsony szentestéjén szolgálnak a templomban. Minden nagy ünnepen, zenei napokon és mindenszentek ünnepén a temetőben kísérik a gyülekezet tagjainak énekét.

2021. augusztus 29-én a Nyári fúvószenekari esten játszottak közösen Kiskőrös Város Fúvószenekarával. Büszkék arra, hogy több neves fúvószenész városunkból indult el erre a nem könnyű pályára, akik közül többen, ha hazalátogatnak, szívesen játszanak az evangélikus fúvószenekarban is.

A Kakaspörkölt Főző Fesztiválon az elmúlt 12 évben mindig megörvendeztetik a fesztiválozókat zenéjükkel, idén a városi zenekar néhány tagjával bővültek.

Advent egyik vasárnapján már hagyomány, hogy az evangélikus gyülekezet valamelyik lelkésze gyújtja meg a főtéri nagy városkoszorún a gyertyát. Ilyenkor az Evangélikus Fúvószenekar is szolgálatot ad.
Adventkor a szórványgyülekezetekben, így Tabdin is minden évben játszanak. Karácsonyi énekeket, különféle karácsonyi feldolgozásokat szoktak előadni, de néhány induló is felcsendül ilyenkor.
Szentestén, minden évben kísérik a gyülekezeti énekeket.

Az Újévi koncerten is mindig részt vesznek közösen a városi zenekarral együtt.

Terveikben van még a jövőben megrendezendő városi és egyházi ünnepeken való szereplés. Tavasszal a városalapítók napján való szolgálat. Nagy ünnepeinken való részvétel. Igyekeznek minden meghívásnak eleget tenni. Szeretnének a meglevő és ismert darabok mellé újakat tanulni.

A Kiskőrösi Evangélikus Fúvószenekar nevében Kecskeméti Pál, a zenekar vezetője vette át a díjat Domonyi László polgármestertől

Reméljük, még sokáig megörvendeztetnek minket kiváló zenei szolgálatukkal.

Méltatás forrása: Kiskőrös Város Önkormányzata
Képek:
VIRA.HU archív, 2021.10.24./Kutyifa Anikó

MEGOSZTÁS