Városunkban szeptember óta minden esemény valahogyan kötődik a Petőfi 200 ünnepségsorozathoz. Három éve született versemmel csatlakozom az ünnepi évhez. Ma már Bánföldi Szilárd segítségével több alkalommal megelevenedett a költőóriás. Én azon törtem a fejem, hogyan mesélné el napjainkban a legfontosabb eseményeket az egyik legjobb barátjának.
Kutyifa Anikó: Petőfi (újkori) szavai Aranyhoz
Tán csak álom, talán ábránd, régi emlék felragyog,
tornyos templom oltáránál, keresztvíznél, én vagyok.
Sok-sok város versenyez, hogy vajon hol is születtem,
hol ölelt először anyám, mikor csendben nevettem.
Ez a város, sáros utcák, szoknyák rojtja meglebeg,
vaskos csizmák, döngő utak, szőlősorok, emberek.
Évszázados por sejlik a tanyák foszló vályogán,
bölcs a csend, a hordó hallgat, pincesorok alkonyán.
Jó barátom, kedves János, újra írok teneked,
ez a város, azóta sem feledett el engemet.
Számos ház, a kút, a templom, szülőházam öleli,
könnyem csordul, ahogy szemem, ősi nyomom követi.
Egy ideje visszajárok, ne félj, nem kísérteni,
szívem ezer program révén örömmel megtölteni.
Képzeld ez a kőrösi nép, igen furcsa, megvallom,
disznót öl a tömegeknek, nem mondom, ez skandallum.
Mikor anyám altatóját dúdolta a bölcsőnél,
vagy a tyúkja kárált folyton meleg búbos kemencén,
Morzsa kutya nem sejtette, főtéren sül hurka majd,
hegyezheti fülét, amíg pár cupákot körbenyal.
Kemencében nemcsak hurka, kenyér is sül, barátom,
éjjel-nappal ünnepelnek, minden évben csodálom.
Úgy szeretnek enni, inni, földig csorog a nyálam,
pontozzák az ételeket, ilyet sose’ pipáltam.
Rétest, sütit lepontozni? Bográcsban a kiskakast?
Fesztiválról fesztiválra egyre több a nagy pocak.
Azt ne hidd, hogy lusta népség, táncolnak itt eleget,
néptáncos vagy mazsorettes több száz vidám kisgyerek.
Ne kérdezd, hogy mi a mazsi, nem ettem még mazsolát,
én mondom, hogy nem túl sokat takar az a kiskabát!
Csinos lányka botot pörget, rezet fújnak legények,
Csokonai megírná itt újra azt a Reményhez-t.
Szóval, ahogy emlegettem, mozog is a nép biz’ ám,
sportügyileg sem hiányzik néhány neves fesztivál.
Libafutam, Ludas Matyi kedvenc éves programja,
ezt a távot Döbrögi is háromszor lefuthatja.
Szeretik a szenteket is, Szent Ivánt, meg Szent Mihályt,
ezekre a napokra is szerveznek egy fesztivált.
Tudnak ehun élni, ecsém, mért nem élek manapság?
Megennék egy jó nagy tányér kiskőrösi sztrapacskát.
Képzeld el, a közútnak is saját múzeuma van,
szomszédjában fröccsöt ihatsz, amikor csak kedved van.
Idén azt is megfigyeltem, kedvencük a háromszáz,
szorgos hölgyek ezt a számot rózsaszálba horgolták.
Olyan ez, mint régen nálunk, esténként a fonóba’,
mikor még a Tinder helyett vásznat húztak el jobbra.
Offline volt az egész világ, pletyka volt a fészbúkunk,
legalább az egész falu tudta, hogyha lebukunk.
Nagy kópé a kiskőrösi, azt gondolom, Jánosom,
mégis ez az egész földön legkedvesebb városom.
Hiába a hegyek, völgyek, bármily messze járhatok,
minden úton nem Rómába, Kiskőrösre juthatok.
Kiskőrös, 2018.november 6.
A képek forrása: Kiskőrös Város Facebook oldala/Boda Zsuzsa
