Ifjabb Gmoser Istvánról korábban írtunk, mint fiatal kiskőrösi vállalkozóról, illetve mint frissen megválasztott képviselő, nemrég kezdte munkásságát a körzetében. A kiskőrösi zenészek, énekesek sorából természetesen őt sem szerettük volna kihagyni, hiszen családjának több tagja is a zenével foglalkozik.
Kurta étterem, 2022 (Fotó: Kecskeméti Károly) 
Édesapádról, Gmoser Istvánról több cikk is megjelent már a VIRA.hu-n, hogy mennyi tehetség nőtt fel az ő szárnyai alatt. Te is nála kezdted el a zenei pályádat?

Édesapám, Gmoser István egykoron katonazenész volt. Később pedig a Kiskőrösi Szó-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában tanított és tanít ma is. Általános iskola második évében írattak be engem is a zeneiskolába, de nem apukámhoz. Boldoczki Sándor bácsinál tanultam trombitálni. Hatodik osztályos lehettem, amikor országos versenyen indulva döntőbe is jutottam. Amikor Sanyi bácsi nyugdíjba vonult nyolcadikos koromban, akkor vette át édesapám az oktatásomat. Természetesen nemcsak a zeneiskolában, hanem otthon is rengeteget gyakoroltam. Országos versenyekre jártunk, ez nálunk természetes volt, hogy sokat készültünk rá. Később más hangszereken is megtanultam játszani, ami épp kellett a zenekarba. Tenor trombita szólam volt a legtöbbször amit én vittem. Ekkoriban csak hangszeren játszottam, mások előtt még nem énekeltem.

Kb. 13-14 évesen az általános iskolai ballagáson
Az éneklés mikor köszöntött be az életedbe?
-Hirdetés-

Nem igazán énekelgettem mások előtt, néha-néha magamnak otthon, eléggé visszahúzódó fiú voltam. Később aztán az éneklés is az életem része lett, de ez elég későn kezdődött. Középiskolában kezdtem a magánéneket tanulni, 4 éven keresztül Farkasné Szabolcsi Ildikónál.

Prága, 2010 

Bár a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban tanultam, de a Wattay Szakközépiskola ballagási műsorába engem kértek fel énekelni. Ez volt az első nagyobb szereplésem. Később felvettek ének szakra a Weiner Leó Katolikus Zeneiskolába, de a főiskolát választottam az éneklés helyett. Sőt Csővári Csilla hívott engem Nürnbergbe is énekelni, de nem vállaltam el. Ha akkor kimentem volna, most teljesen más életet élnék. A külföldi élet és az éneklés helyett Kecskemétre mentem főiskolára, és diploma megszerzése óta fiatal gazdaként tevékenykedem. Szeretek itt élni, nem szerettem volna elhagyni az országot. Kiskőrös a lakhelyem, most már a családi lovastanyánkon élem mindennapjaimat. Kiskőrös, Erdőtelek az én igazi otthonom, de a zene továbbra is megmaradt az életemben.

Később aztán édesapáddal és nagybátyáddal folytattad a fellépéseket.

Középiskola ideje alatt már elkezdtem járni apuval és keresztapámmal, Bandival lakodalmakba, bálokba zenélni. 3 évig játszottunk így hárman, később ebből apukám kiszállt és már csak Bandival ketten jártuk a rendezvényeket 8 éven keresztül. Amikor Bandi meghalt, akkor egy hosszabb ideig szüneteltettem a fellépéseket. De ezt nem lehet örökre abbahagyni. Az első pár fellépés nélküle nagyon nehéz volt, de zene nélkül nem tudnék élni.

Ifj. Gmoser István és Gmoser András
Az egykori kiskőrösi fúvószenekar is fontos része volt az életednek.

Amikor elkezdtem a zeneiskolát, az első évemben a zenekarban még cintányérosként számítottak rám. Akkoriban Fuchs Attila volt a zenekar vezetője, és az irányítása alatt hatalmas sikereket aratott városunk fúvószenekara. Később édesapám és Boldoczki Sanyi bácsi volt a vezető. Nagyon büszke vagyok édesapámra és nagybátyámra, Gmoser Györgyre, hiszen vezetésük alatt Kiskőrös Város Fúvószenekara és Mazsorett csoportjai nemcsak, hogy kiemelt arany minősítést szereztek, hanem 2019-ig bejártuk fél Európát. És ami a legfontosabb, ezzel több száz kiskőrösi fiatalnak felejthetetlen élményt nyújtottak.  Háromszor voltunk Törökországban, háromszor felléptünk Franciaországban (Párizs) is. Olaszország, Lengyelország, Németország, Erdély ahol megfordultunk. Büszkék voltunk rá, hogy városunk, KISKŐRÖS hírnevét vihetjük szerte Európában!

Ifj. Gmoser István, Markó Milda, Koczkás Mirjam (b-j)
Jelenleg hol találkozhatunk veled?

Legutóbb Erdőtelken a BorZSongás keretein belül találkozhattak velem, mint zenésszel. Idén lesz még pár lakodalom, ahol fellépek, illetve szüreti fesztiválokon is hallhatnak. (Tabdi, Páhi..stb.)

Fúvószenekari szinten a KEVI Ifjúsági fúvószenekarában szoktam fellépni, hiszen édesapám a gimnázium énektanára, és a régi gimiseket is szeretettel várja. Örömmel látom, hogy rengeteg tehetséges énekes és zenész fiatal van gimnáziumunkban és városunkban.

Fotók: Tóth-Dulai Andrea, Kecskeméti Károly, Ifj.Gmoser István archív

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS