A lakosság körében már régóta jól ismert a régi Nevelési Tanácsadó intézménye, de talán még mindig akadnak olyanok, akik számára kevéssé ismert, hogy 2013-tól már új néven és kibővült szolgáltatási feladatkörökkel várja klienseit az intézmény, immár Pedagógiai Szakszolgálatként.

A szakszolgálat dolgozói a márciusi hónapot a Pedagógiai Szakszolgálat bemutatására szánták, így március harmadik hetében a nevelési tanácsadás szakfeladatára került a sor, ezen belül is a pszichológusi munkára.

-Hirdetés-

Március 20-án délelőtt Mezőfi-Horváth Antónia klinikai szakpszichológus és Hajdú Tünde pszichológus a korai fejlesztésben érintettek számára tartott tájékoztató előadást, ahol a korai fejlesztésben résztvevő gyermekek pszichológiai megsegítésének lehetőségeit ismertették, hiszen a komplex és minél hatékonyabb megsegítés érdekében a fejlesztés mellett sokszor szükséges a pszichológus támogató munkája is. Az előadás keretében a hallgatóság megismerhette, hogy milyen lehetséges okai lehetnek annak, hogy egy gyermek korai fejlesztésbe kerül, a speciális élethelyzetből fakadó, mélyen zajló pszichés mechanizmusok és a szülőkre háruló pszichés terhek is bemutatásra kerültek. A szülők átfogó képet kaphattak arról, hogyan tud segíteni a pszichológus ezekben az esetekben: a 3 év alatti korosztály esetében jellemzően konzultáció és tanácsadás formájában történik.

Hajdú Tünde pszichológus és Mezőfi-Horváth Antónia klinikai szakpszichológus [b-j]
Március 20-án délután a Kiskőrösi Óvodák meghívására az agresszió és agressziókezelés került fókuszba.

Az előadást Mezőfi-Horváth Antónia klinikai szakpszichológus és Nagy Éva gyógypedagógus, tagintézmény-vezető tartotta. A jelen lévő szülők és pedagógusok arról informálódhattak, hogy a gyermekek agresszív viselkedése mögött milyen lehetséges okok állhatnak, eszerint az agresszió lehet életkori sajátosság, pszichés tünet és nevelési hiányosság egyaránt. A szakemberek kiemelték az idegrendszer érési szerepét az indulatszabályozásban, emellett a szülők szerepét a megfelelő modellnyújtásban, valamint a következetes és határokat állító nevelés fontosságát hangsúlyozták. Konkrét, a gyakorlatban is jól használható indulatkezelést segítő módszerek kerültek bemutatásra, hogy szülőként/nevelőként milyen módszerekkel tudjuk az indulatot megfelelő mederbe terelni (pl. dühsarok, dühpárna, megfelelő kommunikáció, stb.).

Mezőfi-Horváth Antónia klinikai szakpszichológus és Nagy Éva gyógypedagógus (b-j)

A heti programsorozat zárásaként március 22-én Hajdú Tünde pszichológus online előadás keretében mutatta be a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásának szakfeladatát. Bár ez a szakfeladat még gyerekcipőben jár, ugyanis évi 2-3 tehetségazonosításra kerül sor a Pedagógiai Szakszolgálat vizsgálata alapján, ugyanakkor rendkívül fontos terület, hiszen a különösen tehetséges gyermekek időben való felismerése és tehetségük gondozása kiemelten fontos feladatunk.

Összességében magas szakmai színvonalú, tartalmas programok várták az érdeklődőket, a szakemberek kiemelték, hogy a pszichológiai kultúra fejlesztése a szakmai előadások által elsődleges szerepet játszanak a lakosság pszichés jóllétének fenntartásában.

A Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásai továbbra is térítésmentesen vehetők igénybe, előzetes bejelentkezés alapján (78/511-993).

Írta, képek: Pedagógiai Szakszolgálat

MEGOSZTÁS
Írta: vira