Folytatódik adventi meseolvasó kihívásunk, Pakli és Pötty kalandjainak 2. részével. Az első rész ITT olvasható.

Pakli és Pötty Kép: pixabay.com/OpenClipart_vectors

–  Mi történt, Luca? – hajolt le a kislányához anya. A hangja aggódó és picit mérges volt. Ezért Luca csak lassan emelte rá a tekintetét.

-Hirdetés-

–  Az úgy volt, hogy… – kezdte, de nem tudta folytatni. Megígérte Pöttynek, hogy nem árulja be a testvérét. Szerencsére nem kellett folytatnia. Anya észrevette az asztal fölött lengedező pókfonalat.

– Ez itt pókháló? Ezt nem hiszem el! – kiáltott, majd a kezével hadonászva igyekezett eltüntetni. Pakli és Pötty eszeveszetten iszkoltak felfelé. Egyikük sem szeretett volna turbó meghajtással nekiütközni valamelyik falnak. Luca megkönnyebbülten látta, hogy megérkeztek a plafonra, még mielőtt az anyukája minden fonalat eltüntetett.

– Odanézz! – mutatott a nappali sarkába. – Ott is van! Hozd csak ide a pókhálózót a kamrából!

– Anya, neee! – könyörgött Luca olyan szemekkel, amit Csizmás Kandúr Shrek-es szerepléséből tanult el. – Ne bántsd a kis pókokat! Olyan aranyosak! Inkább csináljuk meg a koszorút! Hozom az unikornist!

Anya félrehúzott szájjal ingatta a fejét. A kislánya furcsa dolgokat tudott mondani. Olyasmiket, hogy „ne csapjuk le a legyeket, mert cuki szívókájuk van”. És hogy „nyáron ír levelet a Mikulásnak, mert olyankor biztosan szomorú, hogy semmi dolga nincs”. Ígyhát beleegyezett, hogy ne szedje le Pakli és Pötty takaros pókhálóját a sarokból. Inkább karácsonyi zenéket kerestek a számítógépen, és néha énekelve, néha táncolva, elkészítették a család adventi koszorúját.

Kép: pixabay.com./165106

Pakli és Pötty tátott szájjal, és mind a tizenhat szemükkel bámulták az izgalmas munkát. A szívük mélyén ők is vágytak egy adventi koszorúra. De ki hallott már olyat, hogy a pókhálón adventi koszorú legyen? Talán a világon senki. Amikor a Tótfalusi család házában már csak az adventi füzérek fényei ragyogtak, a két kis pók a szoba sarkában álomra hajtotta a fejét. Mindketten meseszép adventi koszorúról álmodtak. Nem olyanról, amin egy unikornis szarva támasztja meg az egyik gyertyát, de mindenképpen valami különlegesről.

Másnap reggel

Amikor Luca másnap reggel, a kakaóját iszogatta a – természetesen unikornisos – bögréjéből, a nappali sarkába pillantott. Rémülten sikított fel:

– Anyaaa!  Hova lett a pókháló?

– Ahogy elnézem, Dalma végre hallgatott rám, és ma reggel takarított.

Lucának sírásra görbült a szája:

– Mi lett a két kicsi pókkal? – szipogta. – Dalmahaha! – zokogott egyre hangosabban.

Nővére lecsörtetett az emeletről:

– Letört az unikornisod szarva? – kezdte csipkelődve, de amikor látta, hogy a helyzet komoly, leguggolt Lucához. – Miért sírsz?

– Mert leszedted a pókhálót, és most nem tudom, hol van a két kicsi pók! – törölgette a szemét.

– Ugyan – simogatta meg a húga haját Dalma –, biztosan elbújtak.

– Az is lehet, hogy itt kucorognak a fejünk felett a csilláron – jegyezte meg csámcsogva Bendegúz, és közben Dalmára sandított, aki a csillárt leste, hátha az öccsének igaza van.

Igaza volt. Pakli és Pötty az utolsó pillanatban menekültek ki a hálóból. Alig hitték el, hogy már megint veszélybe került az életük. Az otthonukat borzasztóan sajnálták. Az emberek, akik a hálókat tönkreteszik, nem is sejtik, hogy ők nem tudnak toldozni, foltozni. Mindig mindent elölről kell kezdeniük.

Amikor Luca megnyugodott, és a család minden tagja befejezte a reggelit, a nappalira békés csend borult. A két kis pók azon törte a fejét, hogyan tovább, amikor Pötty mozgolódásra lett figyelmes. Luca mászott fel az asztalra, és a biztonsági szabályokra fittyet hányva, felállt a közepén. Ő is tudni akarta, Bendegúznak igaza volt-e. Reszkettek a térdei a magasban. Próbált megkapaszkodni a csillár szélében, de az rögtön megbillent. Mikor megtalálta az egyensúlyát, és felegyenesedett, széles mosolyra húzódott a szája. Pakli és Pötty ott üldögélt a csillár peremén. Éppen Luca orra előtt.

Kép: pixabay.com/lucianored

–  Sziasztok! Hát itt vagytok? Nagyon izgultam értetek. Úgy örülök, hogy megmenekültetek. Én Luca vagyok. Nektek mi a nevetek? – kezdte a beszélgetést. Aztán kinevette magát. „Hiszen a pókok nem tudnak beszélni.” Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor Pötty megszólalt:

– Én Pötty vagyok, ő pedig Pakli.

– Ti tudtok beszélni? – csodálkozott.

– Persze. Sajnos az emberek általában félnek tőlünk, vagy mérgesek ránk. Csak az hallja a hangunkat, aki kíváncsi.

Luca arca szinte ragyogott az örömtől.

– Ez nagyon izgalmas! Mondjátok csak, nincs kedvetek a szobámban lakni? Ott nyugodtan szőhettek hálót. Keresünk egy titkos helyet, ahol senki se takarít.

Az új otthon

Pakli és Pötty boldogan bólogattak. Luca a vállára hívta őket, majd ügyesen lemászott az asztalról. Igazság szerint a két pók tudta, hol van Luca szobája, de nem szívesen mentek oda egyedül. Mert ott volt a terráriumban Morcos Tódor, a tengerimalac, és az akváriumban Tutaj, az öreg teknős. Ők ketten sokszor utasították ki Luca szobájából Paklit és Pöttyöt. Tódor és Tutaj nem beszélgettek Lucával. Ám amikor a két hívatlan vendég átlépte a küszöböt a kislány vállán utazva, mindketten nagy zajt csaptak. Cseppet sem tetszett nekik, hogy a jelek szerint, meg kell osztaniuk a helyet két pókkal.

MEGOSZTÁS