2022. március 18-án, pénteken 18:00-kor és március 19-én, szombaton 16 órai kezdettel került megrendezésre a SZÓLAM AMI és a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány – Kiskőrös Néptáncegyüttes csoportjainak félévi bemutatója a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban. Hat korcsoportban, összesen 143-an léptek színpadra, akiket Horváth Katalin, Kaponya László, Bőtös Barnabás és Kürtösi Lilla táncpedagógusok tanítottak be.

A bemutatón hat korcsoport állt színpadra
-Hirdetés-

A bemutatók alkalmával az élőzenés kíséretet a Sodrás Banda biztosította, melynek tagjai: Pogrányi Miklós (zenekari vezető, hegedű), Kerekes Kornél (nagybőgő), Vén Miklós (brácsa), Kiss Alfréd (cimbalom).

A Sodrás Banda

A szombati bemutató kezdetén Horváth Katalin táncpedagógus köszöntötte a megjelenteket és Domonyi Lászlót, Kiskőrös város polgármesterét. Elmondta, hogy ezen alkalommal a Hétszínvirág Alapítvány keretei között működő Kiskőrös Néptáncegyüttes és utánpótlás csoportjai mutatkoznak be, akik 2009-óta már egy közepes néptánc műhellyé nőtték ki magunkat, hiszen a 143 főt számláló együttes felmenő rendszerben, 6 korcsoportban sajátítja el a Kárpát-medence néptánc hagyományát. A Palánták, a Töpörtyűk, a Tökmagok és Ifjúsági csoportjaik többségében a SZÓLAM AMI tanulói. Hozzátette, hogy az előkészítő munkát már a „Négykézláb” óvodás csoportban megkezdik, míg az iskolából kilépők a felnőtt csoportban fejleszthetik magasabb szintre tudásukat. A kiskőrösi néptáncosok szakmai fejlesztése, versenyeztetése a iskola és a Hétszínvirág Alapítvány közös anyagi támogatásával, szoros együttműködésével működik. Így két héttel ezelőtt Töpörtyű és Tökmag utánpótlás csoportjuk is részt vehetett a Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfiai Verseny országos elődöntőjén, ahol a kisebbek sárközi táncukra ezüstöt, a felsősök nagyecsedi koreográfiája bronz minősítést kapott.

A „Négykézláb” óvodás csoport, Horváth Katalin vezetésével 

A jelenben, mi tánctanárok nagy tisztelettel és felelősséggel törekszünk a múltbéli játékok , a néptánc anyag leghitelesebb átadására, de már az oktatás keretein belül a tanulók szabadon választott tevékenységeként. Egy-egy néptánc dialektus zenei és táncanyagát – felkészültségünk és kreativitásunkból adódóan -, koreográfiában fogalmazzuk meg, melyben az adott gyermekcsoport habitusa, az egyes gyermek személyisége meg-megvillanhat a színpadon. A népi játékok eljátszására tanítjuk a kicsiket, s hamarosan láthatják, hogy ezt hihetetlen örömmel is teszik. Jó helyen vannak gyermekeik, hisz a néptánc fejleszti és gazdagítja személyiségüket, érzelmi intelligenciájukat, egy jó és értéket képviselő közösségben szocializálódhatnak – mondta el Horváth Katalin alapítványi elnök az előadás kezdetén.

A műsor a Négykézláb óvodás csoport műsorával kezdődött, akiknek felkészítője Horváth Katalin volt. 

A Négykézláb óvodás csoport, Horváth Katalin és Bőtös Barnabás

Majd színpadra lépett az Ifjúsági és felnőtt csoport, akik Magyarpalatkai táncot mutattak be. Csoportvezetőik: Bőtös Barnabás és Kürtösi Lilla.

Ifjúsági és felnőtt csoport férfi tagjai

Ezt követően Magyarbődi karikázó műsorukkal álltak színpadra a Tökmag, Ifjúsági és Felnőtt lányok. 

Tökmag, Ifjúsági és Felnőtt lányok

A fiatal lányok után a Palánta csoport is színpadra lépett.

A Palánta csoport

A Tökmagok csoport tagjai Mátyusföldi táncokat mutattak be. Csoportvezetőik: Kaponya László és Horváth Katalin. 

Tökmagok csoport

Aztán láthattunk Kiskunsági oláhos táncokat, melynek szólistái: Csengődi Lilla, Szász Hanni, Tóth Zoé, Martinkovics Márk és Szabó Ferenc voltak. Felkészítőjük: Bőtös Barnabás volt. 

Kalotaszegit táncolt Bőtös Barnabás és kedvese: Kürtösi Lilla. 

Bőtös Barnabás és Kürtösi Lilla

Sárközi játékokat és táncokat mutatott be a Töpörtyűk csoportja. 

Töpörtyűk csoport

Míg a Kiskőrös Néptáncegyüttes tagjai Magyarpalatkai táncokkal örvendeztették meg a közönséget. 

Kiskőrös Néptáncegyüttes

A csoportok több alkalommal léptek színpadra, sőt olyan is volt, hogy közös produkciót mutattak be. 

Az előadás végén, virággal köszönte meg a táncosok nevében Horváth Katalin munkáját Bőtös Barnabás és Kaponya László

A gyerekek, fiatalok oktató és nevelő munkájában mindössze négy felnőtt szakember vesz részt: Kürtösi Lilla, Bőtös Barnabás, Kaponya László és Horváth Katalin. Munkájukat Kiss Katalin jelmeztáros segíti.

A kép szélén: Kiss Katalin jelmeztáros és Kürtösi Lilla táncpedagógus

Horváth Katalin köszönetét fejezte ki többek között a Kiskőrösi Óvodák vezetőjének és lelkes pedagógusaiknak az eddigi szakmai együttműködésért. Kiskőrös Város Önkormányzatának támogatását a helyszínek biztosításával. A TEXOL Kft. évenkénti támogatását, a támogatók adójának 1%-át, továbbá a művelődési központ támogatását, Markó Csabának a technikai segítséget, továbbá Kiss Tamásnak a projektoron történő műsorközlést.

Kiss Tamás is köszönetét fejezte ki a néptáncosok felé, akik lelki támaszt, bátorítást nyújtottak neki a nehéz időkben, felépülése során

Horváth Katalin beszédében többek között azt is elmondta, hogy egy összetartó és támogató szülői hátteret tudhatnak maguk mellett, amely szintén elengedhetetlen az eredményes munkához.

Szombaton is sokan voltak kíváncsiak a néptáncos fellépőkre

„NEM CSAK NYELVÉBEN ÉL A NEMZET,
HANEM MŰVELTSÉGÉBEN, GONDOLKODÁSÁBAN,
ZENÉJÉBEN ÉS TÁNCÁBAN IS” – Rábai Miklós

Az eseményről a fotók a szombati napon készültek. 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (227 db kép)
MEGOSZTÁS