Május 28-án vasárnap a Kiskőrös Városért Alapítvány szervezésében Városi Gyermeknap lesz a főtéren. Ingyenes koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, ugrálóvárral és sok színes programmal várják a szervezők a legkisebbeket.
Kapcsolódó cikk
Ha zsongani lenne kedved a hétvégén, mutatjuk a lehetőségeket
Ha zsongani lenne kedved a hétvégén, mutatjuk a lehetőségeket
A pünkösdi, gyereknapi hosszú hétvégén térségünk szinte minden településén szerveznek programokat május 26-29. között. Most ezeket gyűjtöttük csokorba:   HAJÓS...

Több éves hagyomány, hogy az alapítvány szervezésében kerül megrendezésre Kiskőrösön a városi gyereknap. Nagyon szeretjük ezt a rendezvényt, nagyon lelkesen készülünk. Az idei évben is sok program lesz – mesélte dr. Ba Mariann a Kiskőrös TV-nek. 

A főtéren több helyszínen zajlanak majd az események. A művelődési központ előtt felállított színpadon a nap folyamán számos fellépő lesz. 
-Hirdetés-

10:30-kor Brandnyúl és barátai című interaktív műsorral indul a programfolyam, majd a gyerekpolgármester választáshoz kapcsolódó játékos vetélkedővel folytatódik. De délután is sok színes programelem lesz majd. 

– Délután zenés programok lesznek a színpadon, míg 16 órakor egy mini disco szerű rendezvényünk lesz Kis Gyöngyi vezényletével, ő fogja szórakoztatni a kicsiket. A katolikus templom mellett egész napos ugrálóvár lesz. 

De lehet majd aszfaltrajzokat is készíteni, vagy kézműveskedni. Emellett a rendőrség és az önkéntes tűzoltóság is programokkal várja a legkisebbeket. 

Kapcsolódó cikk
Nyitott szertárkapukkal várják a gyerekeket a tűzoltók
Nyitott szertárkapukkal várják a gyerekeket a tűzoltók
Gyerek: Vasárnap mit fogunk csinálni? Anya: Leckét írunk másnapra. Apa: Elmegyünk a tűzoltókhoz. Gyerek: Anya, te itthon maradhatsz, ha akarsz....

Az egyesület tagjai az elmúlt hetekben már javában készültek a rendezvényre. Minden kuratóriumi tagnak lesz feladata a nap folyamán. 

– Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a színpadkép is szép legyen, ez Harangozóné Balogh Zsóka feladata. A plakátokat Molnár Elvira készíti, míg a fellépőkkel való kapcsolattartást gyakorlatilag minden kuratóriumi tag elvégzi – tette hozzá az alapítvány elnöke.  

Kapcsolódó cikk
Gyermeknapi játékok okostelefonnal – szabadtéri várostörténeti kvízjátékot szervez a  Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület Kiskőrösön
Gyermeknapi játékok okostelefonnal – szabadtéri várostörténeti kvízjátékot szervez a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület Kiskőrösön
Az idei évben május 28-án tartják Kiskőrösön a Városi Gyermeknapot, melybe ezúttal a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület is bekapcsolódik,...

Forrás: Kiskőrös TV 
Kiemelt kép: VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS
Írta: vira