Gyerekkoromban nem telhetett el úgy nyári nap, hogy a betonon ötliteres üvegekben ne homályosodjon rengeteg uborka. Most életemben először készítettem saját termésből kovászos uborkát, és ha már így döntöttem, akkor természetesen inzulinrezisztencia kompatibilis lett. Nagyon sok diétabarát receptet elolvastam. Igyekeztem egyszerű, tényleg kevés hozzávalósat összeállítani, amihez minden megterem a kertben. Plusz összevetettem azzal, amit gyerekkoromban tanultam. A konklúzió az volt, hogy lényegében használhatunk sima fehér kenyeret vagy akár krumplit is az erjesztéshez, hiszen azt nem esszük meg. Ennek ellenére én teljes kiőrlésű kenyeret tettem az üvegbe. Így is tökéletes lett.

KOVÁSZOS UBORKA
/Recept két darab egyliteres befőttes üveghez./

(saját)

-Hirdetés-

10 darab közepes méretű csemegeuborka
1 liter víz
1 evőkanál só (nem jódozott)
10 gerezd fokhagyma
4 tányér kapor
2 szelet teljes kiőrlésű kenyér

Egy darab egyliteres üveghez körülbelül 3,5-4 dl vízre van szükség. De hogy az arányokkal könnyebben tudjak számolni, egy liter vizet forraltam fel és hűtöttem le teljesen. Amikor lehűlt, akkor kevertem el benne az egy evőkanál jódmentes sót. Fontos, hogy jódmentes legyen, mert a jód megöli az erjesztő baktériumokat.

Az uborkákról az apró szőröket egy tiszta dörzsszivaccsal letakarítottam. A végüket levágtam, majd a végüktől nagyjából 2 cm távolságban végigvágtam négy részre. Az üveg aljába tettem két gerezd fokhagymát, két tányér kaprot, majd az uborkák közé is tettem mindkettőből. A legvégén leöntöttem a sós vízzel, az üvegek tetejére behajtogattam egy-egy szelet teljes kiőrlésű kenyeret.

Végül rácsavartam a fedőt, kitettem a napra, a betonra. Két nap múlva be is homályosodott, és tökéletesen ropogós lett. Nyitás után a hűtőben tároltam.

Jó étvágyat kívánok! Találkozzunk legközelebb is a Cukormentes és inzulinrezisztens övezetben!

MEGOSZTÁS