A város vezetése a Petőfi Emlékbizottsággal már évekkel ezelőtt elkezdett tárgyalni azzal kapcsolatban, hogy milyen változások szükségesek a Petőfi 200 Emlékévben, hogy a költőhöz kapcsolható látnivalók bárki által könnyen felismerhetők és elérhetők legyenek, ezzel is növelne a város turisztikai értékét. 

2022 októberében bemutatásra és átadásra került a 3D kiállítás a Luther sétányon, kihelyezésre kerültek a Petőfi és a János Vitéz verspadok. Újra üzemel a Petőfi versautomata, mely a szülőház mellett kapott helyet, és ma már bárki végigsétálhat a digitális túraútvonalon is.
-Hirdetés-

Ma délelőtt, néhány óra alatt újabb látványosság készült el, a Petőfi 200 Emlékfal, melyen olyan híres és közismert személyek aláírásával és arcképével találkozhatunk, akik az elmúlt évtizedekben meglátogatták a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot. Többek között: Orbán Viktor, Illyés Gyula, Szörényi Levente vagy Nagy Imre neve is olvasható a Petőfi Korzó Kávéház falán.

A legújabb látványosságról Szedmák Tamás alpolgármester és Ungvári Ferenc, az Ungvári Works Kft. tulajdonosa, képviselő mesélt hírportálunknak.

„A tervezési időszakban, sok-sok elképzelés között született meg az emlékfal ötlete, mivel elég sok híresség járt Petőfi Sándor Szülőházában: irodalmárok, sportolók, politikusok, gazdasági életben ismert személyek, akiket általánosságban ismernek az emberek. Ezért itt a szülőház környezetében mindenképpen szerettünk volna létrehozni egy olyan felületet, ahol ezt megjeleníthetjük. Sokféle verzió született ennek technológiai megoldásáról. Mivel műemléki környezetről van szó, ezért a mi fantáziánk is korlátozódott azokra az esztétikai lehetőségekre, amelyet különböző hatóságok hagynak jóvá. Végül az a végleges megoldás született, hogy a Petőfi Korzó Kávéház, Műfordítói Szoborparkkal határos oldalsó falfelületén alakítunk ki egy olyan területet, ahol elhelyezésre kerülnek olyan kis táblák, melyek egy-egy ismert személy nevét, titulusát, arcképmásolatát, illetve idelátogatásának idejét jegyeztük fel. A vendégkönyvből bedigitalizáltuk az aláírásaikat is, így azok is felkerültek a táblákra, összesen 48 ilyen bejegyzés készült el. Képviselőtársam: Ungvári Ferenc, az Ungvári Works Kft. ügyvezetője vállalta azt a feladatot, hogy legyártja ezeket a nagyon szép fémtáblákat, melyeket ma helyeztek fel a kávéház falára a Kőrösszolg munkatársai, míg a feliratot a Nogadekor Kft. készítette el és helyezte fel.


Érdekesség, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr még diákként, 1980. szeptember 5-én járt itt, Petőfi Sándor Szülőházában. De megtalálható még a falon: Jókai Mór, Kosztolányi Dezső, Hamvas Béla, Jakupcsek Gabriella, Kádár János vagy Rákosi Mátyás is. Úgy gondoltuk, hogy ez egy érdekesség lesz itt a szülőház szomszédságában, ahol szívesen megállnak majd az érdeklődők nézelődni. Ami Kiskőrös vonatkozásában egy egyedi kezdeményezés, országosan. Abban bízunk, hogy az elkövetkező évtizedekben ez egy folyamatosan bővülő emlékfal lesz itt a szülőház szomszédságában” – mondta el Szedmák Tamás alpolgármester.

„A táblák egy speciális lézer gravírozási technológiával készültek. Ez nem egy új eljárás, inkább talán csak ezen a területen nem annyira járatos ezeknek az alkalmazása, hiszen mi a cégünknél pl. a cikkszámok feliratozásához ezt használjuk. Kórlemezekre lett gravírozva. Ez a felület egy oxidréteg, ami a fémek legkeményebb részévé válik. Bízunk abban, hogy az időjárást is jól fogja állni. Nagyon jól takarítható, így hosszú távon kiváló megoldás, bár ha pótolni kell, az sem fog problémát jelenteni. A grafikai szerkesztésekben nagy segítségünkre volt a város, hiszen az emlékkönyvből ki kellett olvasni, hogy kik jártak már itt. Kellett arcképeket szerezni hozzá, lehetőleg korhűeket, majd azokat beolvasni. Az aláírásaikat, és látogatásuk dátumát is rágravíroztuk a táblákra. Ez egy nagyon jó visszamutató jel arra is, hogy mennyien tisztelik és becsülik Petőfi kultuszát, hisz rengetegen jártak már itt. Biztos vagyok abban, hogy ez a fal még bővülni fog” – mesélte Ungvári Ferenc.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS