Sokan várták már azt a pillanatot, amikor megnyitja/újra nyitja kapuit a Coffer kávézó Kiskőrösön. 2022. április 2-án, szombaton ünnepélyes keretek közt, házszenteléssel egybekötve meg is történt. Az egész napos telt házas megnyitó eseményen rokonok, barátok, régi törzsvendégek és új érdeklődők is megfordultak a Kiskőrös, Petőfi tér 9. földszint 4. szám alatt (Szolgáltató Ház) található kávézóban. De ha most nyitott, hogyan lehetnek máris törzsvendégei a helynek? Többek között erről is beszélgettem Matusik Edinával, a Coffer egyik vezetőjével.

Először 2018 őszén nyitották meg Kiskőrösön a kávézót a Coffer lányok, azaz Matusik Edina, és Szabó Tímea. Sajnos rövid ideig élvezhették az ide betérők a kínálatot és a kedves kiszolgálást, ugyanis 2019. március 31-én be kellett zárjanak. Nem véletlen tehát, hogy hivatalosan 2022. március 31-én nyitott újra a Coffer kávézó.

A Coffer kávézó Kiskőrösön, a Petőfi tér 9. földszint 4. szám (Szolgáltató Ház) alatt lelt otthonra
-Hirdetés-

„Bár nyitott szemmel jártunk, és mindvégig azon voltunk, hogy megnyissunk,  azóta nem találtunk olyan üzlethelyiséget, ahol szívesen újranyitottunk volna, egészen mostanáig” – mondta Edina.

Az ünnepi megnyitón Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere is tiszteletét tette, aki virágcsokrok átadásával kívánt sok sikert Matusik Edina és Szabó Tímea vállalkozásához. A kiskőrösi származású Bobek Tamás atya, a tiszakécskei római katolikus templom plébánosa megszentelte és megáldotta az újonnan nyílt kávézót.

Domonyi László virággal lepte meg a tulajdonosokat
„Megáldom, és szentelt vízzel megszentelem ezt a helyet, hogy a jó Isten áldása legyen rajta, hogy sokak örömére legyen az a szolgálat, amit végeztek itt mindnyájan”- kezdte az atya.

Könyörgésében elmondta– „Isten vessen szilárd alapot ennek a helyiségnek, hogy meg ne inogjon. Ő emeljen erős falakat, hogy biztonságban érezhessétek magatokat. Ő adjon kitáruló ajtót, amin be és kilépni egyaránt öröm. Ablakaitokon pedig engedje beragyogni a napfényt, és kifelé sugározni mosolyotokat. Legyen kedves ez a hely számotokra, fedezzétek föl itt a gondoskodó szeretet lábnyomait, a megnyílás és a befogadás ajándékait. Az egymásért vállalt felelősség, és az együtt növekedés áldásait. Legyen tágas tér e hely számotokra… Ő őrizzen meg titeket, hogy sokan otthonra találjanak vendégszeretetetek által, és átélhessék nálatok az emberség örömteli pillanatait. Az élet Istene áldja meg bejöveteleteket és kimeneteleteket mostantól fogva, míg földi utatok végén majd örök otthonra találtok őnála.”
Ezt követően megáldotta a helyiséget, a dolgozókat, és minden betérő vendéket a szenteltvízzel való meghintés által a Szentháromság Egy Isten jegyében. Az ajtófélfára felkerült a „varázsige” is. 

Bobek Tamás atya megáldotta és megszentelte az újonnan nyílt helyet

A lányok az elmúlt három évet a tudásuk fejlesztésével, bővítésével töltötték, hogy a nagy napon készen álljanak minél magasabb színvonalat nyújtani a vendégeknek. „Nagy segítség, előny, ha gyakorlatban tudunk maradni. Ez igaz bármire, főleg a kávékészítésre” – tette hozzá Edina. Ezért több nívós versenyen kiemelkedő eredményt értek el, és szakmai kiállításokon is részt vettek. Ezek remek motivációk voltak arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek, új dolgokat ismerjenek meg, naprakészek maradjanak a témában. A kávépörkölésbe elmélyedve immár több vonalat is képviselnek a Coffer lányok. Sötét és világos pörkölésű kávékat is készítenek.

A Coffer saját pörkölésű kévéit meg is vásárolhatjuk

„Nem szerettünk volna teljesen eltűnni a kávészerető vendégek elől, így amíg nem találtunk megfelelő helyiséget, mi mentünk „házhoz” az úgynevezett Suhanó Cofferrel. Több fesztiválon, városi napon, nagyobb rendezvényeken megfordultunk vele”- mesélte mosollyal az arcán Matusik Edina. Az eddigi legnagyobb fesztivál, ahol találkozhattak a kávés autóval, az a Fishing On Orfű volt. A többszöri díjnyertes barista biztosított afelől, hogy az újonnan nyílt fix hely ellenére, a Suhanó Cofferrel ezután is találkozhatunk különböző rendezvényeken, fesztiválokon. 

Sokan várták azt a pillanatot, amikor újranyit a Coffer kávézó

A kávézóban saját pörkölésű kávék találhatók, kóstolhatók. Kétféle eszpresszó kávébabból választhatunk, egy világos és egy sötét pörkölésűből. Általában a sötét pörkölésűt szokták feketekávénak inni, és a világosból készítik a tejes kávékat, mert attól lesz selymes, és finom ízvilágú a végeredmény. Emellett kétféle filterkávé is van. Egy gépi filter kávé, az úgynevezett Batch Brew, ami egy modern, komoly technika. Ehhez egy külön gépet használnak a Cofferben, amivel olyan hosszú kávét készítenek a díjnyertes baristák, ami különlegesen finom. Ebbe egy világos pörkölésű, csokoládés, klasszikusabb ízvilágú kávét tesznek. És ha mindez nem elég, kézi filter kávét is lehet választani, aminek köszönhetően minden hónapban más és más fajta kávét kóstolhatunk, amelyeket gyümölcsösebb ízvilágú kávékból készítenek.

Lehetőségünk van arra is, hogy a kedvenc Coffer kávéinkat megvásároljuk kávébab (1 kg és 250g), illetve Nespresso kompatibilis kapszulás kiszerelésben (amiből van ízesített változat) otthoni fogyasztásra, vagy akár ajándékba. De ezen felül a teljes Mobstery Specialty Coffee kínálatot is (filter és eszpresszó profil) megtaláljuk a kávézó polcain.
A teljes Mobstery Specialty Coffee kínálatot is (filter és eszpresszó profil) megtaláljuk

Aki az élénkítő ital mellé szeretne valamit harapni, nagy kínálatból választhat. Ínycsiklandó szendvicsek, francia jellegű péksütemények, croissant-ok, pirítós kovászos kenyér mellé pedig különböző ízű kencéket lehet kérni. Így akár egy komplett reggelit is elfogyaszthatunk a modern, ám mégis melegséget árasztó, otthonos hangulatú kávézóban. Egy baráti kávézás alkalmával snackek, sütemények fogyasztására is van lehetőségünk, hiszen pácolt olívabogyós falatkákat, vagy sajttortát és brownie-t is falatozhatunk.

Nem csak a kávé, hanem a tea, frissítő italok, szendvicsek, vagy sütemények miatt is érdemes betérni a Cofferbe

Ne szomorodjon el az, aki nem tartozik a kávéfogyasztók közé. A lányok gondoltak rájuk is, és számos, nagy hozzáértéssel elkészített tea közül választhatunk a Cofferben. A frissítő üdítők és víz mellett natúr, friss, 100%-os gyümölcslevek is a kínálat részét képezik.

A munka utáni találkozók, vagy pihenés alkalmával az ír kávé mellett minőségi alkohol fogyasztásra is van lehetőségük a vendégeknek. A Horizont Brewing innovatív, magántulajdonú kisüzemi sörfőzde szűretlen búzasörét, vagy a világos láger sörét is választhatják.
A kínálatban különleges italok, és kézműves sörök is megtalálhatók

A törzsvendégek hűségét pontgyűjtő kártyával, ezáltal egy ajándék kávéval jutalmazzák a lányok.
Ha pedig egy igazi különlegességgel kedveskednénk szeretteinknek, a kávébab/kávékapszula megvásárlásán túl Cofferes ajándékkártyával is meglephetjük őket.

Coffer meglepi kártya a különleges ajándék jegyében

A kiskőrösi COFFER kávézóba

  • csütörtökön és pénteken 7:00-18:00-ig,
  • szombaton 8:00-18:00-ig,
  • vasárnap pedig 9:00-18:00-ig térhetünk be.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (96 db kép)
MEGOSZTÁS