A soltvadkerti Karaván Klub soron következő eseményének vendége Supka Éva lesz, aki ,,Isten zsámolyán” címmel tart élménybeszámolót az ország gerincén átívelő Magyar Zarándokútról, melyet ő is végig járt. A február 14-én, pénteken 17 órakor kezdődő előadásra sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a soltvadkerti Gyöngyház és Kulturális Központ színháztermébe. Pontosan miről is lesz szó és mivel készül a hallgatóságnak Supka Éva, arról egy interjú keretében mesélt hírportálunknak.
Éva elmondta, hogy a Magyar Zarándokút hazai szakrális helyeket érintve, Esztergomból vezet Máriagyűdre, mintegy 470 km-en keresztül. Az út fizikai megtestesítését a zarándokszállások kb. 20–35 km-enkénti hálózata és a túraútvonalakhoz hasonlóan jelölt, „felfestett” útvonal adja. Többnyire földutakon, turista ösvényeken a természetben vezet, de a közbeeső települések belterületeit is érinti. Az útvonal hosszának fele hegyvidék, fele pedig alföldi sík terep, mely átvezet a Pilisen, a Kiskunsági Nemzeti Parkon és a Mecseken.
– Mikor, és milyen indíttatásból tetted meg ezt az utat, ami a fizikai mivoltán túl egy lelki utazást is magába foglal?
– Tíz év távlatából tekintek vissza erre a zarándoklatra, mely mindmáig frissen él az emlékeimben és nagy hatással volt, van rám ma is. Nekem ez akkor egy döntés volt, egy elhatározás. Akkor töltöttem be az 50-et, és szerettem volna ezt a fél évszázadot valamiképpen meghálálni a Jóistennek. Mindenképpen áldozatot akartam hozni. Tudtam, hogy ez nagyon nagy vállalás a részemről, mert nem vagyok rá felkészülve elsősorban fizikailag. Lelkileg igen, de fizikailag nem. És ez semmiképpen nem egy pár napos kirándulás a természetben, nem egy túra. A felismerés azonban brutális volt. Mindjárt az első napon, amikor elindultunk, már az esztergomi bazilika lépcsője feladta a leckét. Onnantól kezdve mondanom sem kell, hogy a Pilis és a terepviszonyok, amik jöttek, a távolság komoly megpróbáltatás volt.
– Merre halad az útvonal, hol lehet megpihenni egy-egy fárasztó nap után? Hány nap alatt teljesíthető az út teljes hossza?
– A Magyar Camino, – ahogyan sokan ismerik – végig a Duna vonalán halad a Duna töltés mentén. Mi napi 25-30 km-t tettünk meg, ilyen távolságokra vannak a kijelölt zarándokszállások is. Ezek nagyon szépen kiépítettek már Magyarországon. Van is erre egy szerveződött egyesület, a Magyar Zarándokút Egyesület, akik létrehozták, gondozzák, felügyelik. Zarándokútlevéllel lehet betérni ezekre a kedvezményes szállásokra, ezzel lehet igazolni, hogy végig jártad az utat. Nem kell egyhuzamban végig menni, ez nem verseny. A teljes út bejárható akár több hónap, vagy év alatt is, de akkor van igazi hatása, ha „egyszuszra” tesszük meg. A teljes útvonal bejárása bő két hét alatt teljesíthető. Mi is így terveztük, de a természet közbeszólt. 300 kilométer után Pécs alatt, Mecseknádasdon leszakadt az ég, a szó szoros értelmében olyan vihar kerekedett és olyan mérhetetlen esőzés, hogy még a saját felelősségünkre sem engedtek minket a zarándokútra, szinte teljesen elmosta az utakat a sár. Így meg kellett szakítanunk az utunkat, úgyhogy hazajöttünk, és csak egy év múlva tudtuk befejezni. Egy év múlva ugyanabban az időpontban indultunk el újra, hogy teljesítsük az utolsó kb. 120 km-t.
– Mi tartotta benned a lelket a nehéz napok után? Mi vitt előre?
– Mindenkinek van egyfajta elvárása, vagy gondolata a zarándoklattal kapcsolatban. Nekem az első szempont volt a felajánlás, minden nap valakiért indultam el, vagy valamilyen célért. Ez nyilván a családom, a barátság volt, vagy valamilyen megvalósításra váró feladat érdekében. Minden napra kitűztem valamit, hogy mi az, ami miatt az adott napot teljesítenem kell. És bizony voltak kritikus pontok, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Már a harmadik napon több vérhólyag keletkezett a talpamon, de nem akartam feladni.
– Egyedül, vagy valakivel együtt tetted meg a Magyar Zarándokutat?
– Nem egyedül mentem, egy kalocsai tüdőgyógyász doktornővel jártuk be ezt az utat, ő már nem először járta végig és persze hosszabb, rövidebb távokra becsatlakoztak mások is. Sajnos Hajnalka már nem él, ezért rendkívül hálás vagyok, hogy volt lehetőségem vele együtt megtenni és átélni mindezt, rendkívüli ember volt. Nagyon sokat tanultam tőle az út során. A mai napig is azt mondom, hogy nem indulnék el egyedül zarándokútra, sok-sok minden miatt sem, bármi történhet, és a fizikai segítség mellett a lelki támogatás is fontos.
– Olyan lelkesen és elevenen idézel fel egy-egy pillanatot, hogy úgy tűnik 10 év távlatából sem halványultak az emlékek, érzések benned.
– Nem, ez az érdekes. Ennek minden pillanatára, részletére még a mai napig jól emlékszem. 10 év távlatából sem kopott meg a fénye. Olyan elevenen élnek bennem a pillanatok, az, hogy kísért minket egy kakukk, legalábbis nekem meggyőződésem volt, hogy ugyanazt a madarat hallom az út során. Azóta is a kedvenc madaram, nagyon szeretem, bár ritkán hallom. Itt a városban szinte soha. Szülőfalumban, Páhin inkább és a temetőben sajnos, ahol még inkább hatással van rám.
– Mit adott neked ez az út?
– Sok mindent. Ez egy óriási önismereti út. Találkozol elsősorban önmagaddal, és az a legfontosabb. Egyszer csak szembe jössz saját magaddal, és nagyon-nagyon sok mindenre megtanít. A környezetünk adottságain, szépségein túl önmagad megismerésére, a tulajdonságaidra, a határaidra, a távlataidra, az alázatra. Szóval az, hogy olyan helyeken jársz, amit máshogy nem látnál, és milyen gyönyörű Magyarország, az egy dolog. Kiszakadsz a hétköznapokból, a modern világ kényelméből, és el tudsz csendesedni, elmélyülni a gondolataidban, érzéseidben, és ami a legfontosabb hozadéka: a hitedben. Megtanulod azt a fajta puritánságot, ami ezzel együtt jár, és hogy racionálisan használd az eszközöket, mert nem viszel többet, mint a testsúlyod tíz százaléka. És, hogy vérhólyagokkal a talpadon hogyan lehet haladni, menni úgy, hogy a lelked visz előre. Egy csomó tanulsága volt számomra, és egyébként azt gondolom, hogy a zarándokúton akárki is indul el, mindenkinek mást ad. Nekem a hitemben is nagyon nagy megerősítést adott. Azt vallom és mondom másoknak, hogy muszáj az embereknek a gyökerekhez visszatérve a hitbe kapaszkodniuk, mert az segít át mindenen.
Én nem tudok receptet adni, hogy azért indulj el, mert ezt vagy azt adja. Lehet, hogy másnak teljesen más élményei, benyomásai lesznek. Tíz embernek tízféleképpen csapódik le az életébe ez az utazás. Én a mai napig töltekezem belőle, pedig ez azért nem most volt. Olyannyira, hogy még nem vetettem el teljes egészében – bár azért tíz év az nyomot hagy az emberen- a nagy spanyol Caminonak a teljesítését, de arra készülni kell fizikailag és lelkileg is.
A pénteki előadás alkalmával is mindenkit biztatni fogok, hogy induljon el és menjen végig a Magyar Zarándokúton. Ez az út mindenképpen tanít. Mentálisan, és fizikailag is, hiszen megtanulod a saját testedet, és rácsodálkozol a saját teljesítőképességedre. Nem szabad félni, megijedni. Ez egy nagyon jó mondás, hogy „ahol cél van, oda út is vezet”. Ez nem csak a zarándokútra igaz! Amikor kimondom azt a szót, hogy zarándok, akkor rögtön párhuzamosan mellette megjelenik az a szó, hogy HÁLA. Hálás vagyok azért, hogy neki mertem vágni, és az összes hozadékáért. Ott tényleg egy nagyon-nagyon nagy lökést kaptam sok minden másra is, ami a későbbiekben várt rám.
– Még mire számíthat az, aki részt vesz a február 14-i előadáson?
– Mindezeken túl fogok beszélni a zászlós zarándokokról is, azokról a híres vagy nevezetes személyekről, akik a zarándokszezont megnyitották az elmúlt években. Be szeretném mutatni a zarándokút Bács-Kiskun vármegyei szakaszát, amiről videó is készült. A kellő hangulat megteremtése érdekében az út során készült fényképeket is szeretném megosztani az érdeklődőkkel, akiket 17 órától várunk a soltvadkerti Gyöngyházba.
Supka Éva 2015-ben írt útibeszámolóját a magyarzarandokut.hu honlapon olvashatják.
Képek: Supka Éva archív
