Egy tökéletes nap után vezettem haza az M5-ön. A köd szürkésfehéren csillogó masszává olvasztotta körülöttem a világot. A csepp sárga autóban ülve szorította a mellkasomat a klausztrofóbia. Az autópálya amúgy sem a kedvencem. Szeretek kilencvennel csorogva bámészkodni az őszi fákra.
Óriási volt a forgalom. A tekintélyes terepjárók követelték a szabad utat, amikor a kamionok vagonoknak tűnő hosszú sorát előztem. Visszacsorogtam a szélső sávba, és igyekeztem az út szélére fókuszálni, ahogy aputól tanultam kiskoromban a köddel kapcsolatban. De kimerített a koncentrálás. Az utóbbi hetek fáradtsága görcsbe rántotta a nyakam. A köd, a piros fények, a szemközti sávból érkező fehér pászmák vibrálása égette a szemem.
Nem tudom miért siettem. Miért nyomtam a gázt, hacsak ezért nem, hogy hamarabb végetérjen az út. Közben az életem járt a fejemben. Miért sietek? Mi kényszerít, hogy felvegyem az őrült ritmust? Miért nem jó a szélső sávban a magam ritmusában poroszkálni?
A lüktető rohanás a gyomromig hatolt. A zsibongás megült az utastérben. Megittam a kólám, hogy tartani tudjam a ritmust, de az természetesen fokozta a lüktetést. Majdnem eltévesztettem a kijáratot. Mikor végre mögém került az autópálya zaja, az országút békéjében reménykedtem.
Azonban a köd keményebb volt. Tejfehér karmai továbbra is fogva tartottak. Felhívtam egy barátnőmet, hátha a beszélgetés kiránt a rossz érzésből, de sajnos nem ért rá. Eszembe jutott, hogy a futós lejátszási lista majd megnyugtat. Így félreálltam és elindítottam a zenét. Egy ideig jót tett. Segített megtalálni a középpontomat.
Mert elveszítem. Gyakran. Az élet egy ködös autópálya. Az elvárások köde, akár valós, akár vélt, nyomaszt. Teljesíteni akarok. Tartani a ritmust. De ott legbelül tudom, hogy szeretem a szélső sávot, a kilencvenes tempót, és a kis sárga autót. Ez vagyok én.
Amikor hazaértem, fogtam magam és lefeküdtem aludni. Az óraátállítást elfelejtettem, így papírforma szerint 12 órát aludtam. Amikor felébredtem, eltűnt a köd. És az élet nem autópályának tűnt, amiről le akarnak tolni a hatalmas kamionok. Hanem egy széles országútnak, amelynek hatalmas, sárguló platánjai mellett nem érdemes elszáguldani. Azt hiszem, olykor merni kell aludni!
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/markusspiske
