„Azért, mert túl szigorú vagy velem!” – ez a mondat hangzott el a csepp diák szájából, amikor megkérdeztem, miért görbül sírásra a szája. Sokan ültek a csoportszobában körülöttünk, megoszlottak a vélemények a megítélésemet illetően.
Belenéztem a ködbe hajló tekintetébe és cikáztak a fejemben a gondolatok. Mikor még élt a dédmamám, gyakran csodálkozott el az ő gyerekkora és a mi lehetőségeinken. „Ti már el sem tudnátok képzelni azt, hogy…” kezdetű mondatai számunkra történelem előttinek tűnő korszakot idéztek fel. Hátratett kézzel ülést az iskolapadban. Pálcást és körmöst. A legendás mondatot, amit apum is gyakran emlegetett. „Dehogy mertük elmondani, ha a suliban kaptunk egy maflást. Akkor otthon kaptuk volna a párját!”
A felismerhetetlenségig megváltoztak a viszonyok. Még véletlenül sem hiszek a maflásban. Csak a határokban, amiket egyre nehezebb összeegyeztetni. Mert máshol vannak a gyerekek, a szülők és a pedagógusok határai.
Hallgattam egy előadást Pál Feri atyától, amiben összehasonlította a nyugati és a keleti nevelési célokat. A nyugati kultúra fő célkitűzési az indivídum tökélyre fejlesztése. A valósítsd meg önmagad pedagógiája. A keleti kultúra fő célkitűzése, hogy a társadalom részévé kell válni. A valósítsd meg a közösséget pedagógiája. A nyugati elvek alapján a differenciálás vált a pedagógus legfőbb kihívásává. Ha meg akarunk felelni a legmodernebb trendeknek, egy harminc fős osztályban harmincféle dolgozatot kellene összeállítani, hogy azok az egyéni szükségleteknek megfeleljenek. Gyógypedagógus vagyok. Van ennek objektív realitása. De vajon nem dobjuk-e sutba a közösségek érdekeit az individualizmus oltárán? Küzdünk-e ugyananyit az egyensúly megvalósításáért, mint a különbségek hangsúlyozásáért?
A szigorú elveim, az elvárásaim túl voltak a kisdiák határain. A közös munka érdekében ezeket közelíteni kell. Ebben hiszek. A mondata nem a tekintélyemet kérdőjelezte meg. Felnőtteket is meghazudtoló bátorsággal volt őszinte. Tiszteltem érte. Megkérdeztem tőle:
– Mi segítene neked, hogy jobban érezd magad itt velünk?
– Ha kedvesebb lennél velem – hangzott a válasz.
Egyezséget kötöttünk. Én igyekszem kedvesebb lenni vele, ő pedig igyekszik dolgozni és figyelni. Nem jelenti ez azt, hogy alapvetően nem vagyok kedves pedagógus. Azt jelenti, hogy az ő határai máshol vannak. Az ő bátor és őszinte mondata azt az egyensúlyt teremtette meg, ami a nyugati és a keleti pedagógiai elvek tengelyén van. Tiszteletben tartjuk az individuális és a közösségi elveket is. Együtt.
Amikor másnap már nevetve köszönt a folyósón, tudtam, jó úton haladunk.
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/VVVladimirVVV
