Köhler Péter nívódíjas művész, kettős: német magyar állampolgár. Otthon érzi magát Kalocsán, Hartán, Münchenben, Dunapatajon, sőt Kiskőrösön is. Nyarait San Giovanni Rotondoban tölti, természetesen ott is dolgozik. Rembranthoz hasonlóan az idő múlását, arcvonásaink változásán keresztül örökíti meg.
Köhler Péter 1950-ben született Hartán. Pálfi Tibor rajztanár szerettette meg vele a rajzolást. 1964-től Szloboda Antal festőművész foglalkozott vele. 1968-tól Koffán Károly festőművész meghívta a Munkácsy-körbe, ahol öt éven keresztül tanított. 1970-től grafikusként dolgozott egy kereskedelmi cégnél, majd elkezdett komolyabban foglalkozni az anatómiával. Műtőssegédként dolgozott négy évet, így volt lehetősége sokat rajzolni boncteremben és műtéti eljárásokat ábrázolni orvosi előadásokhoz. Ezen kívül dolgozott színházban, múzeumban, dekorációban és porcelánfestőként. Első kiállítását 1973-ban rendezték meg Kiskunfélegyházán. 1982-ben elhagyta az országot, Münchenben telepedett le, ahol köztéri szobrok és stukkók restaurálásával foglalkozott. Sokat utazott dél-Olaszországban, ahol nem tudott betelni a látottakkal, ezért sokat festett. 1991-től Magyarországon is folyamatosan részt vesz kiállításokon. 2007-ben a Honvédelmi Minisztérium nívódíjjal ismerte el munkásságát -olvasható a kalocsaikortars.hu oldalon.
Ismerkedjenek meg a lélekben örökifjú Köhler Péterrel!
Azért festek, mert amit látok, és ahogyan én látom a világot, egyszerűen meg akarom mutatni. Így tudom kifejezni magam. Eszközökben nemigen válogatok, ami kéznél van, azzal dolgozom. Tájképeim percek alatt készülnek. Ezek csak ilyen villanások az életembe, de kalandot jelentenek. A komolyabb képek, az olajképek történetesen abból ihletődtek, amit megéltem, amit olvasok, amit érzek, azt próbálom meg így kifejezni. A festőnek ez az eszköze van.
A kérdésre, hogy engem mi inspirál az alkotásra – érzékeny vagyok az engem körülvevő dolgokra: emberek, tájak, tárgyak. Szeretném az embereknek megmutatni, hogyan látom én a környezetem. Felszabadít, szórakoztat, kielégíti a lelkem és megnyugtat. Éppen ezért az alkotást nem munkaként élem meg. Ha jól lát és odafigyel az ember, a ceruza, az ecset csak eszköz marad. Teszem a dolgom.
Mihelyt kész, kopni kezd.
Szál szál utánválik egymástól és
visszaszövődik a semmibe.
Előbb másokkal van az ember.
Aztán maga.
Aztán csak a helye.Szabó Lőrinc
Ez a kép egy őrült festőt ábrázol, aki már kicsit zizi, de valójában mindannyian, akik ebből próbálunk élni. Igénybe vesz ez az életforma, mert kicsi pénzből kell jót csinálni. Ezzel a képpel az volt a célom, hogy békét sugározzon, de látsszon azért az is, hogy őrült vagyok, és ami körülvesz, az a rendezett káosz a színekkel, meg a formákkal, aminek nincs nagy jelentősége, ezért nincs agyondolgozgatva. A tárgyak csak körülvesznek, ezért azokra elég egy pacautalás.
Portréi, csendéletei, tájképei megvásárolhatóak az Ágnes Galériában és a festmeny.eu webáruházban.
