Előfordulhat, hogy a hatósági ár miatt a kiskereskedők kevesebb tojást forgalmaznak majd.

Az érdekképviselet szerint nem csak a lakossági szükségletek ellátásával lehet gond, a fejlesztés és a tartalékképzés is veszélybe kerülhet, ha a tojástermelés hasznát elviszi az árstop. Az intézkedést azért is ellenzik, mert az összes tartásmódra, méretre és csomagolásra érvényes, míg a tejnél, lisztnél, cukornál csak egyféle termékre vonatkozik.

 
-Hirdetés-

Tartanak attól is, hogy a hatósági ár miatt a kiskereskedők kevesebb tojást forgalmaznak majd, korlátozzák az eladható mennyiséget, csekélyebb mennyiséget rendelnek a termelőktől. Ez a kapacitások leépítését okozhatja, miközben Magyarország most sem önellátó, a szükséglet ötödét külföldről kell fedezni.

A behozatal az árakat sem csökkenti, mert a tojás más európai államokban sem olcsóbb, mint Magyarországon

– tették hozzá.

A szövetség ígérete szerint a termelők mindent megtesznek, ami tőlük telik, de az ágazat egyeztetni szeretne a gazdaságfejlesztési miniszterrel és az agrárminiszterrel.

A mostani körülményeket teljes kiszámíthatatlanság jellemzi, pedig a tojástermelés időigényes folyamat, ezért nagyon fontos a tervezés lehetősége

– indokolták a kezdeményezést.

Kapcsolódó cikk
Több új döntést is bejelentett Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón
Több új döntést is bejelentett Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón
A kormány úgy döntött, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig –...

Forrás: sokszinuvidek.24.hu
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS
Írta: vira