A járványhelyzet ellenére a tervek szerint alakult az Eltájolók TSE 2021-es éve. Családi túrák, tájékozódási túraversenyek hosszú sora jellemezte ezt az évet az Eltájolók háza táján. Döme Géza, az egyesület elnöke mesélt az eseményekről.

Magyarország mely tájaira vezettek a családi túrák?

Februárban a Mecsekben, márciusban a Visegrádi-hegységben, szeptemberben pedig a Gödöllői-dombságban jártunk a buszos kirándulásunkon. Ezek a túrák mindig 10-12 km-es távot jelentenek, és nem a teljesítés ideje, hanem az élmény a fő cél. Ilyenkor az egészen fiataloktól a nyugdíjas korosztályig vannak résztvevők. Nem rohanunk, kényelmes tempót diktálva, egy-egy geoláda kedvéért még a járt utat a járatlanért is elhagyva túrázunk.

Az egynapos családi túrák mindig vállalható távok és tempók fiataloknak és időseknek egyaránt
Mindig egynaposak a túrák?
-Hirdetés-

A többségük igen, de néhány éve felmerült, hogy a csapat szívesen venne egy kétnapos programot. Így jutottunk el idén az Őrségbe pünkösd hétvégéjén. Illetve a Dél-Dunántúli Piros Túra aktuális szakaszának teljesítése öt napot vett igénybe július végén.

Hogyan alakultak az idei teljesítménytúrák?

Május végén sikerült megrendezni a Petőfi Túrát, több, mint ötszáz ember részvételével, akik gyalogosan vagy biciklivel vágtak neki az útnak. Júniusban szerveztük meg az első – és reméljük nem az utolsó – Tóról-Tóra-Túrát, közel kilencven ember részvételével, akik hat tavat érintve szintén gyalog és kerékpárral teljesítették a távokat. Ezek a túrák a Kiskunsági Barangoló Túrakupa sorozat részét képezték.

Kapcsolódó cikk
Közel kilencvenen vágtak bele az első Tóról – Tóra – Túrába
Közel kilencvenen vágtak bele az első Tóról – Tóra – Túrába
A Tóról – Tóra – Túra rajtjának helyszíne, a záportározó sokak kedvelt helyévé vált Kiskőrösön. Futók, kerékpározók vagy sétálók élvezik...
Az első Tóról-Tóra-Túra egyik induló csapata
Milyen eredmények születtek 2021-ben a tájékozódási versenyeken?

Kilenc országos rendezésű versenyre jutottunk el az idén, általában három-négy fős csapattal. Mindhárom színű éremmel sikerült gazdagítani az Eltájolók TSE gyűjteményét. Tizenhatodik alkalommal szerveztük meg a saját tájékozódási túraversenyünket – az Eltájoló Kupát –, idén ismét a Bócsai Parkerdőben. Itt huszonnyolc csapat, három kategóriában versenyzett a kupákért.

Kapcsolódó cikk
A XVI. Kupát szervezte meg az Eltájolók Turista és Szabadidősport Egyesület
A XVI. Kupát szervezte meg az Eltájolók Turista és Szabadidősport Egyesület
Ismét nagy érdeklődés övezte az Eltájoló Kupát, melyet az Eltájolók Turista és Szabadidősport Egyesület szervezett meg. A huszonnyolc résztvevő csapat...
Döme Géza, Sándorfalvi János és Kerekes Viktor, a tájékozódási versenyek Eltájolóinak egy része
Mik a 2022-es év tervei?

Szeretnénk folytatni a családi túráinkat. A tájékozódási versenyeken továbbra is megméretni magunkat egyéni és csapat kategóriában. A Petőfi Túra várható időpontja: 2022. május 28, az Eltájoló Kupa szeptember 3-án kerül majd megrendezésre. A Tóról-Tóra-Túra előreláthatólag októberben lesz majd, az időpontját hamarosan kitűzzük.

MEGOSZTÁS